IV. 3. ~Hirtelen ötlet.*

Frissítettem a Szereplők.* menüpontot. Egy rendes srác megérdemelte, hogy bekerüljön. Ha tetszik a srác vagy a rész, dobhattok pár kommentet. :P

IV. 3. ~Hirtelen ötlet.*

Átbaktattam a kis kapun Rebeccáékhoz. A srácok ma is dolgoztak, mint minden nap általában. Pedig vasárnap volt, de ez régen nem akadály. Átvágtattam hozzájuk, és bementem az ajtón. Ledobtam a cipőm és a kabátom. Tudtam, hogy még nincs táncpróbájuk. A lányok most a X-Factor táncosai. Nagyon szeretik. Azt mondják igazán jó móka, én pedig büszke vagyok rájuk. Jó látni őket a tévében minden szombaton és vasárnap. Mint ma is, de ma egy világsztárral fognak együtt táncolni. Ma Rita Ora-val fognak fellépni. Már várom, de most mégis mérgesen trappoltam be. Rebecca a nappaliban ült, és nézte a mesét a tévében. Nem csoda, hisz még csak 9 volt. De muszáj volt beszélnem valakivel.

- Szia Leah. Gyere, csüccs le mellém. - húzódott arrébb és felemelte a takarót jelezve, hogy bújjak be mellé. Megtettem. Zaklatottan lehuppantam. A lányt kicsit megemelte a párna a mozdulatomtól.

- Mi a baj? - halkította lejjebb a tévét és nézett rám zavartan.

- Szerdán, mikor kiderült, hogy megyünk a vetélkedőbe, Harry rendezett nekem egy kis meglepetést. - feleltem morcosan.

- És? Nem tetszett?

- De, csodás volt. Körberakta a jakuzzit gyertyával.

- Hát akkor?

- Az nem tetszett, hogy ma reggel én köszöntem vissza a The Sun oldalán. - húztam el a szám.

- Micsoda?

- Jól hallottad. Valaki lekapott minket a saját kertünkben, ahogy romantikázunk.

- De történt valami, amit...? 

- Nem. Szerencsére. Ez annyira... - csaptam le a kezem az ölembe mérgesen.

- Sajnálom Leah.

- Te érted ezt Rebecca? Már a saját kertünkben sem lehetünk biztonságban.

- De honnan kaptak le titeket?

- Ahogy elnéztem a képeket, egy fáról. Hihetetlen, milyen emberek vannak. Már a kertemben sem lehetek. - húztam el a szám.

- Beszéld meg Harry-vel. Tudod, mióta én elmondtam Liam-nek, hogy féltem az utálkozóktól, azóta minden könnyebb lett. És nem is vette a kezébe a dolgokat. Csak nyugtatgat.

- Szerintem már rég tud róla. Csak nem mondta el, hogy ne idegesítsen.

- Honnan veszed?

- Mindenről tud. Mindig kapja az e-mail-eket, hogy mivel került fel a netre.

- Akkor biztos tesz is ellene. Jaj, úgy sajnálom. - ölelt meg.

(A magánéletem, nem a te szórakozásodra van. Éld az életed, és maradj ki az enyémből.)

 - Nekem mindjárt mennem kell próbára 11-re, de addig csinálhatunk valamit.

- Ne menjünk ki! - kértem.

- Leah, muszáj egyszer kimenned.

- Tudom, de most nincs kedvem.

Csak megrántotta a vállát, és visszafordult a mese felé. Egyszer megszólaltam. Tudnom kellett a véleményét.

- Tudod, Nikol jó ötletet adott. - érdeklődve rám figyelt. - Mindjárt itt van a Karácsony.

- Azért még majdnem két hónap.

- Oké, de az én ötletemhez kell két hónap. Pláne, ha rólam van szó.

- Mit találtál ki?

- Harry Halloween-kor azt mondta, ő lenne a legboldogabb ha egy nap  megvehetné a CD-m. Mi van ha csináltatok csak egy példányt? Külön neki.

- Ez nagyszerű ötlet, de ilyet lehet?

- Hát én is ezen gondolkoztam, aztán eszembe jutott Simon. Szerinted segítene nekem? - kérdeztem félénken.

- Szerintem biztosan. De ugye tudod, hogy Harry úgyis megtudja valakitől?

- És ha én okosabb vagyok? Hidd el, ismerem már annyira, hogy ez nem lesz gond. - mosolyogtam gonoszul. - Inkább a felvétellel vannak gondjaim.

- Beszélned kell Simonnal, ezt máshogy nem tudod meg.

- Lehet, de mégis félek kicsit.

- Örömet szeretnél szerezni Harry-nek vagy nem?

- Igen.

- Akkor hajrá Leah. Szerintem jó lesz az album. De nekem is hozhatnál egy példányt.

- Azt lesheted. - nevettem el magam.

Leléptem Rebeccától, mivel készülődnie kellett. Hazamentem. Csak agyaltam ezen a gondon. Rebecca bátorságot adott. Megnéztem az órát. Fél 11 volt. Itt a megfelelő alkalom. Most vagy soha. Lehet, hogy legközelebb esetleg nem lesz ekkora bátorságom. Nem voltam benne biztos, hogy most hol van Simon. Csak reménykedni tudtam benne, hogy itthon, pedig tudtam az X-factor miatt ez esélytelen. Végül elszántam magam, hogy felhívom. Még meg volt a száma. Remélem, nem változott. Az nagyon égő lenne. Rányomtam, és hívni kezdtem. Pár csöngés után valaki felvette.

- Simon Cowell. - szólt bele egy ismerős hang.

- Simon? Leah vagyok. Leah Crawford. - örültem meg. Nagyon megkönnyebbültem.

- Szia Leah. De régen hallottam rólad. Hogy vagy? Hogyhogy hívtál?

- Jól vagyok. Az az igazság, hogy azt szeretném tudni, hol vagy most. - kérdeztem óvatosan.

- Itthon. - kicsi csönd, aztán leesett neki, mire gondoltam. - Jaj, bocsi. Úgy értem Londonba otthon. Ma jöttem haza.

- Igazán? Ez nagyszerű. A segítségedet szeretném kérni. Nem találkozhatnánk?

- De természetesen. Mondjuk egy shake a Moo-Moo's-ban háromkor? - kérdezte.

- Tökéletes. Nagyon köszönöm. Ott leszek.

- Már alig várom, hogy halljam, mit szeretnél mondani. Reménykedem a legjobban.

- Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Akkor háromkor.

- Igen. Szia.

- Szia. - köszöntem el és letettem.

Isteneeem! Sikerült. El sem hiszem. Ennél jobbkor nem is tudtam volna felhívni. Ez a sors keze volt. Valahogy éreztem, mikor kell megkérdezni. Leültem a nappaliba, de nem bírtam figyelni a tévére. Egyre inkább azon járt az eszem, hogy mit fogok mondani Simon-nak. Vajon mit fogok tenni, ha nemet mond? Ha ezt így nem lehet? Istenem. Megfogalmaztam magamba mit fogok mondani, bár tudtam, úgysem így lesz ott. Olyan 1 fele ebédeltem valamit, majd elkezdtem készülődni. Most nem volt itt Harry, hogy kiválassza nekem a ruhákat, így magamnak kellett. Többször is felpróbáltam különböző lehetőségeket. Azt akartam, hogy ha már nem vagyok tökéletes, legalább annak látszódjak. Végül egy egyszerű fehér hosszított felső és egy fekete cicagatya mellett döntöttem. Gondoltam, a kevesebb néha több. Átpakoltam az egyik táskámba, a dalos füzetem is  belecsúsztattam. Végül az utcán fogtam egy taxit.

15 perc múlva megérkeztem a Moo-Moo's-hoz. Izgatottan léptem be pontba 3-kor. Szétnéztem, és kerestem a megfelelő arcot. Aztán megláttam Simon barna haját nekem háttal. Először vettem egy epershake-t, majd mosolyogva odamentem. A italát szürcsölgette.

- Szia.

- Szia Leah. De pontos vagy. - nézte meg az óráját, majd mosolyogva figyelt, ahogy levettem a kabátom, és leültem hozzá.  - És még csinosabb, mint valaha.

- Hát...köszönöm. - pirultam el kicsit, és leültem vele szembe .

- Nos? Miről akartál velem beszélni?

- Kicsit furcsa lesz...

- Hallottam már furcsa dolgokat. Csak bátran! - mosolygott bíztatóan.

- Tudod, arra gondoltam, meglepném Harry-t Karácsonyra egy albummal. Annyira szeretné, ha megvehetné a CD-m, de én erre nem vagyok képes. De azt bevállalom, hogy csak neki külön egyet összehozok. De nem tudom ezt lehet-e... - vártam a reakcióját. Féltem a választól.

- És velem szeretnéd összehozni? - mosolygott kedvesen. Aprót bólintottam. - Rendben. De tudod, hogy egyből be tudnál futni a hangoddal? Miért nem adatod ki?

- Csak nem szeretném, ha az emberek megtudnák az érzéseimet. Azok a valós titkos dolgaim, nem újságcikkek.

- Én megértem Leah. Természetesen segítek, de nem lesz könnyű az X-Factor miatt. Persze így is minden vasárnap hazajövök, de holnap reggel vagy még aznap este megyek is vissza. És még jó pár hétig ez lesz. Sajnos nem tudok veled eleget foglalkozni.

- Értem. - húztam el a szám, és lehajtottam a fejem.

- De ez nem azt jelenti, hogy nem segítek. Tudod, már feltalálták a netet.

- Ezt, hogy érted? - ráncoltam a homlokom.

- Lehet nem leszek Angliában minden nap, de van itt egy ismerősöm, Jaymi. Én tanítottam, és teljesen megbízok benne. Jó az ízlése. Neked is segíteni fog. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb próbán én is ott leszek kamerán.

- Ezt komolyan mondod? - kerekedett ki a szemem. Simon csak elégedetten mosolygott.

- Persze. Na, benne vagy?

- Igen. Természetesen. Istenem. Köszönöm. - csak hebegtem össze-vissza.

Hihetetlenül boldog voltam. Végre örömet szerezhetek Harry-nek. Még megbeszéltük a dolgokat Simonnal, majd egyszer megszólalt.

- Csak azt nem értem, hogyan éred el, hogy ne jöjjön rá Harry. Ugye tudod, hogy fent leszünk a neten? Biztos meglátja.

- Megvannak a módszereim. Már mindent elterveztem. - mosolyogtam.

- Rendben. Elhiszem. Akkor ellátogatunk Jaymi-hez? - állt fel.

Követtem, és beültünk a kosijába. Egyenesen a stúdióhoz hajtottunk. Közbe persze beszélgettünk. Elmondtam, hogy nálam vannak a dalok. Nagyon örült. Már kíváncsi volt a zenémre. Remélem tetszeni fogy Simonnak. Hisz ő egy nagyon híres ember a zenei világban. Ha ő lehúz, mit is várok magamtól?!

Pár perc múlva már a stúdió folyosóin sétáltunk. Simon szerint Jaymi minden napját itt tölti. Ő egyben dalszerző is, így ha éppen nincs dolga, ír. Kopogás nélkül benyitottunk egy ajtón.

- Jaymi? Itt vagy? - kiabálta Simon, mivel senkit nem láttunk.

- Gitár! - kiabált egy férfi hang az üvegfal mögül.

Oda nem láttunk el, mivel le volt húzva az apró redőny. Bementünk a másik ajtón is. Egy kedves arcú pasi ült a földön egy gitárral az ölében. Körülötte kották és összegyűrt papírok hevertek. Édesen ránk nézett, és elmosolyodott. A barna haja kócosan, de mégis szabályosan meredezett az ég felé. A kék szeme a lelkembe hatolt. Mintha belém látott volna, miközben végigmért. Oldalra tette a gitárt, majd óvatosan átlépve a papírokat, hozzánk jött.

- Szia Jaymi. - ölelte meg Simon a srácot. Ha ő ennyire szereti, akkor nekem sincs okom idegeskedni. - Ő itt Leah.

- Szia Leah Crawford. - nyújtottam a kezem.

- Jaymi Frewen. - fogta meg a kezem. Mosolyogva végigmértük egymás szemét.

- Jaymi lenne neked egy újabb feladatom. Leah karácsonyi ajándékba akar csináltatni egy albumot. Csak egy példányban. Mivel én USA-ba vagyok a hét nagy részében, így neked kell vele dolgozni. - magyarázta Simon.

- Rendben, de addig még van másfél hónap. - kérdezte zavartan.

- Hidd el nekem kell annyi idő. Még nem ismersz. - nevettem kínosan.

- Rendben. És vannak már dalaid?

- Vannak. - feleltem.

- És...? Meg is mutatod? - kérdezte Simon is nevetve, mikor látta, hezitálok.

- Csak ne nevessetek, oké? - kértem óvatosan, miközben előszedtem a táskából a füzetem.

- Nem vagyunk azok a fajták.

- Ne aggódj, finoman küldünk el. - nevetett Jaymi is.

- De jó. - feleltem nekik cinikusan.

Elvették a füzetemet, majd közös áttanulmányozták a lapokat. 5 perc biztos eltelt, a gyomoridegem pedig egyre csak nőtt. Az arcukat vizslattam. Semmi különöset nem láttam rajtuk, csupán néha-néha elmosolyodtak. Végül Jaymi vigyorogva rámutatott valamire, majd összenéztek. Semmit nem mondtak, de tudtam, megértették a másikat. Idegesen vártam a reakciókat.

- Először is; hány számot szeretnél az albumon? - kérdezte Simon.

- Nem is tudom. Talán 5? - kérdeztem óvatosan.

- Csak? - kerekedet ki Jaymi szeme.

- Csak ajándék lesz, nem debütáló album. - rántottam meg a vállam.

- Te tudod. Bár szerintem 5-öt nagyon nehéz lesz kiválasztani ebből a sok csodás számból. - nézett bele ismét a füzetembe Simon.

- Aranyos vagy, de nem lesz olyan nehéz. Kevés a boldog számom, márpedig Harry-nek csak az kéne ajándékba, nem? - kérdeztem óvatosan.

- Hát de, viszont ha van kedvence, akkor az is rajta lehetne. - állapította meg Jaymi.

- Hát van két szám...a Didn't mean it és a Jealous. - mentem Simon mellé, és oda lapoztam. Mindketten átfutották.

- Rendben. El kéne énekelned, hogy tudjam, milyen a hangszíned, és persze a szám. - jött hozzám Jaymi.

- Csodás a hangszíne. - mosolygott Simon. Elpirultam.

- Úgy érted...énekeljem el itt? Előttetek? - kérdeztem óvatosan.

Mindketten zavartan néztek rám.

Ebbe bele sem gondoltam. Csak Harry-nek akartam örömet szerezni, és a félelmemről el is feledkeztem. Olyan hirtelen jött ez az egész. Majd Simon arcán megvilágosodást láttam. 

- Ajaj. Ismerem már ezt. Saját dal...idegenek...Azt ne mondd, hogy te is ilyen vagy Kicsilány! - válaszul aprót bólintottam lehajtott fejjel.

- Akkor lesz veled dolgunk bőven. - Jaymi. Szomorkásan ránéztem. Ezt látva az arca együtt érzőre váltott. - Nem úgy értettem, hogy gond. Szeretem a kihívásokat. Akkor először is beszélgessünk! - leültünk a sarokban lévő kanapékra.

- Szóval. Mi a baj? Láttalak a német fellépésen Debby-vel. Ott nem volt gond. - kérdezte a velem szembe ülő Simon. Jaymi mellettem foglalt helyet. Tudtam, hogy az X-Factor mentor egyben a menedzsere Debby-nek is. A lány azóta már szép kis karriert futott be USA-ban. Simon felkarolta és kivitte. Azóta csak úgy potyognak az ölébe a fellépések. Nem csoda. Remek hangja van.

- Az más volt. Ott nem a saját érzéseimről énekeltem. Az csak egy szám volt, amit még régen viccből írtam. Nem rólam szólt. Az az igazság, hogy a saját számaimat eddig még a barátaimnak sem tudtam elénekelni. Egyedül Harry-nek ment. - ismertem be halkan.

- Az baj. Akkor úgy látom ezt a hetet gyakorlással fogjátok tölteni Jaymi-vel.

- Ne aggódj Leah. Hét végre bárki előtt tudni fogsz énekelni. - mosolygott kedvesen a mellettem ülő srác. Ismét csak bólintottam. - Akkor halljuk az egyiket!

Idegesen szétnéztem köztük. Simon bíztatóan elmosolyodott.

- Úgy nem tudunk semmit sem csinálni, ha nem nyílsz meg lőttünk Leah.

Sóhajtottam, és bólintottam egyet. Késznek éreztem magam Harry-ért. Jaymi elém tolta a füzetem. Elmosolyodtam.

- Tudom fejből.

"If you didn't mean it then why would you say it
He didn't mean it
You never mean it
Then why in the world would you say it
There's no tomorrow don't you know
Love me now or let me go
He didn't mean it
You never mean it
Then why in the world would you say it
Say it, say it."

Csak a refrént énekeltem el nekik, mivel semmi kíséretem nem volt. Éreztem, hogy így durvább hatása van  hangomnak. Sokkal durvább. Olyan vad és erőteljes. Ha van alattam zongora, lágyabban éneklek.

- Hűh. Csodás. - jegyezte meg Simon elképedve. Ez jól esett, hisz annyi mindent ért már el az életben, hogy az ő véleménye nagyon sokat számít.

- Hihetetlen. Olyan albumot dobunk össze, hogy ha kiadatnád toplista 1 hely lenne. - lökött oldalba Jaymi. Pirulva mosolyogtam. Megcsináltam. Egy ismerős és egy vadidegen előtt énekeltem a saját szerzeményem. És még forog a föld, és nem szakadt le az ég.

(Engedd a szíved énekelni)

Ekkor Simon telefonja csipogni kezdett. Ijedten hozzá kapott, és megnézte.

- A francba. Emlékeztető. Egy óra és indul a gépem. - húzta le a száját.

- Máris utazol vissza? - kérdeztem idegesen.

- Sajnálom Kicsilány. De Jaymi egyike azon kevés embereknek, akikre rá merlek bízni.

- Köszi. - mosolygott a fiú.

Jaymi a földön heverő papírjaihoz ment, míg én kimentem a ajtón Simon-nal. Megálltunk az üveg mögött a hatalmas pultnál.

- Ne aggódj Leah. Jaymi-ben megbízhatsz. Mindenre én tanítottam. Csak benne láttam ugyanazt a hallást, mint, ami nekem van. Sokat fog neked segíteni, és király albumot dobtok össze. És én is hallgatni foglak titeket. - mosolygott, miközben a kabátját vette.

- Köszönök mindent Simon. - öleltem meg.

- Sajnálom, hogy máris menned kell Yoda. Olyan ritkán látlak. - mosolygott Jaymi az ajtónak támaszkodva. Elnevettem magam.

- Sajnálom. Majd az X- Factor után.

- Rendben. Sok sikert.

- Sziasztok. Majd hívlak. - ölelt meg minket. És el is húzott.