III. 52. ~Esti eszmecsere.*

Pólóba és alsóba átbaktattam a folyosón Niall-höz. Bekopogtam, mivel nem volt nyitva az ajtó. Egyből kinyílt, és a szöszi ír manó állt velem szembe. Meglepődtem.

- Hogyhogy ilyen gyorsan kinyitottad?

- Hisz manónak szoktatok hívni, nem? - rántotta meg a vállát, és arrébb állt, hogy be tudjak menni. De láttam rajta, csak elhallgat valamit. Bementem és leültem a kanapéra. Niall mellém huppant.

- Szóval, hogy értél oda ilyen hamar? És miért nem öltöztél még át?

Niall sóhajtott egyet, majd elkezdte.

- Igazság szerint ahogy beértem, lehuppantam és az ajtónak döntöttem a hátam. Azóta itt ülök. Még azért sem kellett felkelnem, hogy felhívjalak. Van egy telefon az ajtó mellett is. - vallotta be halkan.

- Niall, ennyire...? - nem tudtam, hogyan megfogalmazni a végét, így ennyi lett a kérdésem. De értette, mire gondoltam. Magunk elé bámultunk, nem néztünk a másikra.

- Louis, én nem tudom, mi van velem. Még soha nem érezem egy lány után sem ilyet ilyen sokáig. Max csak egy-két napig. Des...mintha magával vitte volna a szívem. Már nem maradt semmi boldogság és szerelem nekem. Annyira hülye voltam.

- Túl kell lépned! Már elmúlt. Valószínű, pont ugyanilyen lennék, ha elveszteném Vicky-t, és mindent megtennék, hogy visszakapjam. De az neked sem tesz jót, ha emészted magad miatta. Fogd fel úgy, mint életed egyik legszebb éve, de mint minden, egyszer ez is elmúlt. - feleltem. Reménykedtem, hogy Vicky és az én szerelmem nem fog elmúlni egyszer, de vigasztalnom kellett Niall-t.

- Nem olyan könnyű Őt elfelejteni.

- Tudom. De meg kell próbálnod.

- Azt hiszed, nem próbáltam. Minimum 1000-szer, de nem ment, Louis. Minél jobban próbálom elfelejteni, annál jobban előttem van a mosolya, a csodás, kék szeme. - hajtotta le a fejét.

- Niall, ne így gondolj rá. Des csak átlag lány volt. Mint minden rajongó. Eltöltöttél vele egy szép évet, és vége. - feleltem,de tudtam fordított helyzetbe ez nekem sem menne.

- Des nem csak egy futó kaland volt. Szerettem. Miért kell így lennie?

- Mert Cupido egy nagy hülye ebben az esetben. - feleltem cinikusan.

- Az biztos. Csak hadonászik a nyilával, és nem veszi észre, hogy kiket tör össze, ha szétválaszt, és kiket fojt meg, ha együtt hagy. -  felelte halkan.

- Ez egy tök jó dalszöveg lenne. - mosolyodtam el kicsit, de ahogy láttam ő is.

- Majd szólok még, ha eszembe jutnak, ilyen dolgok. 10 percenként zavarhatnálak.

- Haver, olyan rossz így látni. Pocsék érzés, hogy nem tudok...tudunk segíteni.

- De tudtok. Ti vagytok a családom. Ha ti nem hallgattok meg, hát ki?!

- Ez igaz.

- Tudod, nem gondoltam, hogy komolyan gondolod, hogy az éjszaka közepén is hívhatlak. De jöttél.

- Ezért vannak a Tesók, nem?

- Kösz. És bocsi, ha megzavartam valamit.

- Nem számít. Ahogy Vicky mondta, te fontosabb vagy, mint egy este. - löktem oldalba.

- Ez eléggé buzisan hangzott. Még szerencse, hogy csak ketten vagyunk. - nevetett, de ez még nem volt teljesen őszinte.

Ekkor hallottam egy érdekes hangot, amely nevetésre késztetett. Már több százszor hallottam, de mindig viccesnek találom. Ha minden alkalommal kapnék egy fontot, amikor Niall hasa korog, már gazdag lennék. Ez ugyanis nálunk gyakori hang. Ha minden ír ilyen haspók, csodálkozom, hogy még nem fogytak ki a boltok.

- Megmentelek.

Felálltam nevetve, és az asztalhoz mentem. A mini bár felett egy kosárban mindenféle nasi pihent. Kivettem belőle egy nagy tábla csokit, és Niall-nek adtam. A srác mosolyogva kibontotta, majd elém tartotta, hogy törjek belőle. Megráztam a fejem, így beleharapott.

Csak ültünk egymás mellett csendben, majd hallottam, hogy Niall gyorsabban veszi a levegőt. Tudtam, mit tesz, hogy ez történt. Megint! Ez nem igaz.

- Niall, ne gondolj már Rá!

- De nem megy. Én próbálom kiverni a fejemből, de nem megy. Mindig eszembe jut. Mindig csak nézegetem. - mondta magába.

- Hol nézegeted? - kaptam felé  fejem.

- A képek...

- Milyen képek, Niall?

- A két kép. - felelte.

- Azok még megvannak? - ijedtem meg. Csak bólintott. - Hol? - álltam fel.

- Miért fontos ez? - állt fel ő is, de biztos voltam benne, hogy tudja a választ.

- Hol vannak a képek? - kérdeztem ismét.

- Otthon. - rántotta meg a vállát.

- Nem hiszek neked. Szóval? - tudtam, hogy nem hagyná otthon egy hétre, ha még megvannak neki. Oldalra nézett, és nem felelt. Megfogtam a vállát. - Niall, hol?

- A iPad tokjának a zsebébe. - lökött a fejével az éjjeliszekrényre, majd lehajtotta a fejét.

Odamentem, és kicipzáraztam a kis zsebet. Kivillant a két kép. Kivettem őket, és végigmértem Des-t rajtuk. Tényleg szép lány volt, és én is nagyon megkedveltem. Kár, hogy így alakult, de Niall érdekében megkell tennem. A fürdő fele vettem az irányt.

- Louis, mit csinálsz? - kiabálta utánam Niall, de nem álltam meg.

Futást hallottam, így én is gyorsabbra fogtam a tempót. Felnyitottam a vécé tetejét. Ekkor Niall rohant be az ajtón, de én már kiejtettem  kezeimből a képeket. Az a két kis fénykép cikázva hullott a víz fele. Néha-néha Destiny arca felém villant, és édesen rám mosolygott. Így még nagyobb fájdalmat okozott nekem is, amit tettem. De egyszer egy kéz lökte el a képeket a megfelelő irányból, így azok a csempe felé hullottak tovább. Niall a mosdó szélén támaszkodott, hogy ne essen a vécére a nagy vetődésben, majd mikor visszanyerte az egyensúlyát a képekért kapott. Ez mind pillanatok alatt zajlott, így kapcsolni sem tudtam. Niall a hideg csempén térdelt, felkapkodta a képeket, majd magához szorított őket.

- Hogy tehetted ezt Louis? - nézett fel rám. A szemei könnyben úsztak, de nem engedte ki őket.

- Niall, nem szabad ezeket nézegetned! - guggoltam le hozzá.

- De ezek az utolsó képeim Destiny-ről. Az utolsó lehetőség, hogy lássam. - pislogott gyakran, hogy elkerülje a cseppek kihullását.

- Rendben. Nem teszem tönkre, de kérem őket. Nem lehetnek nálad. - nyújtottam a kezem a képekért. Idegesen nézett rám. - Niall, bízz bennem. Vigyázni fogok rájuk. A Tesód vagyok. - bíztattam. Vett egy mély levegőt, majd átadta a képeket. Elvettem, majd felálltam, és nyújtottam a kezem Niall-nek. Megfogta, így felhúztam. Kimentünk, de közben Niall elnyomott egy ásítást.

- Látom, álmos vagy. Hagyjalak aludni, vagy beszélgessünk még? - álltam meg, és fordultam a srác felé. Közben a képeket szorongattam.

- Menj csak. Vicky már biztos vár. Kösz, hogy segítettél, Haver. - mosolygott.

- Rendben. Vigyázni fogok a képekre. Jó éjt, Niall. - veregettem meg a vállát, majd egy halvány mosoly kíséretében elmentem.

Tény, hogy tényleg elég rosszkor zavart meg Niall, és már visszavágytam Vicky-hez, de a szinte a Testvérem. Muszáj segítenem, hisz csak ránk támaszkodhat. De örülök, hogy letisztáztam vele ezeket a dolgokat, és elkoboztam a képeket. Benyitottam a szobánkba, és már alig vártam, hogy megcsókoljam Vicky-t. Lekaptam a pólóm, és a kanapéra dobtam. A tévé ment némán, míg szerelmem az ágyban feküdt. Hozzá léptem. Mikor megláttam a szívem kihagyott egy pillanatra, és elfogott a "Mekkora balfék vagyok?!" érzés. Vicky ugyanis édesen aludt az ágyban. Nem várt meg. Próbált, hisz ment a tévé, de elnyomta az álom. Még így is olyan szép volt, mint egy alvó hercegnő. Hihetetlen. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ezt a lányt a barátnőmnek nevezhetem, de hálás vagyok érte.

Óvatosan bemásztam mellé az ágyba. Sajnos nem felém volt fordulva, így csak hátulról tudtam átölelni.  De érzékelte az érintésem, így mélyen magába szívta a levegőt, majd felém fordult. A nyakamba temette az arcát, aztán tovább szuszogott. Átkaroltam a hátát, és kicsit közelebb húztam magamhoz. Éreztem a meleg levegőt a nyakamon, amit kifújt, valamint azt is éreztem, ahogy néha-néha megmozdul az ujja, amint álmodik. Minden egyes porcikáját imádtam, és nem tudtam betelni vele. Az előző barátnőimből mindből kiszerettem egy idő után, de Vicky más volt. Már egy éve voltunk együtt, de én még mindig úgy szeretem mint az első héten. És mindig úgy is fogom.

Leah szemszögéből:

Reggel Harry meleg, puha mellkasán ébredtem. Kinyitottam a szemem, mivel egyből az jutott eszembe, hogy ma milyen fantasztikus programunk lesz, csak meg kell beszélnem legjobb barátnőmmel. Óvatosan felültem, hogy ne keltsem fel Harry-t, bár ahogy elnéztem ez jelen pillanatban lehetetlen lett volna. Szerelmem világát nem tudta, úgy aludt. De biztos voltam benne, ahogy megtudja a mai programot, egyből felpörög. Pizsamába, egy kártya kíséretében kimentem a szobából, és halkan bekopogtam Rebeccáék szobájába. De tényleg nagyon halkan, mert nem tudtam, alszanak-e még. Pár másodperc után barátnőm nyitott ajtót, majd széles mosollyal az arcán kijött egy kártyával.

(Az első hely a...)

- Pont arra gondoltam, hogy átmegyek hozzád, csak nem akartalak felkelteni titeket. - felelte.

- Liam még alszik?

- Igen. Szerintem még mindenki. Csak mi vagyunk fent már.

- Én azt sem tudom, mennyi az idő. - kaptam észbe.

- 8. Alig aludtunk pár órát. Bár ha jól emlékszem, Zayn-ék is visszajöttek olyan 5 fele. Felkeltem a zajukra. Ők voltak a legutolsók. - magyarázta barátnőm.

- Rendben. És mi legyen a mai program? - kérdeztem izgatottan.

- Én az első állomásra gondoltam, a listáról. - vigyorgott gonoszul.

- Remek. Szerinted lesz elég erőnk hozzá? - nevettem.

- Ha meglátják, úgyis fel lesznek pörögve.

- Igaz. Valószínű, este nem megyünk bulizni. - nevettem el magam.

- Hát az biztos. Szerintem keltsük fel először csak Liam-et meg Harry-t, aztán a többieket, és egy együtt elmegyünk reggelizni. - mondta barátnőm.

- Rendben, de muszáj elmondanom itt fönt Harry-nek különben nem képes kikelni az ágyból. - vigyorogtam.

- Persze, én is elmondom Liam-nek. A többieknek meg majd a reggeli mellett.

- Oké.

Visszamentünk a szobáinkba. Óvatosan leültem az ágy szélére, és szerelmemhez hajoltam. Elidőztem az arcán. Olyan békés és nyugodt volt álmában. Annyira álomszerűen tökéletes. Majd óvatosan megsimítottam az arcát, és  szólongatni kezdtem.

- Harry! Kelj fel! Reggel van! - mondtam kedvesen. Nem kaptam választ, csak egy mélyebb levegővételt. - Harry! Ébresztő!

Végre elkezdett ébredezni, és reagálni rám.

 - Leah...mennyi az idő? - fordult át a felőlem lévő oldalára.

- 8 óra. - feleltem.

- Még korán van. Aludj!

- Harry muszáj felkelned. Ma király programot terveztünk. - ültem előtte törökülésbe. Kicsit kinyitotta a szemét, megvizsgált, majd visszacsukta. - Ma össz-vissz ennyit terveztél? Döglesz az ágyba?

- Nem. - felelte határozottan, és meglepően éberen, majd megfogta a derekam, és maga mellé rántott az ágyba. Kicsit féloldalasan fölöttem tartotta magát. Nevetni kezdtem.

- Látom már ébren vagy. Szóval?

- Van egy jó programom. - vigyorgott gonoszul, majd lehelt egy csókot az ajkamra. Ezután a nyakam következett.

- Nekem is van egy jó programom. - feleltem, és fordítottam a helyzeten. A hátára döntöttem, és a hasára ültem. A derekamon nyugtatta a kezét, és édes mosollyal vizsgálgatott. - Harry, mond neked valamit az a város, hogy Mogyoród? - kérdeztem komolyan.

- Láttam kiírva a reptérnél. - felelte.

- Ennyi?

- Igen. Miért olyan fontos ez a város? - nézett rám zavartan.

- Oda fogunk menni ma. Ez az első a listánkon Rebeccával. - magyaráztam.

- Oké, de mi van ott, amitől olyan különleges?

Felkaptam a telefonom, bepötyögtem a keresőbe pár szót, majd a kiadott képeket szerelmem elé tartottam. A szeme kikerekedett, majd rányomott egy képre, így az nagyba megjelent előtte. Egy olyan fényképet nézett, amin felülnézetből van lekapva az egész park.

- Cool. - mondta halkan.

- Ugye? A Mogyoródi Aquapark a legjobb. Régen imádtam. Annyi király dolog volt ott. Minden nyáron elmentünk oda, ha más nem, csak ketten Rose-sal.

- Nagyon jól néz ki.

- Keltsük fel a többieket.

Ültem fel, és az éjjeli szekrényen lévő telefonhoz nyúltam. Betárcsáztam sorba az összes szobát, majd végül Rebeccáékkal is tudattam, hogy fél óra múlva lesz a találka a reggelinél.