II. 20. ~Magyarország.*

Leah szemszögéből:

Niall és Destiny végre egymásra találtak Párizsban, a szerelem városában, viszont mennünk kellett tovább. De amiért a legjobban sajnáltam a szöszi kis barátomat, hogy a szerelme búcsúztatta a reptéren. Az ikrek ugyanis még maradnak Franciaországban. Nekünk irány Róma. Ott is nagyon elszórakoztunk, és természetesen a fiúk hatalmas bulit csaptak. Bár Harry-nek volt két érdekes szövegcseréje a színpadon.  Mái napig nem tudom értelmezni honnan jött a "Different Dick every night", és a "It's a little too hot take off your clothes"  szövegcseréket.  Rákérdeztem koncert után, mire azt felelte: "Fel akarta dobni a közönséget". Nekem az a Dick-es elég rosszul esett. De azt kell, hogy mondjam, ő tudja mit csinál. Szóval Róma csodaszép, és mindent bejártunk. Rebecca titkos magyar hódolója ismét jelentkezett. Jókat nevettünk.

   

Indultunk tovább Athén-ba. A fővárostól pár kiló méterre a parton volt a szállásunk. Meseszép volt. Aznap mikor megjöttünk volt Liam szülinapja. Mondhatom, szépen megünnepeltük.

 A srácok itt is lenyomták a számunkra már jól megszokott mesés koncertet, de ők azért még izgultak előtte. Harry-nek itt is furcsálltam a félreénekléseit. De úgy tűnt itt már Louis-nak is volt egy botlása. Már nem kérdeztem rá.

Tovább szállt a repülőnk. Oroszország volt a cél. Végül leszálltunk Moszkva repterén. Hatalmas az a város, és meseszép. Minden olyan csodás és...cifra. Minden forma díszes, különleges. Niall szülinapját is itt ünnepeltük. Nagyon hiányzott neki Destiny, de nem tudtunk mit tenni. Mégse kérhettük ki Des-t a suliból. Hiszen neki már elkezdődött a tanulás. Szegény. Harry a koncerten már nem tudott meglepetést okozni. Meg sem lepődtem a Gotta be you refrénjének változatain. Nagyon tetszik az orosz divat, és egyszer elkövettem azt a hibát, hogy megálltam egy kirakat előtt. Harry másnap végigrángatott az összes bolton, és amihez csak hozzáértem megvette. Ez nem tetszett. Meg is mondtam, hogy ez nem az én stílusom. Nem vagyok én olyan lány, akit el kell halmozni ajándékokkal. Erre azt felelte, hogy szívesen teszi, és szeret elhalmozni. Meguntam, és megkértem, hogy menjünk haza. Mindent bejártunk, és végignéztük az érdekességeket. Paulnak volt dolga rendesen a sok kiscsajjal, de remekül végzi a munkáját. Moszkvában koránt sem volt olyan meleg, mint ahogy az megszokott nyáron, de nekem kimondottan tetszett.

És végül eljött az a nap is, mikor indulunk a mi drága országunkba, Magyarországra. Már nagyon vártam ezt a napot. Reggel mindenki izgatottan szállt fel a gépre. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a gép megállt a Budapesti reptéren. A magasból figyeltem kifele az ablakon, és rám törtek a régi szép emlékek. Már alig vártam, hogy mindent megmutassak a fiúknak. Leszálltunk a gépről, és elindultunk a szállásunkra. A villa Budapest egy távoli részén volt, és a telek alja a Duna parton végződött. Meseszép volt.

(Saját kép)

- Szétnézünk a városban? - kérdeztem, mikor kipakoltunk.

- Nyugalom Leah. Ma pihenjünk egy kicsit. - nyugtatott le Louis.

- De még csak 4 óra. - ellenkeztem.

- Pontosan. - felelte Zayn is.

- Legyen. Akkor ma hazalátogatok. Harry jössz velem? - mosolyogtam rá a legszebb mosolyommal, és kiskutya szemekkel néztem, hogy ne tudjon nemet mondani.

- Legyen Kicsim. - karolta át a derekam, és kimentünk az ajtón. Beszálltunk egy terepjáróba csak ketten, és elindultunk.

Irányítottam, merre kell menni. Még szerencse, hogy itt laktam, mert nem találtunk volna haza. Végül megálltunk a házunk előtt. Végre újra láttam a halványrózsaszín falakat, a rozsdabarna tetőt, a három tuját a ház előtt, és a nagy diófát, mely a ház mögött magasodott. Elöntöttek a régi emlékek, és képek. Mikor kint játszottam a ház előtt. Mikor Rebeccával, Rose-sal, és Péterrel locsoltuk egymást egy meleg nyári napon, és kikergettek a vizipisztolyokkal az utcára teljesen átázott felsőben és gatyában. Aztán elkezdtek bámulni, és Péter féltékenységből visszavitt a kertbe. Majd felmerültek szomorú emlékek is. Mikor Tayson elveszett, és két napig kóboroltam Pesten, hátha meglátom valahol az én édes kiscicámat. De nem lett meg. Mikor sírva rontottam be a kapun, mert megtudtam az igazat Péterről. Mikor kicsi koromba reggelente Anyának, és Apának integettem, mielőtt munkába mentek volna. Mindig Rose vitt el oviba, és alsóba. Csak bámultam kifele az ablakon, és ismét átéltem az élményeket.

- Minden rendben Kicsim? Mehetünk? - simította meg Harry az arcom. Odakaptam a fejem.

- Persze. Jól vagyok, csak eszembe jutottak az emlékek. Menjünk. Nyomtam egy puszit az arcára, és kiszálltam a kocsiból. Harry is így tett, majd mellém jött, és átkarolta a derekam. Elindultunk.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? - suttogta, mikor a kapuhoz értünk.

- Teljesen. Ne aggódj Harry. Szeretlek, és csak ez a fontos. - szorítottam meg bíztatóan a kezét. Bólintott, majd bementünk. A kapu mindig nyitva szokott lenni. Szerencsére mi Budapest egyik nagyon biztonságos részén laktunk, ahol minden este járőröztek a rendőrök, és kamerák voltak a villanyoszlopokon. Végigsétáltunk a kis macskaköves járdán a virágok között egyenesen az ajtóig. Ott megálltunk.

- Kész vagy? - kérdeztem.

- Igen. - bólintott.

Nagy levegőt vettünk, és lenyomtam a kilincset.

Hoppá. Az ajtó nem nyílt. Zárva volt. Ezek szerint nincs itthon senki. Szomorúan lehajtottam a fejem. Háttal fordultam az ajtónak, és nekidőltem.

- Kicsim. Semmi gond. Ezért ne legyen rossz kedved. Rose biztos szórakozik valahol, a szüleid pedig dolgoznak. Még csak fél 5. - emelte fel a fejem.

- Pont ez a baj. A szüleim folyton csak dolgoznak. Soha nem volt ránk idejük. Tudod, milyen rossz érzés volt, hogy minden áldott reggel én integettem nekik a kapuból, és nem fordítva. Engem Rose vitt oviba, és suliba kicsi koromba. Soha sem Anya és Apa. Még a ballagásom végét se várták meg, csak a kezembe nyomták a virágot, és már le is léptek. - csordult ki egy könnycseppem. Harry szemeiben láttam a sajnálatot és a fájdalmat. Elfordítottam a fejem, és letöröltem a könnycseppet, mely idő közben az orromig futott.

- Leah. Kérlek ne sírj. Csak azért dolgoznak ennyit, hogy nektek a legjobbat tudják nyújtani. - fogta meg a vállam.

- Igen? Szívesebben lennék olyan, aki egyik napról a másikra él, csak legyenek velem, és igazán szeressenek. - kaptam fel a fejem.

- Így is igazán szeretnek. Hidd el nekem. - nyomott egy puszit az ajkaimra.