II. 19. ~Végre velem vagy!*

Niall szemszögéből:

Nagyon, de nagyon izgultam a koncert előtt. Mindegyik előtt ennyire izgulok, és mindig kiderül, hogy felesleges. Remélem ezúttal is így lesz. Lou szépen rendbe rakott minket. Hihetetlen az a nő. Mindenhez ért. Tökéletesen eltalálta a stílusom, de még a hajamat is. Pont, ahogy szeretem hordani. És a kisbabája...nem találok szavakat arra az édes kis teremtésre. A koncert előtt összeölelkeztünk, mi, srácok.

- Menjük, és csináljunk szart. - mondta Harry a szokásos mondatát.

A többiek a szerelmükhöz mentek, míg én a kajálásba fojtottam bánatom. Nagyon hiányzott Destiny, és ezen egyáltalán nem segített, hogy a többiek előttem romantikáznak. Persze nem várhatom el, hogy az én kedvemért, ne szeressék egymást, és az előző mondatommal nagyon igazságtalan voltam. Meg is bántam azt a gondolatot. Elindult a WMYB zenéje, és berontottunk a színpadra. Mindenki sikítozott, és a dalszöveget kiabálta. Mindig elképedek mennyien szeretnek minket.

- That's what makes you beautiful. - énekelte az utolsó sort Harry.

- Szia Párizs. - kiabálta Zayn.

Sikítás volt a válasz. Énekeltünk, és buliztunk tovább. Imádtam a színpadon lenni. Olyan, mintha megittam volna 15 Red bull-t. Egyszerűen mesés érzés, olyan felemelő. Mintha repülnék.

(Muszáj volt betennem..: D)

Előre mentem a színpad széléhez míg Harry énekelt. Rengetek kéz meredezett felém. Leguggoltam, és belenyújtottam a karom. Egyszer azt éreztem, hogy valaki belekulcsolta az ujjait ez enyémekre. Odakaptam a fejem, és lefagytam. Egy csodás lány nézett fel rám a kezemet szorongatva. Mint egy Angyal. Egy igazi Angyal néz fel rám. Magával ragadtak a gyönyörű szemei. Minden elhalkult körülöttem. Csak a lányt bámultam. Vagyis az Angyalom. Hiszen ő volt a legcsodálatosabb teremtés, amit valaha is láttam. Kis híján hátra estem. Ez a srácoknak is feltűnt, mivel elkezdtek szólongatni.

- Destiny? - kérdeztem óvatosan. Nem voltam biztos magamba. Lehetséges lenne, hogy már képzelődök?

- Igen. Én vagyok az. - felelte a lány. A srácok idő közben már végeztek a számmal.

Értelmeztem, amiket mondott, és kapcsoltam. Letettem a mikrofont a földre, és leugrottam a színpadról, egyenesen Des-hez. Mindenkiből feltört egy meglepett hang, és a közelben lévő lányok felém kaptak. Destiny csak mosolygott.

- Szerelmem. - húztam magamhoz, és megcsókoltam.

Annyira, de annyira hiányzott. Hiányzott ez a csók, hogy itt legyen velem, hogy megérintsem, hogy megöleljem, hogy mosolyogni lássam, hogy halljam a hangját. Még soha nem volt ilyen csókunk, mint a mostani. Mindkettőnknek nagyon hiányzott a másik. Csók közben az arcomhoz nyúlt, majd az én kezem a derekáról a karjára vándorolt. Végigsimítottam, majd összekulcsoltam az ujjaink. Ajkaink eltávolodtak.

- Nagyon hiányoztál, de most vissza kell mennem. - próbáltam úgy mondani, hogy csak ő hallja, de ez lehetetlen volt. Remélem a környékünkön senki nem tudott angolul, csak franciául.

- Hátul találkozunk. VIP vagyok. - nevetett, és nyomott egy puszit az arcomra.

Elindultam vissza a színpadra. Felhúztam magam, és folytattuk a koncertet. Ez lehet furcsán fog hangzani, de alig vártam, hogy vége legyen. És ez az idő is eljött.

Véglegesen lementünk a színpadról. Hátul szétnéztem, és egy bizonyos arcot kerestem. Nem találtam sehol sem Des-t. Zavartam és idegesen kapkodtam ide-oda a fejem. Most találtam meg, és máris elvesztettem. Vagy lehet, hogy az előzőt csak képzeltem, és mindenki hülyének néz most? De azt a srácok nem hagyták volna.

- Kit keresel? - tette valaki a vállamra a kezét, és mondta édes hangon.

- Téged. - fordultam meg, és mosolyodtam el.

- Hát...megtaláltál. - nevetett.

- Jaj, de örülök, hogy itt vagy Szerelmem! - felkaptam, és magamhoz szorítottam. - De hogyan?

- Angy és Apa meglepetése volt.  - mondta, mikor szóhoz jutott.

- Örök hálám nekik. - mosolyodtam el. Hihetetlen meglepetés volt. Fel se tudtam fogni. Olyan volt, mint egy álom. Ebben az esetben nem akarok soha felébredni. - Maradj velem! - bukott ki belőlem. Szívből jött. Nem akartam elengedni.

- Szeretnék, de ez Apa nyaralása. - húzta el a száját.

- Nehogy már. Ő egész nyáron látott, és én csak pár bulizós estét kérek. - játszottam a sértődöttet, de tudta, hogy viccelek.

- Majd én elrendezem. Felhívom, és lebeszélem vele, rendben? - jött oda Angela.

- Köszi, köszi, köszi. - öleltem meg.

- Nincs mit. - nevette el magát.

- Angy. Úgyse engedi meg, hogy Niall-nél maradjak. - húzta el az én drága Angyalom a száját.

- Majd meglátjuk. - mosolygott bíztatóan testvére.

- Úgy hívd, hogy én is halljam. - kérte életem szerelme.

Angela elkezdte nyomkodni a telefonját, majd kicsöngött. A kijelzőn "Apa" felirat villogott.

- Szia Prücsök. - szólt bele egy boldog hang.

- Szia Apa.

- Vége a koncertnek?

- Igen, és lenne egy kérdésem... - óvatoskodott.

- Halljam.

- Mára még van valami terved?

- Hova szeretnétek menni? - jött rá, és nevette el magát.

- Igazság szerint, ha mára már nem tervezel semmit, mi elmennénk bulizni a többiekkel.

- Nekem is lennének kérdéseim: Kikkel? Hova? Mikor jöttök? - bújt ki előle a jó Apa. Eszembe jutott  családom. Ha vége a turnénak, meglátogatom őket. Sőt holnap fel fogom hívni Anyáékat.

- A bandával és a csajokkal, a... - eltátogtam neki a club nevét. Bólintott. - a Angles Die-ba és nem tudom. De ígérem ÉN hamar hazaérek.

- Te? - halottam a megdöbbenést a hangjában.

- Igen. És itt jön a nagyobb kérdés. Destiny nem menne haza ma. De reggel korán hazajönne. - csukta be a fél szemét, és várta a választ Angy.

- Legyen. - sóhajtott. - De ezért holnap hatalmas puszikat kérek a testvéredtől.

- Biztos vagyok benne, hogy meg fogod kapni. Te vagy a legjobb fej. Szeretlek Apa, és Des is imád.

- Meghiszem azt. - nevetett. - De csak okosan, és üzenem, hogy nagyon vigyázzon magára Des az este. És persze te is, de te hazajössz. Prücsök, maradjon köztünk, de furcsa nekem Niall.  De mindegy. Szeretlek. És a testvéredet is. Okosan. Szia. - nyomta ki a telefont. Szóhoz sem jutottam. Des, és Angy is rám kapta a tekintetét. Várták a reakcióm Ian mondatára. Des megölelt, és odabújt hozzám.

- Hol van az a hely? - terelte a témát.

- A belvárosban. Majd meglátjátok, milyen király lesz.

Összekaptuk magunk az öltözőben, és elindultunk a buliba. Már rutinosak vagyunk, és mindig megkérdezzük az egyik műsorvezetőt, vagy riportert, hogy melyik a legjobb hely számunkra. Párizsban is kaptunk egy címet. Ez volt az Angles Die. El is látogattunk ide. Mondhatom, nem semmi látvány fogadott minket, mikor megálltunk a klub előtt. De bent is csodás volt minden.

Táncoltunk, buliztunk, és persze piáltunk. Végre a szerelmemmel lehettem. Olyan felszabadultnak éreztem magam. Aztán úgy döntöttünk olyan 3 fele, hogy hazamegyünk. Én ma direkt nem ittam sokat, és Des sem. Nem akartunk full részegek lenni ezen az estén, mikor sok hete először láttuk egymást. A végén még kiesik minden. Azt meg pláne nem akarom. Szóval olyan 3 fele elindultunk, és kitettük Angy-t. Hazavittek minket. Még mindig nem tudom, ki az az ismeretlen pasas a volánnál, aki mindenhova szállít minket. És ami a legijesztőbb, hogy minden országban más. Voltak fél józan állapotba ilyen elmefuttatásaim.

Megérkeztünk a meseszép párizsi otthonunkba. Mondanom sem kell, mindenki (rajtunk kívül) eléggé rossz állapotba volt. Zayn-ből ismét előbújt DJ. Malik, és zenét akart. Loui összevissza rohangált Vicky-vel a nyakába azt kiabálva: "I'm a Superman". Harryben beindultak a hormonok, és egészen összemelegedtek Leah-val már a kocsiban, de szerintem egy-két percig se bírják, és bealszanak. Liam a jövőjét tervezgette Rebeccával. Poénból még le is térdelt elé mintha megkérné a kezét, de persze nem igazából. Aztán Louis elkezdett viccelődni Rebecca titkos imádójával, aki mindig e-maileket küld neki, de soha nem ír vissza a lány.

Mindenki elment aludni, mi is elvonultunk Des-sel.

- Niall. Kérhetek egy pólót. Nem hoztam semmit. - állt elém szégyenlősen a lány, mikor levettem a nadrágom.

- Kérhetsz....de nem biztos, hogy kapsz. - karoltam át a derekát, és húztam magamhoz. Kikerekedett a szeme. - Jobb ötletem van. - körvonalazódott meg a fejemben egy kis tervecske, majd megcsókoltam. Egybe ruha volt rajta, amin hátul egy cipzár pihent. Óvatosan elkezdtem lehúzni. Éreztem, amint egy pillanatra megakad, majd a nyelve visszatért a régi ritmusba. Ő is elkezdte felhúzni az én pólóm. Rólam lekerült a felső, gondoltam legyünk kvittek. A cipzár teljesen lent pihent, é elkezdtem letolni a ruháját, ami ennek hatására landolt a bokájánál. Gondoltam, ez mindig tetszett a barátnőimnek, hát most is tetszeni fog életem nagy szerelmének. A combja alá nyúltam, és magam köré csavartam azokat. Szorosan hozzám simult, és úgy éreztem, mintha kicsit félne. Fél, hogy leesik? Azért fölösleges aggódnia. Én mindig vigyázok rá. Soha nem hagynám leesni. A fenekénél tartottam, és nagyon élveztem. Elindultam vele az ágy felé, és óvatosan lehelyeztem. Fölötte tartottam magam, és nagyon vigyáztam, hogy ne nehezedjek rá. A nyelvem egyre gyakrabban követelte a társaságát. De valami nem stimmelt. Des gyorsan vette a levegőt, és egyre próbált eltávolodni tőlem.

- Szerelmem, minden rendben? - ráncoltam a homlokom, és néztem rá.

- Igen. - felelte.

- Biztos? Mi volt a baj az előbb? - nem hittem neki. Hihetőnek hangzott, de valahogy az ösztönöm mégis azt súgta, nem stimmel a válasza.

- Jól vagyok, csak... sok barátom volt, de egy sem tartott olyan sokáig, hogy eddig eljussak vele. - sóhajtott egyet, aztán oldalra fordította a fejét. Még mindig fölötte tartottam magam, és próbáltam értelmezni a szavait.

- Vagyis akkor... - húztam fel a szemöldököm.

- Igen. - hunyta le a szemét.

- És még nem akarod... - toltam föl magam, és leültem az ágy szélén.

Kis mocorgást hallottam magam mögött, majd egy ölelő szorítást éreztem a derekamnál hátulról. Des húzott megához.

- Én csak félek. - suttogta a fülembe, mintha attól tartana, hogy más is meghallja, és kitudódik.

- Velem semmitől nem kell félned. Én soha nem akarlak téged bántani, vagy fájdalmat okozni. Hidd el! - fogtam meg a kezeit.

- Elhiszem. És nagyon nagyon szeretlek. - húzott hátra.

Meglepődtem, mikor hátra érkeztem az ágyon, és Des a hasamra ült. Lehajolt hozzám, és nyomott egy puszit a számra, majd visszaült a hasamra.

Mindkét kezével a hátánál kotorászott. Egyszer a melltartópántja meglazult, és lefutott a karján. Lehajolt hozzám, és ismét heves csókcsatába kezdtünk. Éreztem, amint a "kedvem" kezdett teljesen "megmutatkozni". Imádtam Des minden egyes porcikáját. Mindennél jobban. És végre ismét velem van.  Végre megint megcsókolhatom, és magamhoz ölelhetem. Végre hallhatom nevetni, és láthatom mosolyogni. Ismét figyelhetem a csillogást a szemeiben, mikor rám néz. Ez nagyon hiányzott.

***

- Szerelmem?

- Igen? - hallottam azt a hangot, amit annyira szerettem a karomról. Des ugyanis a vállamon feküdt oldalt, míg én háton pihentem. Egyik kezemmel átöleltem, míg a másik tartózkodási helye a fejem alatt volt.

- Érdemes volt félni? Úgy értem nem volt jó? Elrontottam valamit? - még jó, hogy nem nézett rám, mivel az arcom a vörös minden árnyalatában pompázott.

- Imádlak Niall mindennél jobban. Nem tudom felfogni, hogy találhattam egy ilyen tökéletes, figyelmes álompasit, mint Te. - nyomott egy puszit a mellkasomra.

- Pont úgy, ahogy én találtam egy ilyen csodálatos, kedves, gyönyörű, érzékeny lányt. - nyomtam én is egy puszit a feje búbjára. Édesen és halkan felcsendült a nevetése. - Miért tart furcsának Ian? - ez az a kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

- Nem. Bír téged. Nincs semmi baja. - javított gyorsan.

- Túl feltűnő Des. Kérlek mondd el! Tudnom kell!

- Úgy gondolja, mivel te egy világsztár vagy, ezért nem lesz rám időd, és csak pofára fogok esni. - sóhajtott egyet.

- De nekem mindig lesz rád időm, és soha nem foglak megbántani.

- Én tudom, és Apa is, csak félt. - nézett fel rám.

- Lehiszem.

Nyomtam egy édes kis puszit a szájára, és még jobban magamhoz húztam. Soha többé nem akartam elengedni.