- Hol a vendégszoba? – kérdeztem, mikor beértünk a házba, és
a nappaliba álltunk.
- Ott. – mutatott előre Niall. – bólintottam.
Épp indultam el arra, mikor Louis megszólalt
- De az mindig zárva van Simonnak. Csak neki van hozzá
kulcsa. – egy „Ez most komoly?” pillantást vetettem felé. – Szóval fontolgathatjátok,
ki kivel alszik. Ki akar velem aludni? – húzta ki magát.
Egyikőnk se jelentkezett.
- Ti tudjátok, mit hagytok ki. – durcizott be.
- És a kanapé? – kérdeztem reménykedve.
- Túl kicsi. – mondta Niall.
Ebbe igaza volt. Tényleg nagyon kicsit volt, most, hogy
jobban felmértem. Nem volt mit tenni.
- Gyere, aludj velem! – húzta barátnőmet magával Liam.
Rebecca csak sóhajtott, majd elindult. Mibe keveredtem… te
jó ég…
- Leah. Alszol velem?- vetette be híres, szuper cuki
mosolyát Harry.
Nagy nehezen
bólintottam egyet. Nagyon nem volt más választásom. Zayn, amilyen perverz hozzá
nem fekszek be. Niall-el semmi bajom, de valahogy kínos lenne vele aludni. Louis…
na neee. Azt már neeem. Így maradt Harry. Harry elkezdett húzni a szobája fele.
Még csak egyszer voltam bent, de ez most más volt. Most mintha nem lett volna
olyan kupi. Lehet csak a sötét miatt. Letettem a cuccom a székre.
- Várj, egy kicsit rendbe teszem az ágyat. – rendezgette a
takarót Harry.
- Egy: Ne erőltesd meg a kezed. Kettő: Most komolyaaan? Francia
ágyad van? Én lent alszok a szőnyegen. –
jelentettem ki.
- Biztos, hogy nem.
- Na, mibe fogadunk?
- Kő- papír-olló. Ha
én nyerek, mind ketten az ágyban alszunk. Ha te nyersz, én alszok a földön, és
te egyedül az ágyban.
- Nem. Ha én nyerek, én alszok a földön, és te az ágyban.
- Legyen.
Elkezdtünk játszani. A torkomban dobogott a szívem. Nyerni
akartam.
- Kő- papír- olló. – mondtuk egyszerre.
Mind ketten papír mutattunk. Nevettünk. Még egyszer
elmondtuk a mondókát. De én ismét papírt mutattam, azon az elven, hogy Harry
követ fog. De tévedtem. Ollót mutatott. Neee. Vesztettem. Egy ágyba alszok
vele.
- Yeah. Nyerteem. – kiabált és valami örömtánc szerűséget
járt, bár nem vagyok benne biztos, hogy nem csak pisilnie kellett.
- Harry! Halkabban! – nevettem én is. Végül is túlélem.
- Menjünk le egy kicsit. Éhes vagyok.
- Ez nem is olyan rossz ötlet. – én is éhes voltam, de eddig
nem nagyon érdekelt.
Lementünk. Niall és Liam a nappaliban beszélgettek.
Hallottam, ahogy mondja barátnőm szobatársa, hogy a lány fürdik. A konyhába
mentünk. Ott csak Zayn kockult a gépén nagyba.
- Mit kérsz Harry? Zayn te is eszel velünk?
- Kösz Leah nem. – azzal megfogta a gépét és elment.
- Ennyire zavartunk? – kérdeztem Harry-t miután kiment.
Ő csak megrántotta a vállát, majd elsorolta mit kér a
szendvicsbe. Megcsináltam a „vacsorát”. Az ő szendvicse szépen kipúposodott, az
enyém emellett egy sima paradicsomos kenyér volt.
- Ilyen keveset eszel? – kérdezte, mikor meglátta.
- Most miért? Ez a kedvencem. – nevettem.
- Hmm. Ezt megjegyzem. Vaj+paradicsom. – sorolta el párszor,
nehogy lefelejtse. De édes.
Megettük a szendvicset. El kezdtem mosogatni. Harry nem
tudom mit csinált a hátam mögött, de nagyon csendbe volt. Egyszer hátra
fordultam, és közbe mondtam is:
- Harry, nagyon csön… des… - eddig jutottam, mert megláttam
miért volt ilyen szótlan.
Talált jobb elfoglaltságot, mint a beszéd. Ez történetesen az
én lában, és fenekem bámulása volt.
- Harry ne már. – pirultam el, és egy kicsit lecsaptam
vízzel. Ő is vörös lett.
- Ő… izé… sajnálom?
- Ezt most kérdezed?
- Sajnálom.
- Így már jobb. – nevettem. – Amúgy ezt a szokásod abba
hagyhatnád.
- Igyekszem.
- Aha. – képzelem mennyire fog igyekezni.
Befejeztem a mosogatást, és elindultunk fel. A nappaliban
már senki nem volt. Mindenki lefeküdt. Bementünk a szobába.
- Harry. Lezuhanyozhatok?
- Persze.
Megfogtam a táskám, és elkísért a fürdőig. Én bementem, és
letettem a cuccom. Éppen el akartam kezdeni készülődni, mikor feltűnt, hogy
Harry ajtónak támaszkodik, ami már a helyén volt. Ma meg lett szerelve.
- Harry! Egyedül
szeretnék zuhanyozni, ha nem haragszol. – mondtam gúnyosan, de mégis nevetve. Kinyújtotta
a nyelvét, és elment.
5 perc múlva a szoba előtt álltam pizsibe. Az én pechemre és
Harry szerencséjére csak egy igazán
rövid kis gatya volt a pizsamaalsóm, meg egy cicás trikó. Nem arra számítottam,
hogy vele kell aludnom, vagy bármelyik fiúval. De már mindegy.
Benyitottam. Harry a szépen elrendezett ágyon ült. Csak
megágyazott, de minek? Úgyis mindjárt lefekszünk. Rajta csak egy bokszer volt
pizsama révén. Ő is megbámult engem, én is megbámultam őt. Istenem, de izmos… Aztán
nagy nehezen csak megszólaltam.
- Harry. Látom, tényleg nagyon igyekszel. – nevettem.
- Most te is végigmértél, szóval elnézheted. – nevetett.
Nem szóltam semmit, csak leültem az ágyra. Pontosabban
leugrottam. Igazán puha volt.
Bedőltünk az ágyba. Mivel nem fekhetett a bal kezére, ezért
felém fordul. De lehet a gipsz nélkül se lett volna máshogy. Én háton feküdtem.
Nem tudtam aludni akárhogy is próbáltam. Meguntam. Felé fordultam. Legnagyobb
meglepetésemre Harrynek még nyitva volt a szeme.
- Miért nem alszol? – kérdezte.
- Nem tudok. Te hogyhogy nem vágtad még be a szunyát?
- Én se tudok.
- Akkor beszélgessünk. – javasoltam.
- Jó. Mondj valamit.
- Nem. Te kezd! Enyém volt az ötlet, te választasz témát.
- Jó. Akkor beszéljünk mondjuk… rólunk.
- Rólunk? Hogyhogy rólunk?– lepődtem meg.
- Hát rólunk. Hogy mi van most velünk. Szerinted?
- Harry erről én is
beszélni akartam veled. Én…– elkerekedett a szeme. Az a szöveg, amit olyan jól
megfogalmaztam már, most elhagyott, és teljesen egyedül voltam. – Harry én… -
kezdtem hozzá megint, de a szemébe nézve kétségbeesést láttam. Ez megzavart. Na
még egyszer.– Én…alig ismerlek.– nyögtem ki. - Semmit nem tudok rólad, és ez
nem jó így. Csak annyit tudok, amennyit érzek.
- És mit érzel? – kérdezte megcsillantva azt a tipikus
mosolyt.
- Harry én…- hosszú csend. Nem akartam kimondani.
- Leah. Ha nem akarod, ne mond. De ha gondolod, én segítek. –
hajolt egyre közelebb, és közelebb. – Elmondom, én mit érzek. – Az arcomtól 5
centire megállt, és egymás szemébe néztünk. – Leah. Én szeretlek. – azzal megcsókolt.
A pillangók életre keltek. Az egész testem bizsergett. Nyelveink vadul táncoltak.
De egyszer véget ért. Elég hamar.
Harry elhajolt, és arcomat fürkészte. Rájöttem mire
kíváncsi.
- Én is szeretlek… de… - itt a mosoly lefagyott az arcáról.
- De?
- De ez gyors nekem. Szeretlek. Még életembe nem voltam
ilyen hamar szerelmes, de nem tudok rólad semmit. Nem akarom elkapkodni.
Rendben?
- Ha csak ennyi, rendben. – mosolygott. – De ha több mindent
akarsz megtudni rólam, hát kérdezz!
- Meséld el milyen volt a gyerekkorod!
Elmesélt mindent. Megismertem az édesanyját, a nővérét, a
városkát, ahol felnőtt, a régi barátait, mindent.
- Most te is meséld el. – kérte miután befejezte a
történetét.
- Hát Londonban születtem. De alig lettem egy éves
Budapestre költöztünk. Anya és apa 5 éves koromban belekezdtek egy komoly
vállalkozásba, ami azóta is minden idejüket lefoglalja. Alig voltunk együtt.
Még szerencse, hogy van nekem Rosalie. Kicsi koromban mikor segítség kellett
bármiben, mindig segített. Volt amikor elég durva módszerrel oldotta meg az ÉN
gondjaimat. – nevettem el magam, mert eszembe jutott egy sztori.
- Min nevetsz? Meséld el!
- Hát jó. 14 éves voltam. Volt egy fiú, Dávid… – ejtettem magyarosan
a nevét, mire elkezdett nevetni. – Mi van? Mi olyan vicces?
- Csak ahogy kiejted azt, hogy: Dávid. – próbálgatta, de
elég bugyután hangzott. Én is nevettem rajta. – Na, szóval David... – angolosan
ejtve.
- Egy évvel fölöttem volt. Amúgy helyes volt meg minden,
lehet pont ez volt a baj, mert összejöttünk, és nem csak én tartottam helyesnek,
hanem más lányok is. Neki ez nagyon tetszett, és kipróbálta milyen lehet három
lánnyal járni egyszerre. - felszisszent Harry. - Persze csak egy napig bírta, utána
lebukott. Én először kiakadtam, aztán mérges lettem, de nem tudtam mit
csinálni. Rosalie-hoz, és Rebeccához mentem vigaszul. Rebecca csak vígasztalt,
de Rosalie bejött másnap a suliba, és a gyerek megkóstolta a jobb horgát. Azóta
Rosalie a legkeményebb csaj a körzetünkben. – nevettem. Harry is elnevette
magát. – Istenem, de hiányzik a nővérem. – szomorodtam el.
Lágyan megsimította karom.
- Hidd el. Tudom milyen. Nekem is hiányzik Gemma. - Nem
akartam bedepizni szóval témát váltottam.
- Na és milyen csajokkal jártál már eddig?
- Huuh. Kéred mind nevét? Az nem fog menni.
- Nem. – bokszoltam vállba. – Kit szerettél a legjobban?
- Caroline-t.
- Miért szakítottatok?
- Közös megegyezés. Egyikünknek se volt már jó úgy. Ő
folyton féltékeny volt, ezt persze kifele nem mutattuk.
- Sajnálom.
- Én nem.
- Miért? – kikerekedett a szemem.
- Mert ha nem tesszük meg, most nem lennénk itt együtt. –
mosolygott rám. Én elpirultam, de ez szerencsére nem látszott a sötétben.
- És benned ki maradt meg legjobban?
- A legutolsó pasim. Péter. – most nem nevetett a
kiejtésemen.
- És Píétöer, Péter az, aki megcsalt? – ejtette ki nehezen,
de sikerült.
- Igen. – mondtam halkan.
- De kivel?
- Szerintem tudom kivel. Ismerem a lányt, de te úgyse tudod
ki az.
- De neked kid volt?
- Őszintén?
- Nem hazudj. Szerinted? – mondta gúnyosan.
- Vanessa.
- Ő kid volt? Barátnőd?
- Jobb lett volna. – nevettem fel szomorúan. – Unokatesóm volt.
Jó mi?
Harry-nek szó szerint tátva maradt a szája.
- És az a ….- nem
akart káromkodni, szóval inkább nem mondta ki. - Az uncsiddal csalt meg?
Bólogattam.
- Legalább látod, hogy bejön neki a családod. – nevetett.
- Ez nem vicces. – remegett meg a hangom alig halhatóan, de
ő kiszúrta. Abba is hagyta a nevetést.
- Ne haragudj. Nem úgy értetem. – adott egy puszit az
arcomra.
- Tudom.
- Na, jó. Ez szomorkás kezd lenni, szóval váltsunk témát. Kérhetek
valamit?
- Mit?
- Ígérd meg, hogy megteszed!
Gyanakodva nézegettem Fogalmam se volt ezt mire véljem.
- Nyugi nem olyan. – látta az arcomon, hogy már rosszra
gondolok.
- Hát jó legyen. Mi lenne az?
- Énekelj egy dalt.
- Melyiket?
- Hmm. Mondjuk Tim Berg - 'Seek Bromance'. Tudod a
szövegét?
- Ahan. Jóhogy. Egyik kedvencem.
- Akkor halljam.
- Jó.
És elkezdtem énekelni.
I’ve been watching you
You’ve been hurting too
You give all your love
Nothing left to show
I have been there too
alone in my despair
Watching life go by,
no one who to share
Boy you've got it bad
but I've got something good
I want to treat you good in every way yeah
You will never feel alone
my touch is such a rush
It over flows
I will give to you the love you seek
and more,
so what are you waiting for
I will give to you
The love you seek and more
Baby here we are
Standing face to face
Just the two of us
Locked in your embrace
Now i got it bad
But you've got something good
Won't you treat me good
In every way, yeah
Are you ready
I can feel your passion
and your love
It over flows
I will give to you the love you seek and more
So what are you waiting for
I will give to you the love you seek and more
You’ve been hurting too
You give all your love
Nothing left to show
I have been there too
alone in my despair
Watching life go by,
no one who to share
Boy you've got it bad
but I've got something good
I want to treat you good in every way yeah
You will never feel alone
my touch is such a rush
It over flows
I will give to you the love you seek
and more,
so what are you waiting for
I will give to you
The love you seek and more
Baby here we are
Standing face to face
Just the two of us
Locked in your embrace
Now i got it bad
But you've got something good
Won't you treat me good
In every way, yeah
Are you ready
I can feel your passion
and your love
It over flows
I will give to you the love you seek and more
So what are you waiting for
I will give to you the love you seek and more
Harry elaludt. Olyan édes volt. Mintha altatót énekeltem
volna, de nem bántam. Ez olyan aranyos, hogy elaludt a hangomon. Nem hiszem el,
hogy ilyen jó lenne. Lassan én is elaludtam Lovagom karjai közt, teljes
biztonságban.
Imádom *-* Kövit :DDD
VálaszTörlésnagyon jó kövit?
VálaszTörléssajnos ezen a hétvégén nem leszek gépközelben, szóval legközelebb hétfőn jöhet új rész: / örülök, hogy tetszik, és köszönöm a komikat. : )
VálaszTörlésSzerintem is nagyon jóóó...kicsit hosszú idő elolvasni de SZUPER! :D Smugy ez mind igaz ami benne van a szövegben? :)
VálaszTörléskur*a jóó....gyorsan kövit.!!!:)
VálaszTörlésigyekszem, és örülök hogy tetszik.: ) daniella: jó lenne ha igaz lenne, bár van egy kis valóság alapja. ; )
VálaszTörlésma lesz még kövii?:)
VálaszTörléssajnálom, de nyaralni vagyok. holnap érek csak haza. amint kész lesz felteszem mrgígérem. : )
VálaszTörlés