Elindultunk vissza. Még el se értük az erdő szélét, már
megszédültem, és kicsit cikcakkba mentem. Harry csak nevetett.
- Gyere, te kis alkoholista. – és átölelte a derekam, hogy
mellette menjek, ne összevissza.
- Nem vagyok alkoholista. Nem is tudom ki szédült meg a
felállásnál.
- Senki nem mondta,
hogy én nem vagyok az.
Mindketten nevettünk. Elég vicces volt, hogy így berúgtunk,
de nem voltunk olyan vészes állapotba. Biztos voltam benne, hogy másnap
mindenre pontosan emlékezni fogok.
Az erdő szélén indult a beszélgetés.
- Fáj még a kezed? –
kérdeztem.
- már nem annyira. Kezdem elfelejteni. Tetszett a dalom?
- Igen. Így élőben, és egyedül sokkal másabb a hangod.
- Szóval akkor csak a hangom tetszett? – a piának hála nem
kellett azon rágódnom, mire gondol. Egyből kimondta. Ez tetszett.
- Hát… nem. – nyögtem ki végül pirulva.
- Mi még?
- Jaj Harry. – mentem neki.
- Mi van? Csak kérdezem, mert érdekel. De te nem mondod el. –
színlelt sértődöttséget.
- Tényleg tudni akarod? – bólintott. – Imádtam a szöveget. –
mondtam végül. Hála pia… ismét. Nem szólt egy szót se. – Ez a ma estére
vonatkozott? Úgy értem, ez csak úgy jött, vagy tényleg ezt gondolod?
Az autó mellett megállított, és maga felé fordított. Látta,
hogy elég távol vagyok, szóval a derekamnál fogva közelebb húzott magához. A
mellkasunk összeért. A szívem úgy dobogott, olyan erősen, hogy azt hittem ő is
érzi. Mélyen egymás szemébe néztünk.
- Nem. – mondta végül.
- Mi nem?
- Nem a ma estére vonatkozott a dalom. – meglepődtem, és
eltoltam magamtól. Csak játszott velem. Nem hiszem el. Pont ő? Pont Harry használt
ki engem. De ekkor ismét közelebb húzott magához. Én nem akartam, de a szemei
megbénítottak, meg amúgy is túl erős volt. Nem tudtam mit csinálni.
- Nem a ma estére vonatkozott a dalom. Még a tegnap estére. –
Elkezdett közeledni az arca. Már éppen összeért az orrunk, de még elsuttogta. –
Elloptad a szívem.
És rátapasztotta ajkait az enyémekre. A szívem kalapált, a
gyomromban fénysebességgel szárnyaltak a pillangók. Majd a nyelve utat tört
magának, és rátalált az enyémre. Az egyik kezem elkezdett vándorolni a hajában,
míg a másik a nyakán pihent. Erre elmosolyodott, és közelebb húzott magához.
Már egy haj száll se fért volna el köztünk. És az idő rohant. Majd ajkaink
szétváltak, és levegő után kapkodtunk.
- Fázol még? – villantotta rám híres mosolyát. Megráztam a
fejem.
- De azért vigyük a plédet. Hát ha.
- Nem kell pléd, akkor majd segítek én. – nevetett.
- Szavadon foglak.
Nevetve, takaró
nélkül elindultunk vissza. Pléd helyett egész jó kis melegítőt kaptam. Érdemes
volt eljönni a kocsihoz. Épphogy bementünk az erdőbe, egy meleg kezet éreztem
az enyéimhez érni. Lenéztem. Harry keze volt az enyém mellett. Rámosolyogtam,
aztán belekulcsoltam ujjaim az övéibe.
Így mentünk visszafele, de egyszer csak Harry elengedi a
kezem, és zuhan előre. Reflexből előrenyújtotta a kezeit. Egy fájdalmas nyögés,
és Harry az oldalán fekszik. El se tudtam képzelni mi történt. Leguggoltam
mellé.
Eközben a parton, Rebecca szemszögéből:
- Gyerekek, visszamegyünk a kocsihoz, mert Leah itt helybe
megfagy. – állt fel Leah meg Harry.
- Rendben. Itt a kulcs. – nyomtam Harry kezébe.
- Mi lesz ott? – nevetett Louis, miután eltűntek.
- Jobb, ha nem tudod. Nem kisgyerekeknek való. – szólt be
Zayn. Nevetett mindenki.
- Folytassuk a játékot! – mondta Niall. Mindenki
belegyezett.
Niall kipörgette Louis-t.
- Felelek. – mondta elváltoztatott hangon.
- Mi a szarért vagy ilyen hülye? – mindenki nevetett a
kérdésen.
- Csak a te kedvedért Niall. – dobott egy csókot a fiúnak.
Készek voltunk.
Louis Zayn-t pörgette.
- Merek.
- Egyél meg egy répát. – tartott elé egyet. Zayn csak
fintorgott, de legyűrte.
Zayn engem pörgetett.
- Merek. – gonoszul összenézett Louis-sal. – Aj-jaj.
- Menj el egyedül amőgé, a szikla mögé – mutatott egy kb. 20
méterre lévő sziklára – és maradj ott kb. 5 percig.
- Fiúk ne már.
- Miért? Csak nem félsz? – erősködött Zayn.
- Nem.
- Akkor meg?
- De… ott olyan sötét van. – pirultam el.
- Akkor félsz. Ugye tudod, hogy a szabály szerint, ha nem
teszed meg, le kell venned a pólód?
Végignéztem magamon.
- Na jó. 5 perc múlva találkozunk. – álltam fel.
Elindultam egyedül a sötétbe. Hogyne félnék. Mindig is utaltam
egyedül ilyen kietlen helyeken mászkálni. Irtózom. Lehet, csak sok horrorfilmet
nézek, de akkor is. Még jó, hogy nem péntek 13.-a van. Cikáztak a fejemben a
gondolatok. Megkerültem a sziklát, és letelepedtem, egy bemélyedésben. A hátam
védve volt, előre pedig kiláttam. Ez egy kicsit megnyugtatott, de még mindig
nagyon be voltam szarva. Ha visszamegyek (HA) biztos megölöm Zayn-t. Hogy lehet
ilyen szemét? Sokat gondolkoztam. Ráadásul még a telefonom is ott maradt. Hogy
lehettem ilyen hülye, hogy ott hagyom? Még az időt se tudom. Vajon mikor mehetek
már vissza? Az idő pergett, de még mindig nem éreztem, hogy letelt volna az 5
perc. Túl rövidnek tűnt ez a rettegés. Már nagyon fáztam így hogy nincs
mellettem a tűz. Éppen azt fontolgattam, hogy nem érdekel le telt-e az 5 perc,
én visszamegyek.
Ekkor egy árnyék jelent meg a szikla végénél. Kész. Végem.
Ez egy gyilkos lesz, és én itt helybe meghalok. Még csak menekülni se tudok a
szikláktól. Remélem, gyorsan végez velem, és nem lesz nagyon ijesztő az arca.
Aztán legnagyobb meglépetésemre Liam jelent meg zsebre dugott kézzel.
- Jól van, még élsz. – mondta viccesen.
- Ezt meg hogy érted? Amúgy nem sokon múlt, hogy ne éljek.
- Már legalább 10 perce itt ücsörögsz. Nem tudtuk elképzelni
mi történt veled. Már arra is gondoltunk, hogy elestél és beverted a fejed,
vagy a félelemtől elájultál. – telepedett le mellém. Kicsit oldalra bukott.
Részeg volt. De én is. Sőt mindenki.
- Nem lett volna nehéz. Nagyon ijesztő itt egyedül.
- Már nem vagy egyedül.
- Már nem is olyan ijesztő.
- Te remegsz. – ölelte át vállam, és húzott magához.
Kellemesen meleg volt a mellkasa, és éreztem az izmokat is. Van egy jó pár. Beszívtam
az illatát. Nagyon kellemes volt, de valami nem hagyott nyugodni. Valami, ami
nap, mint nap változik, és nem értettem miért. Rákérdeztem.
- Hogyhogy itt vagy?
- Ezt meg hogy érted?
- Hogyhogy pont te jöttél el értem, és ölelsz át? Tegnap még
meg tudtál volna ölni a tekinteteddel mozi közben.
Nagyot sóhajtott.
- Miért baj? Jobban szeretnél valaki mást?
- Egyáltalán nem. Csak nem értem ezt az egészet. Állj. Ki
mást?
- Nem tudom. – egy oktávval feljebb csúszott a hangja. Nem
tud hazudni.
- Na, ki vele! Tudom, hogy tudod. És ha már itt tartunk, kérlek,
magyarázd el ezt az egészet.
- De ez hosszú és… kínos is. – felnéztem rá és elpirult.
- Nekem elmondhatod. – sóhajtott egyet.
- Hát tegnap azért néztem rád úgy, mert rohadt féltékeny
voltam Zayn-re. – pirult el, és hajtotta le a fejét. - Sajnálom, ha ezzel megbántottalak. Aztán este
mikor Harry aludt, Zayn pedig zuhanyozott, sokat beszéltünk erről a srácokkal.
Volt egy elég gáz és bunkó kijelentésem, amit Zayn meghallott, és összetört
valamit. Aztán reggel megbeszéltük. Elmondta, hogy nem lenne jó, ha veled meg
vele lenne valami. De nem mondta meg miért nem. Annyit tudok, hogy ez
bonyolult. – még szerencse hogy az alkohol miatt elmondja.
- Hmm. – erre nem tudtam mit mondani. – Mi volt az a gáz és
bunkó kijelentésed?
- Nem fontos.
- Na. Kérlek. Mondd el.
- Azt mondtam, hogy…- sokat gondolkozott.
- Na. Ki vele!
- Azt mondtam: mégse állhatok oda elé, és jelenthetem ki,
hogy „látom, hogy nem szeret téged, és én tudnálak igazán szeretni, csak álljon
félre ” És nem tudtam, hogy ott áll a fal mögött. – túrt a hajába, majd lehajtotta
a fejét. Nagyon szégyellte magát.
Kicsit gondolkoztam, aztán felálltam. Nem értette mi van.
Felállt ő is. Én elkezdtem járkálni, és közben többször is a hajamba túrtam. Egyszer
mikor megunta elkapta a kezem, és maga felé fordított.
- Ezt nem kellett volna, igaz? – nézett rám szégyenteljesen.
- De. Jó, hogy elmondtad, csak nem tudom, most mit
gondoljak.
- Hogyhogy mit gondolj?
- Liam, te kb. fél perce vallottál nekem szerelmet, de Zayn…
- Neked Zayn kell. – sütötte le a szemét.
- Nem. Zayn… Ez nem jó. Érted? Miattam felbomolhat a
barátság és a banda. Én ezt nem akarom. – ütögettem meg a mellkasom.
- Dehogy bomlik fel a banda. Mi ezt megbeszéltük Zayn-nel.
- Igen? – nem szólt egy szót se. Sőt. Összeszorította a
szemét. Megint elkezdtem járkálni. Már egyáltalán nem zavart a sötétség, és a
félelmem.
- Mi ezt megbeszéltük. Sajnálom, hogy ezt mondom, de nem
szerelmes beléd, csak nagyon tetszel neki. Ezt ő maga mondta. – nézett rám. Erre
felfigyeltem, és elé álltam.
- Tényleg? Ez biztos? – bólintott.
Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Liam ezt nem tudta mire
vélni.
- Most örülsz, hogy nem tetszel neki?
Bólintottam.
- De miért?
- Mert én se akartam tőle semmit. – az alkohol mikre nem
képes?!
- Igazán?
Bólintottam.
Megfogta a kezem. Lenéztem. Ezt most én nem értettem. Aztán
elkezdett közeledni hozzám. Rájöttem. Jól esett neki az a mondatom, hogy semmit
nem akartam Zayn-től. Felbátorította. Vészesen közel ért az arcomhoz. Ekkor
megállt. Én idegesen beszívtam a levegőt. Lehet feltűnő volt, mivel elmosolyodott.
Majd rányomta ajkait az enyémekre. Pillangók, szívdobogás. De hirtelen abba
maradt. Liam elvette az ajkait. Kinyitottam a szemem. Nem tudtam miért. Kérdőn nézett
rám. Az én reakcióm várta. Kíváncsi volt rá, hogy tetszett, vagy nem. Érdekelte,
hogy akarom, vagy nem. Hogy tud ilyen aranyos és cuki lenni. Én erre csak
elmosolyodtam, majd ezúttal én csókoltam meg őt. Ez meglepte. Majd engedtem,
had táncoljanak egy kicsit a nyelveink. Én a nyaka köré fontam kezeim, ő pedig
a derekamnál fogva húzott közelebb.
Kitudja meddig bírtuk volna, ha egyszer nem hallunk, egy
kiáltást.
- Gyerekek gyertek gyorsan. Baj történt.
Ez egy lány hang. Leah.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése