16. ~Mi lesz itt?*

Ott ültünk. El sem tudtuk képzelni mi folyhat bent. Mi van, ha Harry keze komolyan roncsolódott? Vagy ha valamelyik csont eléggé elmozdult? Ezt nem bírtam. Felálltam. Rebecca odajött hozzám.

- Gyere. Igyunk egy kávét.

Bólintottam, és eltűntünk az ajtóba.

- Szerinted hol egy automata? – kérdeztem.

- Lent láttam egyet még mikor bejöttünk.

- Akkor menjünk le. Kitudja, mikor találunk itt fönt, ha elkezdünk bolyongani.

Lementünk. A lift mellett találtunk is egy automatát. Vettünk két kávét, majd elindultunk a folyosó vége fele, hogy leüljünk egy székre. Pár métert mentünk és kikanyarodtunk a bajárat előtti kis részre. Volt itt minden az újságostól elkezdve az édességboltig. De a tekintetünk máson akadt meg. Kiláttunk a kórház elé az üvegen át. Kint egy rakat újságíró nyüzsgött. Mind a fiúkat akarták elcsípni. Még ilyen későn is képesek élősködni. 

- Az nem az a két lány, akik a házuk előtt voltak? – kiabált az egyik.

- De. Hé lányok. Mi történt? Igaz, hogy Liam veséjével van valami? – üvöltött egy másik. És kattogtak a gépek

Nem nagyon hallottam őket az üvegen át. De azt levettem, hogy ismernek minket.

- Menjünk innen. – húztam el Rebeccát.

A fal mögött, ahol már nem láttak minket, megálltunk.

- Basszus.

- Ez meg mi a… - itt abba hagyta Rebecca. Nem akart káromkodni. Annyira meglepődtünk, hogy magyarul beszéltünk. De nem különösebben zavart minket. Elvégre csak 18 évig beszéltünk így, és csak 3 napja igazán angolul.

- Az újságírók…

- De hát… hogy? – alig bírtunk egy szót is kinyögni. Mi nem vagyunk ehhez hozzászokva.

- A-a. – én csak lassan megráztam a fejem, miközben mindketten a semmibe bámultunk.

- Szólnunk kell a srácoknak. – kapott észbe barátnőm, és a karomnál fogva rángatott maga után. Így rohantunk fel a lépcsőn kávéval a kezemben, aminek sajnos a fele kiborult. Rebecca nem tudom, hova tette a saját italát.

Felértünk, a várakozóhoz, és az a kicsi lány olyan nagy erővel rántott be az ajtón, mondjuk én se vagyok valami nagy,  hogy leborítottam Zayn-t a maradék kávémmal (ami, valljuk be, már nem volt sok).

- Vas happenin’?

- Ó, sajnálom Zayn. – léptem egyből hátrébb.

Zayn csak furcsán nézett rám, majd bólintott.

Közbe Rebecca már elkezdte hadarni, mi történt lent. Én hallgattam, aztán leesett, hogy a többiek miért néznek ránk olyan furcsán. Magyarul magyaráztunk nekik mindent. Épp hogy rájöttem Liam megunta, és odajött.

- Lányok. Állj. Ha lehet most angolul is, mert egy árva szót nem értettünk az egészből.

Mi csak kínosan nevettünk. Ezért nézett rám Zayn is olyan furcsán. Neki is magyarul beszéltem.

- Lent vannak a paparazzik. Megtudták mi történt, és minket is ismernek valahonnan, és azt hiszik, a te veséddel van valami. – hadarta Rebecca Liam-nek.

- Ezt meg hogyan? Még, hogy az én vesémmel? – kerekedett ki Liam szeme.

- Nem tudom, de láttak minket a házatok előtt. És…és… a te… Hogyan? – ijedt halálra a barátnőm.

Fel-alá járkált. Egyszerűen nem tudott megnyugodni. Én csak leroskadtam a székbe, és meredtem magam elé. Tudtam, hogy most meg fog változni az életünk. Minden más lesz. Ha ez a kép vagy cikk megjelenik, vagy netán már meg is jelent akkor egy perc nyugtunk se lesz. Végünk van. Menni fog a pletyka. Louis mellettem ugyanígy bámult a semmibe.

Liam odament Rebeccához, és elkapta a karját, hogy ne járkáljon, mivel ezen a kicsi helyen a fel-alá rohangálása elég fárasztó volt. Maga felé fordította. Erre már én is felfigyeltem. Rebecca csak idegesen bámult a szemébe.

- Nem lesz semmi baj, rendben? – nyugtatta a fiú.

- Jó hogy nem lesz, mikor már van. – túrt a hajába barátnőm.

- Most sincsen baj. Mindjárt felhívom Simont, és ő elintézi az újságírókat. – ölelte meg.

- De te ezt nem érted. Én ehhez nem vagyok hozzászokva. Sőt nem is akarom soha megszokni, hogy minden fele lefotózzanak, és másnap azzal a címmel virítsak az újságokon, hogy „A One Direction új barátnői”. – súgta oda, de szerencsére még hallottam.

- De nem fogsz, érted? Megígérem. – azzal megcsókolta a lányt. Rebecca először meglepődött, majd lehunyta a szemét, és hagyta. Látszott, hogy ez nem az első csókjuk volt, de nem is a századik. Talán harmadik, vagy negyedik. De mikor történhetett? Talán erre vonatkozott volna, az a pillantás a kocsiba. Majd úgyis elmeséli.

Gondolkoztam. - De most Harry jobban érdekel. Mi lehet vele? Mit csinálnak odabent? Mi van, ha komoly a baj? Mi van, ha nem mehet el a koncertre? Az mind az én hibám lesz. Mindenki győzköd, hogy nem én tehetek róla, de én tudom az igazat. Ha még tegnap szólok, mikor még csak az az apró baleset történik, ez az egész most nem lenne, és Harry megúszta volna egy kis kötéssel a csuklóján, ami alig látszik. De neeem. Nekem hallgatnom kellett rá. Miért vagyok én ilyen könnyen befolyásolható? Egy szép szempár és máris elvesztem az eszem. Tényleg a csók! Most mi van velünk? Mi se tudjuk. Az a baj, hogy nálam egy kapcsolat alapja a bizalom, ami nem megy, ha nem ismerjük egymást jól. És mi még alig ismerjük egymást. Tulajdon képen egy napja találkoztunk… Ja, nem. Már hajnali 2… Akkor két napja. De még előtte is alig hallottam valamit erről a bandáról. Ez nekem túl gyors. Én erre még nem vagyok kész. Szeretem Harry-t… Sőt. De előbb meg kell ismernem. Már ez se vall rám, hogy ilyen hamar beleesek valakibe. Márpedig Harry-be tényleg beleszerettem. De ez nem én vagyok. Nem tudom, hogy lehetett, de úgy érzem, mintha már rég ismerném. Mintha az ő kedvéért, forrt volna be a szívemen minden egyes repedése, amit mások okoztak. Csak azért gyógyult be, hogy egyszer az övé legyen. De miket is gondolok. Ez nem én vagyok. Ez túl gyors nekem. Na jó Leah! Most azonnal visszafogod magad, és ha majd Harry olyan állapotba kerül, megbeszéled vele ezt az egészet. – gondoltam magamba. Már Rebeccáékat se figyeltem.

Mikor észbe kaptam Rebecca a falnak dőlve állt, Liam, és Zayn pedig sehol. Ennyire el lettem volna foglalva a gondolataimmal, hogy észre se vettem, ketten lelépnek? De egyszer csak nyílt az ajtó, és Liam toppant be.

- El vannak intézve.

- Kik? – értetlenkedtem.

- Hát az újságírók. Tudod, mondtam, hogy felhívom Simont, és ő majd elrendezi.

- És Zayn hol van?

- Elment vízért. Leah, te semmire nem figyeltél?

Nem válaszoltam.

Kitudja mióta ültünk ott csendben, a gondolatainkba merülve, már Zayn is visszajött, mikor kinyílt az ajtó, ahol leskelődtünk. Először a doki lépett ki rajta, majd mögötte Harry. Mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott. Én egyből Harry-hez rohantam és megöleltem, de egy kézzel eltolt magától. Értetlenül néztem rá. Elmosolyodott, és lemutatott a begipszelt kezére. Elnézőn néztem rá, majd óvatosabban öleltem meg, hogy ne fájjon neki. 

- Kire bízhatom a fiatalember gyógyszereit, ápolását? – kérdezte az orvos végigmérve minket.

- Rám. – álltam előre.

- Rám is.

- Rám is.

- Én is segítek. – csatlakozott mindenki.

- Remek. Sok segítsége lesz. Akkor itt vannak a gyógyszerek. Reggel és este egyet-egyet. – nyomta a kezembe. – Szép kis csuklótörés, de gyógyítható. Pár hét, és olyan lesz a keze, mint régen. Csak addig is ne erőltesse meg. - magyarázta. – Itt vannak az orvosi papírok. Alá kéne írnia. – nyomta Harry elé a kis papírt.

Ő aláírta. Az orvos megnézte az aláírást. Kicsit furcsa volt először a feje, aztán csendbe maradt. Látszott, hogy valahonnan felismerte a nevet, de nem volt biztos benne.

- Doktor úr. Hétfőn lenne egy koncertünk. Van rá esély, hogy Harry eljöjjön rá? – kérdezte Liam.

- Van. – vágta rá egyből Harry magabiztosan.

- Hát… Nem kéne megerőltetnie a kezét, de ha meg lehet oldani, hogy ne nagyon használja, és, ha nagyon vigyáz, akkor elmehet. – egyezett bele a doki. – Elvégre egy One Direction koncert csak öt fiúval jó. – nevetett a doktor, majd mikor látta, hogy mindenkinek leesett az álla, hozzátette. – Két kamasz lányom van.

Azzal kiment. Mi csak ölelgettük Harry-t.

- Biztos jól vagy haver? – kérdezte Zayn.

- Tökéletesen. Majd dedikáljátok a gipszem? – nevetett. Tipikus.

- A frászt hoztad rám, szerelmem. – simította végig Louis Harry arcát kényesen. Mindenki elkezdett röhögni. Harry is. Újra jó volt a hangulat.

- Menjünk haza. Szerintem mindenki nagyon fáradt. – javasolta Zayn.

Elindultunk le a lifttel. Mikor kiszálltunk belőle, én megtorpantam, és megállítottam mindenkit.

- Az újságírók.

- Már nincsenek itt. – nyugtatott Liam.

- És ha mégis? Mit mondunk, mi történt?

- Elestem. Még nem is hazudok. –nevetett Harry. – Nyugi Leah. – ölelte át a vállam.

Folytattuk utunk ki. Szerencsére kint egy paparazzi se volt. Legalább is én nem láttam. Beültünk a kocsiba, és elindultunk.

- Fiúk. Kitesztek minket otthon? – kérdezte Rebecca.

- Ki, de nem kéne a beteggel maradnotok? Elvégre rátok vagyunk bízva. – gonoszkodott Louis.

Mindenki azt akarta, hogy maradjunk estére. Rebeccával összenéztünk. Igaza volt. Mi felelünk értük. Velük kéne maradnunk. Rebecca szemébe láttam, hogy elfogadja. Maradjunk ott éjszakára.

- Jó. – hagytam rá.

Mindenki elkezdett kiabálni, meg örvendezni.

- De akkor is álljunk meg a házunknál, amíg összeszedjük a cuccainkat. – mondta barátnőm.

- Rendben.

Felrohantunk a szobába, és összedobtuk egy kis oldaltáskába a szükséges dolgokat. Váltóruhát, fogkefét, fehérneműt, pizsit. Aztán elindultunk le. Visszaültünk a kocsiba, mentünk pár sarkot, és megálltunk a nagy ház előtt. Mi lesz itt?