IV. 28. ~Itt a vége.*

Harry szemszögéből:

Kedd! Ez az a kedd, amit nem vártam. Amikor megyünk az orvoshoz. Megállapítják, mi baja a torkomnak. Féltem, hogy lehet komolyabb, és nem énekelhetek. Ez volt a második legnagyobb félelmem. Az első, hogy elvesztem Leah-t, de ez sajnos megtörtént. Még most sem tudom felfogni, hogy nincs mellettem nap, mint nap. Olyan hihetetlen. Akármennyire is utáltam most a rajongókat, nem akartam elveszteni a hangom. Louis kocsija mögött jöttem. Megálltunk a rendelő előtt. Kint már láttam Niall és Liam kocsiját. Ők már biztos itt vannak, és hozták Zayn-t. Bementünk. Egyből megláttuk a két srácot várakozni az előtérben.

- Sziasztok. - köszöntünk, vagyis én csak próbálta, mivel még mindig nincs hangom, pedig szó szerint darálom a teákat és a gyógyszereket. Ha lehet gyógyszer- , és teamérgezést kapni, én már biztosan abban szenvedek. Hallgatnom  kellett volna Leah-ra, és már korábban szedni a bogyókat.

- Nem hoztátok el Zayn-t? - támadott le minket Liam köszönés után.

- Azt hittem veletek jött. - hebegte Louis.

- Nem. És nem tudjuk elérni. Megint kezdi. - idegeskedett Niall is.  

- Jöhetnek. - intett ki az orvos.

- Doktor úr, még hiányzik Zayn. - hebegte Liam kínosan.

- Elkezdjük, majd érkezik. - tárta ki az ajtót a doki kedvesen. 

Bementünk. Egy átlagos orvosi rendelőbe érkeztünk. Jó tágas volt, így kényelmesen elfértünk. Volt itt minden, ami nekünk kellett.

- Azt javaslom, kezdjük az EKG-vel. Vetkőzzenek le! - mutatott az öltözőre. Csak egy volt, így mind  a négyen bevonultunk oda. Szerencsére jó nagy volt az öltöző, és nem is voltunk szégyenlősek egymás előtt. Egyszer nyílt az ajtó, és Zayn jött be rajta.

- A doki mondta, hogy itt játszotok vetkőzősdit, engem meg kihagynátok? - nevetett, majd ledobta a pólóját.

- Ha nem késnél el mindig, nem hagynánk ki. - felelte cinikusan Niall.

- Itt vagyok, nem? - felelte Zayn nevetve. Látszólag semmi nem érdekelte.

Mikor kész lettünk, kimentünk. Egymás után következtünk. Mindannyiunk mellkasára tapasztottak ilyen kis lapokat, amelyek a szívünket mérték fel. Gondolom, rendbe voltunk, mivel a doki csak mosolygott és bólogatott az adatokat nézve. Ezután megmérte a vérnyomásunkat, majd jöttek az alap felmérések. Megnézték a torkunk. Én itt nagyon féltem. Utolsónak álltam be, pedig erre nekem volt a legnagyobb szükségem.

- Mr. Styles. Magának szép torokgyulladása van. Volt láza vagy fájt a füle? - megráztam a fejem. - Akkor szerencsére nem ment a mandulájára vagy a fülére. Úgy tudom, nincs hangja, amit a nagy szótlansága alátámaszt. Adok majd magának egy gyógyszert, ami gyorsan segít. Nem lesz gond. Pár nap, és ismét énekelhet a színpadon. - mosolygott kedvesen a doki.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem lesz gond. Ezután a látásunkat mérték fel. Ez mindenkinek simán ment. Nem volt gond. A fülvizsgálat következett.

- Nem vagyok híve a fülhallgatónak. Csak akkor szoktam használni, ha tényleg gond van.

- Mi? - kérdezte Liam, és viccesen  füléhez tette a fejét. Mindeni elnevette magát, még a doktor is.

- Szóval Mr. Malik, kérem álljon az ajtóhoz nekem háttal. - mosolygott a doki. Igazán jó fej volt. Zayn teljesítette a kérést.

- Válaszoljon a kérdéseimre! - mondta a doktor. - Mikor született? - suttogta alig hallhatóan doki. Láttam, amint Zayn vigyorogni kezd.

- 1993. Január 12.  - felelte szintén suttogva a srác.

- Hogy mondta? Ne szórakozzon! - nevetett kínosan a doktor. Nem hallotta, mit felelt Zayn a hallásvizsgálaton. Fetrengtünk a nevetéstől.

(Hallasz?)

Végül mindenki sorra került. Én nagy nehezen válaszolgattam a rekedt hangomon. Utánam Louis jött. Nem tudom, miért, most leghátra állt be. Már nagyon szabadulni szerettünk volna. Louis beállt a fallal szembe. Idegesen nyomkodta a combját ujjai begyével. Ez kicsit megzavart. Aztán megszólalt a doki.

- Mi a teljes neve? - mindig mást kérdezett, ezt még normális hangerőn. 

- Louis William Tomlinson.

- Emelje fel a bal kezét! - váltott át a doktor suttogásra. Louis csak idegesen topogott. Nem csinált semmit. A szemem kikerekedett. - Ismétlem; emelje fel a bal kezét! - mondta szintén csak suttogva a doki. Louis még mindig nem csinált semmit.

- Köszönöm Mr. Tomlinson, itt végeztünk. - mondta hangosan a doktor.

Louis zavartan megfordult.

- De hisz még csak a nevem kérdezte.

- Nem, csak maga ennyit hallott. - világosította fel a doktor.

Louis idegesen topogni kezdett, és gyorsabban vette a levegőt. Látszólag nem lepte meg a dolog, engem viszont nagyon is. Összeállt a kép. Nem azért nem felelt gyakran, mert máshol járt gondolatban. Azért, mert nem hallotta, mit mondunk neki. Aggodalmasan beszívtam a levegőt. Ő volt mindannyiunk közül a legjobb haverom. Nem akartam, hogy gond legyen a hallásával.

- Kérem üljön le, és vegye fel a fülhallgatót! - mondta a doki, és az asztal túlsó végéhez ment. Louis engedelmeskedett. A doktor csak gombokat nyomkodott, Louis pedig emelgette a kezeit. Hol a balt, hol a jobbat. Mi csak ennyit láttunk kívülről. A doki jelzett a srácoknak, hogy leveheti a fülhallgatót.

- Sokat elvétett. Kérem, feküdjön fel a vizsgálóasztalra!  

Louis szintén csak engedelmeskedett. Az orvos különböző műszerekkel vizsgálgatta mindkét fülét, melyeknek nagy része számomra ismeretlen volt. Aggodalmasan figyeltük. Láttam, ahogyan Liam keze remeg. Louis lába néha-néha megfeszült, bár nem tudtam, miért. 10 perc után a srác felült, a doki pedig elmagyarázta a helyzetet.

- Nos, Mr. Tomlinson, még nincs nagy baj. A hangos zene okozta ezt az apró nagyothallást. Ha továbbra is koncertezni szeretne, füldugót javaslok, melyben halkan szól a zene, hacsak nem akar megsüketülni. De ez visszafordítható. Heti kétszer jöjjön be hozzám kezelésre, és hamarosan el fog múlni. Ismét szabadon ugrálhat majd a színpadon. - magyarázta a doktor.

(Kedves probléma! Az Istenem nagyobb nálad.)

Elmondott mindent pontosan erről a kezelésről, majd azt javasolta, öltözzünk fel, míg kitölti a papírokat. Bementünk mint az 5-en az öltözőbe. Először csak csendben voltunk, majd Liam törte meg a hallgatást.

- Louis, te tudtál erről?

- Tegnap kezdett derengeni a dolog. - mondta halkan a srác.

- Ezért voltál olyan fura. - jegyezte meg Niall.

- Miért nem mondtad el? - kérdeztem rekedten.

- Nem tudom. - rántotta meg a vállát. Mintha semmiség lenne az egész. Lepetten mértem végig, majd kimentünk az öltözőből.

A doktor pár papírt nyomott a kezünkbe, de azt mondta, már Richardnak is elküldte az adatokat. Megköszöntük, és leléptünk.

A parkolóban, a kocsik előtt megálltunk beszélgetni. Egy eldugott kis hely volt, így nyugodtak voltunk.

- Haver, ez már nincs rendben, hogy mindig késel! - mondta Liam Zayn-nek.

- Ideértem, nem? - rántotta meg a srác a vállát.

- Késve. De mi halálra aggódtuk magunkat. - szólt hozzá Niall is.

- Szálljatok már le rólam. - fordította oldalra a fejét.

- Mi csak nem akarunk csalódást okozni a rajongóknak. - mondta Liam.

- Haver, nem veszed észre, hogy ez így nincs jól? - kérdeztem tőle halkan, hogy ne erőltessem a hangom. Már nagyon elegem volt belőle, hogy mindig miatta idegeskedünk.

- Olyanok vagytok, mint az anyám komolyan. Lehet kések pár percet, de mindig ideérek. Ennyi.

- Áruld már el, amúgy, mit csinálsz? - kérdezte Louis is. Szegény nagyon le volt törve a vizsgálat miatt.

- Ti most komolyan kérdőre vontok? - akadt ki Zayn.

- Zayn egy banda vagyunk. Ez közös érdek. - magyarázta Liam.

- Nem. Nem veszitek észre? Már rohadtul nem vagyunk olyan, mint egy banda. Harry utálja a rajongókat és nem tud énekelni, Louis süket, Niall ki van akadva, mert azt mondják, nincs itt helye, te pedig egyfolytában anyáskodsz felettünk, és irányítani akarsz. Ha annyira vezető vagy, csinálj szólókarriert, vagy beszélj meg Rebeccával egy gyereket! Engem már felneveltek. Nem kell, hogy még te is oktass! - kiabálta Zayn. Szó szerint rátámadt Liam-re, és egyben mindenkire. A szemem kikerekedett. Részben igazak voltak a mondatai, de túl durván fogalmazott. És a Liam-es rész nagyon nem volt fair. Tény, hogy Liam szeret irányítani, de ez soha nem volt gond. Sőt, igazából én örültem, hogy van egy komoly is köztünk, aki visszafog minket. Liam lehajtotta a fejét. Fél pillanat sem telt bele, ismét felnézett. A szemében harag égett, és a kezei ökölbe szorultak. Még soha nem láttam ilyenek Liam-et. Megrémített. Az a kedves, aranyos srác, most dühöngve kiabált Zayn-re.

- Bocsánat, hogy legalább én törődök valamit ezzel az egész szarral! Mert látszólag téged egyáltalán nem érdekel már a banda. Csak van, és jó móka, igaz? De pár dologban igazad van. Tényleg nem vagyunk már banda. Nem bízunk egymásban. Mintha valaha is elárultuk volna a másikat... - akadt ki Liam. Ilyennek még soha nem láttam. Ennyire még soha nem mérgelte felé magát. Louis-nak sem esett jól Zayn mondata.

- Haver, lehet nem hallok a legjobban, de nem vagyok süket. És ha jól emlékszem téged ez eddig sem izgatott különösebben.

- Ne veszekedjetek már! - szólalt meg jó hangosan Niall, és középre állt.

- Neked könnyű. Te már fel voltál rá készülve, hogy itt a vége. - lökte vállba mérgesen Zayn.

- Az, hogy engem nem szeretnek, még nem jelenti azt, hogy össze kell veszni. - Niall közelebb lépett hozzá, és komolyan a szemébe mondta.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez több mint veszekedés. Ez már várható volt. Egyre nagyobb a feszültség. Már belefáradtam.  - mondta Louis.

- Akkor most ennyi? - hebegte halkan Niall.

- Nem te hitted, hogy bármelyik nap bekövetkezhet ez? Hát tessék. - lökte oda neki mérgesen Zayn.

- Ne fordítsd ezt Niall ellen! - fogtam meg a szöszi srác vállát, és annyira felemeltem a hangom, hogy már könnyezett a szemem a fájdalomtól. Részben a test, részben a lelki fájdalomtól. De még mielőtt Zayn bármit is szólhatott volna, Niall kitépte a karjait a szorításomból, és a kocsija felé rohant. Bevágta magát, és elhajtott.

- Ez szép volt! - akadt ki Louis is, és szintén a kocsija felé indult.

- Nem hittem, hogy így lesz vége. - mondta halkan Liam is, és ugyanúgy tett mint előtte már ketten.

Zayn is elindult az autója fele, de mikor még hallótávolságban volt, megszólaltam.

- Szia Zayn.

Ennek hallatán kicsit megakadt, majd mérgesen belerúgott a kocsi kerekébe. Beszállt, jó hangosan bevágta az ajtót, majd őrült sebességgel kifordult a főútra.

(Legjobb barátokból idegenek)

Én csak álltam ott a fekete Audi előtt. Néztem Zayn kocsiját, ahogy hihetetlen sebességgel kerülgeti az utókat a főúton, majd eltűnt a szemem elől. Nem hittem el, hogy ennyi volt. Itt a vége. A One Direction felbomlott. A legnagyobb banda voltunk a Beatles után, és csak három évig tartott. Mindig azt hittem, azért fogunk szétmenni, mert kimegy a divatból a zenénk, vagy kiöregszünk, nem holmi veszekedés hatására. Mindent elvesztettem, ami igazán nagy hatással volt az életemre.  Bandának vége, Leah pedig itt hagyott. Bár így, hogy vége a bandának, lehet visszajön hozzám. Többé már nem lesznek őrült rajongók. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem kell egy újabb betöréstől rettegnem, de a következő gondolataim ismét megrémítettek. Nem lesznek koncertek, interjúk, nevetések a stúdióban vagy az énektanárnál. Baromkodások egy-egy klip leforgatása közben. Gyors ebédek a Nando's-ba két tennivaló között. Legalábbis együtt nem. Hiányozni fog Niall nevetése, és a hasának korgása. Hiányozni fog Zayn reggeli türelmetlenkedései, mikor álmos, a hosszú perces hajigazításai, Liam kedves válaszai a rajongóknak. Ő mindig tudta, mikor mit kell mondani. És persze nem utolsó sorban Louis bolond viccei, amin bármikor tudtunk nevetni. A poénok, melyek soha nem bántottak meg senkit. Mindig édesek voltak, és az egész világ nevetett rajtuk velünk együtt. Nem tudom felfogni...képtelen vagyok rá; ITT A VÉGE.