II. 22. ~Múlt. Jelen. Jövő?*

 Először is szeretném megköszönni a 25.000. oldalmegtekintést. Szóval nagyon szépen köszönöm. Fantasztikusak vagytok. És egyben szeretnék elnézést kérni az előző rész miatt. valamit megint megkavart a gépem, és néhány szót megint egybe írt. Nem tudom, mi szállja meg ilyenkor, de ez már a második alkalom, de ezentúl kínosan fogok figyelni erre. Jó olvasást. :)

II. 22. ~Múlt. Jelen. Jövő?*

  

- Szia Leah. - szólt bele egy mái napig kellemes hang a számomra. De kellett egy kis idő, mire felismertem a nevet, és az arcot, akihez ez kapcsolódik. Azután leesett.

- Péter? - kerekedett ki a szemem.

- Igen.

- Te írtad azt az SMS-t?

- Igen. Láttalak ma. Periékkel voltam fent... Emlékszel még Perire?

- Hogyne. Puszilom sokszor, és üzenem, sajnálom, hogy nem köszöntem el tőle élőben. - mosolyodtam el.

- Átadom. Velük mentünk fel, és szétnéztünk kicsit. Pont láttalak. Vagyis először Anyudat és Apudat szúrtam ki egy asztalnál. Te és még valaki nekem háttal ült. Átmentem a másik oldalra. Mondhatom csodaszép vagy még most is. Sőt még szebb, mint voltál. Leah, én még mindig szeretlek. De mikor láttam, hogy letörölted az arcát annak a fiúnak, és utána még egy puszit is adott.... Egy világ omlott össze bennem. - vallotta be.

- Péter...

 - Ki az a srác? - szakított félbe.

- Harry Styles-nak hívják. Londonban ismerkedtem meg vele. - feleltem.

- Harry...- mondta ki furcsa hangsúllyal a nevét. - Mióta tart?

- Már két hónapja vagyunk együtt.

- És lehoztad bemutatni... - mondta szomorúan.

- Nem egészen. Többen vagyunk, és ha már Magyarországon voltunk gondoltam bemutatom.

- Ezt meg hogy érted? Többen vagytok? Ha már itt voltatok? - zavarodott meg.

- Tudod, Harry a One Direction egyik énekese. Turnén volt a banda, és itt is volt egy megálló. - magyaráztam.

- Onnan volt olyan ismerős. Láttam az egyik plakáton. - esett le neki. - Akkor vele nem érek fel. Igaz? - kérdezte szomorúan.

- Tudod, lényegtelen, hogy Harry énekes vagy nem, én már beleszerettem.

- Akkor még van egy kis remény. - örült meg. - Még találkozunk. Nem tudom meddig lesztek itt, de ebben biztos lehetsz. Szia Leah. Mesés álmokat. Szeretlek. - és már ki is nyomta. Meg se várta mit felelek. Gondolom tudta, inkább nem akarja hallani.

- Rebecca. Most mit tegyek? - ejtettem le a telefont az ölembe a kezemmel együtt, és hajtottam le a fejem.

- Jaj, Leah. Nem tudom. Ezt csak te tudhatod. Kit szeretsz jobban? Pétert vagy Harry-t? - kérdezte együtt érzően.

- Harry-t. - vágtam rá egyből.

- És vágysz még rá, hogy Péter megcsókoljon, vagy megöleljen?

- Nem is tudom. Nem. Rebecca összezavarodtam. Nem értem ezt az egészet. Miért éppen most kell felbukkannia Péternek?! - néztem fel rá kétségbeesetten.

- Leah. Felejtsd el. Nem lesz semmi gond vele. Többet úgyse látod. Elszórakozunk, szétnézünk a városban a srácokkal, a szerelmünkkel, és Péter fel se fog tűnni. - ölelt meg.

- Igaz. Nem lesz itt semmi gond. Menjünk be. Álmos vagyok. - álltam fel.

- Rendben. - karolt belém, és elindultunk vissza a házhoz.

Felsétáltunk a virágok, és a csodás zöld fű közötti kis járdán. Ezek a virágok, mindig az otthonra emlékeztetnek. Mármint Anyáék otthonára, nem a londoni lakásunkra. Bementünk a hátsó ajtón, egyenesen a nappaliba. De ott senki nem volt.

- Hova lett mindenki? - lepődött meg Rebecca.

- Nem tudom. - néztem szét.

- Liam?! - kiáltotta el magát a lány.

- Igen Csipkerózsika? - jött felénk a fiú a folyosón.

- Hova tűntetek? - ölelte meg Rebecca.

- A konyhába vagyunk. Gyertek. - indultak el vissza. Én is mentem.

- Leah hol voltál? - támadott le Harry egyből.

- Sétáltunk egyet Rebeccával. - rántottam meg a vállam, mintha jelentéktelen női dolgokról lett volna szó. Nem akartam, hogy megtudja a Péteres ügyet. Akkor nem lenne a régi. Ismertem már. Akkor nem mennénk sehova, vagy ha mégis sikerülne rávennem, végig védelmezőn állna mellettem, és senkit nem engedne a közelembe. Még nem látta Pétert élőbe, így nem tudja hogy néz ki. Szóval számára mindenki rivális lenne. Ezért nem mondom el neki. Azt akartam, hogy szabad legyen itt, Magyarországon. Utána meg úgyis elutazunk, és lényegtelen lesz az egész. - Felmegyek lefeküdni. - feleltem.

- Menjek veled, vagy nem baj, ha még maradok beszélgetni? - nyúlt a nyakához szégyenlősen.

- Maradj nyugodtan. Már nagy vagyok. Nem kell altató, hogy elaludjak. - nevettem.

- Pedig te bármikor kapsz altatót. - mosolyodott el gonoszul.

- Remélem a hangodra gondoltál, mert tudod, hogy imádom. - húztam fel a szemöldököm.

- Ja... igen...persze. - játszott velem egy kicsit.

- Én is így gondoltam. - nyomtam egy puszit a szájára. - Sziasztok. Én mentem aludni. - köszöntem el mindenkitől.

- Szia. Jó éjt. - mondták egyszerre.

- Aludj nagyon jól. - mondta Rebecca hangosabban, és utalóan, de csak én értettem a lényegét. Arra célzott, hogy ne gondolkozzak. Felejtsek el mindent.

- Köszönöm. - feleltem, mintha mindenkinek szólna, de csak Rebecca bólintott válaszul, hogy értette neki köszöntem meg.

Felmentem, és átöltöztem a pizsimbe. Most nem csipkéset, és ilyen franciát, meg olyan franciát vettem fel aludni. Egy sima sortba, és egy trikóba bújtam bele. Nem volt kedvem azokat felvenni. A háromból kettőt még Péternél is hordtam. Így egyszerűre vettem a figurát. Kikaptam a laptopom a táskából, és leültem az ágyra vele. Bekapcsoltam. Beírtam a kódot, majd megnyitottam a netet. Felmentem Facebook-ra. Rákerestem egy olyan névre, amit már nagyon régen nem írtam be a keresőbe. Bepötyögtem, hogy: Péter Varga. Ki is dobta egyből azt a személyt, akit kerestem. Rámentem az adatlapjára. Megnéztem a mai képeket. Szerencsére már tett fel telefonról képeket. Az egyiken éppen issza bort.

 Semmit nem változott. Pont olyan szívdöglesztő, mint volt. De nekem Harry szebb. Lejjebb gurultam az adatlapján. Minden képet végignéztem. Voltak csoportképek, is de a legtöbb képe Perivel volt régen nagyon szerettem Perit. Ő a legjobb barátja Péternek, így nekem is az lett. Aztán eljött az az idő, amikor Perit szerettem, de Petit mát nem. Ezért írtam csak üzenetet a fiúnak, hogy elutazom. Gondolom innen tudta meg Peti is. Tudtam, hogy elárulja neki.

Néztem a bejegyzéseket, de csak ilyen bulizós cuccok voltak. Aztán jött pár lelkizős idézet a szakításunk után. És végül a szöveg, hogy: Péter Varga és Leah Crawford már nincs kapcsolatban. Ezt a bejegyzést sokáig néztem. Valamilyen szinten sajnáltam, de tudtam így volt a helyes. Elvégre megcsalt. És különben is! Ha nem szakítunk, soha nem találkozok Harry-vel. Tovább nem mentem le, mivel tudtam, ott még megvannak a közös képeink. Azokat nem akartam látni. Visszamentem a lap tetejére. Ekkor rájöttem valamire. A szakításunk óta Péter egy lánnyal sem járt. Legalábbis itt nincs kint, és ismertem őt. Ha nem teszi ki Face-re, akkor nem komoly a kapcsolat. Vagyis még ha volt is barátnője, nem volt számára jelentős. És valljuk be három hónap nem kevés idő. Péter annyi idő alatt simán találhatott volna egy lányt. Elvégre nagyon jól néz ki. Már mikor velem járt, akkor is a lába előtt hevertek a lányok, de eggyel sem kezdett ki. Csak pont az unokatesómmal. Már mindegy. Péter a múlt, Harry a jelen, és a jövő...milyen jövő? Mi vagyok én jós?!

Kikapcsoltam a gépet, és eltettem. Lefeküdtem aludni.

De még nem jött álom a szememre. Felmerültek bennem a régi emlékek. Minden eszembe jutott. Megjelent előttem, mikor Valentin nap meglepett Peti, mikor elmentünk a vidámparkba, sőt...még az első közös éjszakánk is előttem volt. De gyorsan elhessegettem a gondolatot. Egyre jobban kezdem megbánni, hogy a One Direction-nak Magyarországon is van koncertje. Ennek millió lány örül, csak én nem. Most már nem. De a holnapi nap úgyis máshogy fog telni. Holnap nem lesz se Péter, se félelem, se aggodalom. Minden a legnagyobb rendben fog zajlani.  Elmegyünk interjúra reggel, és este koncert, és utána már csak egy dedikálás, és ismét miénk Magyarország. Összesen 10 napig maradunk itt, és a gépünk csak este indul Németországba. Szóval lesz 7 nap teljes szabadságunk. Király. Elviszem a fiúkat a Halászbástyához, a Parlamentbe, a Vidámparkba, a Pólusba korcsolyázni.... és soroltam magamba a helyeket, amiket szerettem. A nagy tervezgetésbe valószínű elaludtam, mivel többre már nem emlékszem.