Leah szemszögéből:
- Pénteken utazunk! -
kapott fel Harry az előszobában, mikor hazaértem 4-kor a boltból. Először nem
is értelmeztem a szavait, majd leestek.
- De hisz ma hétfő van! -
lepődtem meg. Letett a földre, és vigyorogva a szemembe nézett. Minek örülhet
ennyire? - Hova megyünk Harry?
- Lengyelországba.
- Lengyelországba? Miért?
- kerekedett ki a szemem.
- Pénteken és szombaton
fogjuk forgatni az LWWY-t Lengyelországban. Most lett fix az időpont, és teljes
titokban leszünk. Király lesz. A semmi közepén forgatunk egy csodás helyen, és
sátorban fogunk aludni. - magyarázta teljes beleéléssel szerelmem. Rám is
átragadt az izgalma, így egyre szélesebb vigyorra húzódott a szám.
- Ez most komoly? Harry ez
nagyszerű. - örömömben ráugrottam, és a dereka köré fontam a combom, majd a
fenekénél összekulcsoltam a bokám, hogy ne csússzak le. Természetesen tartott ő
is.
- Igen az. Ez hatalmas
dolog. És a klip király lesz. Már nagyjából tudom, hogyan lesz, de persze csak
címszavakban. - vigyorgott.
- Mondd el! - kértem.
- Majd meglátod. Nem
mondok el előre semmit, de hozz jó sok váltásruhát, mert vizes lesz.
- Ezt hogy érted? Én is
benne leszek a klipben?
- Igazából az egész egy
nagy buli lesz, amit végig venni fognak, és majd annak pár részletéből fog
összeállni a klip. - mondta.
- Gonosz vagy hogy nem
mondod el. - játszottam a sértődöttet.
- Lehet, de a te gonoszod.
Ja, és vegyél fel majd a ruha alá fürdőruhát. A felsőtested legyen csak az én
kiváltságom. - vigyorgott ördögien.
- Harold! - nevettem el
magam.
Arra a szuper édes,
féloldalas mosolyára húzta a száját, amivel minden lányt az ujjai köré tudott
csavarni, köztük engem is. Megcsókolt, és a falnak tolt. Imádtam, mikor így
csókol. Éreztem rajta az izgatottságot és a várakozást. Kicsit olyan volt, mint
egy kisfiú karácsony előtt. Nem tudja pontosan mi vár rá a fa alatt, de nagyon
ki akarja már bontani az ajándékait. És mikor meglátja a kisautót, helikoptert
vagy miegyebet, az egekben szárnyal az örömtől, hogy ez is megvan. Az ajkaink
eltávolodtak, majd Harry lassan leengedett a földre. Bementünk a nappaliba.
Zavartan szétnéztem.
- Molly?
- Fent alszik a kosarába.
- mondta Harry.
Bementünk a konyhába, és
hozzáláttam a vacsorához. Pontosabban csak hozzá akartam látni, mivel mikor
benéztem a hűtőbe, a szemem kikerekedett.
- Harry, hova tűntek az
ételek?
- Itt jártak a srácok
délelőtt, köztük Niall is. Valamit próbáltak összehozni a serpenyőbe, de nem
figyeltem. - nevette el magát.
- Cool. Most mégis hogyan
csináljam meg a vacsorát? - ejtettem le a kezem tehetetlenül.
- Ne mérgelődj, Kicsim.
- Pedig ma este direkt
neked akartam sütni csirkét. Pont úgy, ahogy szereted. - húztam el a szám. A
kedvencének hallatán megváltozott a hangulata, és egy kicsi haragot is láttam
benne.
- Ezért még kapni fog
tőlem Niall....viszont, mi lenne, ha rendelnénk valamit?
- Kénytelenek leszünk. -
rántottam meg a vállam.
- Ne legyél már ilyen.
Rendelünk két jó kis gyros-tálat, pont olyan öntettel, ahogy te szereted. Mit
szólsz? - jött közelebb, és kérdezte csábítóan. Tudta, hogy ez a kedvencem,
aminek soha nem tudok ellenállni.
- Rendben. - vigyorogtam,
és nyomtam egy puszit az arcára. Éppen a kis gödröcskéire ment, amik a mosolyától
megjelentek.
Fél óra múlva dudáltak a
házunk előtt. Harry kiment, majd pár perccel később már a kanapén ültünk, és
falatoztunk. A tévé ment, de lenémítottuk. Törökülésben ültünk egymással
szemben.
- Holnap lesz egy interjú.
- mondta hirtelen. Felkaptam a fejem. Így még soha nem beszélt egy interjúról
sem. - Csak én leszek rajta. Még soha nem mentem egyedül egy interjúra sem.
Mindig minimum ketten voltunk a bandából. Ráadásul, a pasas, akivel találkozni
fogok, nagyon komolyan veszi a dolgot, és az lesz a célja, hogy zavarba hozzon.
Félek, hogy be fogok égni. - ismerte be, és hajtotta le a fejét.
- Harry, nem fogsz beégni.
Csak légy önmagad. A sok millió ember azért szeret, amilyen vagy, és csak még
jobban beléd zúgnak, ha bugyuta választ adsz. Arról nem is beszélve, hogy
milyen cuki vagy, mikor elpirulsz a kamerába. - bíztattam.
- Köszi Kicsim, de ő
direkt gáz kérdéseket fog feltenni.
- Van egy ötletem. Tégy
úgy, mintha én lennék az a pasi. Kérdezgetni fogok, mindenféle gáz dologról,
nem baj, ha tudom a választ. - javasoltam.
- Rendben, de ha te pasi
vagy akkor bátran bevallom, hogy meleg vagyok. - nevette el magát.
- Most komolyan Harry.
Figyelj! Kezdjük az interjút! - mondtam határozottan, és letettem a tálamat az
asztalra. Harry is így tett.
- Rendben. Mi a beceneved?
- Curly, a göndör hajam
miatt és Hazza. - mosolyodott el.
- Aranyos. Mit szeretsz?
- Aludni és enni. Szeretem
a finom ételeket. Imádok a szerelmemmel lenni. Vele a legjobb. - mondta.
Elmosolyodtam.
- Már nagyon régóta együtt
vagytok. Nem untad meg? - kérdeztem komolyan. Nem személyes okból tettem fel,
csak zavarba akartam hozni, ahogy majd a riporter fogja.
- Leah, ezt miért kérdezed?
- kerekedett ki a szeme.
- Nem személyes. Most egy riporter
vagyok. - rántottam meg a vállam. Bólintott, majd folytatta.
- Őt nem lehet megunni. Ha
két ember igazán szereti egymást, akkor nem számít milyen régóta vannak együtt.
- vigyorogni kezdtem, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Vissza a szerephez...
Mit utálsz?
- Utálom a cigit, a drogot
és Niall fingását. - nevette el magát.
- Kedvenc pozíció?
- Misszionárius? Nem, csak
viccelek. - pirult el kicsit. Alig bírtam ki nevetés nélkül. Sikerült zavarba
hoznom.
- Írd le magad meztelenül
három szóban!
- Egy kis csalódás. -
jelentette ki. A szemem kikerekedett, de nem akartam megzavarni a szerepeket.
- Ha egy napra
láthatatlanná válnál, mit tennél?
- Szeretnék valami
királyat mondani, de berohannék egy női öltözőbe legalább egyszer. - pirult el
ismét. Erről megint csak a végén fogunk beszélni úgy döntöttem.
- Szőke, barna, vörös?
- Eddig minden barátnőm
szőke vagy szőkésbarna volt, de Leah haja sötétbarna, amit imádok.
- Lábak, mellek vagy
fenék?
- Mindegyik, de inkább a
lábakra meg a fenékre megyek. Persze a hölgy egyénisége sem utolsó szempont.
- Sovány vagy kerekded?
- Nem szeretem a túl
sovány lányokat, de a nagyon ducikat sem. Azt is szívesen látom, ha egy lány
hasa izmos. - magyarázta. Elmosolyodtam. Az én hasamon volt pár kocka.
- Mikor esett meg az első
csókod és kivel?
- Nem igazán
emlékszem...úgy rémlik egy lánnyal a suliban, mikor 11 voltam.
- Van valami
megkülönböztető jegy a testeden?
- Négy mellbimbóm van. Úgy
gondolom, volt egy ikrem, de ő elment, és hátrahagyta a mellbimbóit. - halkan
elnevettem magam, de ő is.
- És én hogy imádom azt a
négy mellbimbót. - jegyeztem meg, majd komolyra váltottam. - Mikor voltál
meztelen utoljára?
- Ma reggel mikor
fürödtem...és még kétszer azt követően. - nevette el magát.
- Az egyedüllét vagy a
párkapcsolat tetszik jobban?
- Szerintem a válasz
egyértelmű, mivel egy éve boldog párkapcsolatban élek. Jó érzés, ha van akit
kényeztethetek. - húzta a féloldalas mosolyára a száját. Elpirultam. Ez nem
fair. Neki kéne pirulni, nem nekem.
- Dobtál már valakit
SMS-ben vagy e-mail-ben?
- Ha nemet mondanék, úgy
érezném, hogy hazudnék, mert azt hiszem, szakítottam már valakivel telefonon.
- Mi a kedvenc testrészed
a lányokon?
- Nos, egy lapos, sima,
netán kockás has mindig jó. - pirult el. Ismertem már. Nem mert mást mondani. Erről
majd a végén beszélünk.
- Hova vinnéd a
szerencsést randizni?
- Ahova ő szeretne menni. Talán elvinném egy romantikus étterembe.
- És mi lenne a
"desszert"?
- Nem tudom. Amilyen
"desszertet" engedne nekem.
- Az utolsó kérdés:
Osztályozd magad 1-től 10-ig külső, személyiség és humorérzék szempontjából!
- A külsőre nagylelkűen
7-est adnék magamnak, személyiségre bölcsen átgondolva 8-ast, mert egy nagyon
vicces embernek tartom magam. Rendkívül félelmetes hangszínem van, amivel
kiválóan használom a szarkazmust. - nevetett. Egyetértően bólintottam. Ez igaz
volt. - A humorérzék szempontjából pedig 9-est adnék. - fejezte be.
Elnevettem magam.
Végeztünk.
- Külső 7? Inkább 17. -
nevettem.
- 10-es a skála. -
emlékeztetett.
- Tudom. - rántottam meg a
vállam. Leesett neki. - Van néhány megjegyzésem. Egy kis csalódás? Viccelsz?
Tökéletes vagy. - nyomtam egy puszit az arcára. Elmosolyodott, de láttam rajta
hogy nem hiszi el. - A második. Te tényleg meglesnéd a nőket, ha láthatatlan
lennél? - fontam össze a karjaim a mellkasomon.
- Ez csak vicc volt
Kicsim. - hajolt közelebb. - Tudod, hogy te vagy a legfontosabb nekem. - mondta
halkan. Elmosolyodtam, és oldalra fordítottam a fejem jelezve, hogy kérek egy
puszit.
- Nem kapsz puszit. -
jelentette ki. Meglepetten felé kaptam az arcom. - Csókot kapsz. - mosolygott,
és az ajkait az enyémekre tapasztotta, de ezúttal a nyelveink nem táncoltak.
Még volt egy megjegyzésem.
- Az utolsó dolog: tudom,
hogy szíved szerint, nem hasat mondtál volna. Halljam az igazat! Mi a kedvenc
testrészed rajtam?
- A mosolyod és a szemed
között vacillálok, de nem tudok dönteni. Mindkettőt imádom. - mosolygott
szívdöglesztően.
- Igazán? - pirultam el.
Olyan hihetetlenül édes dolgokat mond nekem mindig. Aprót bólintott.
- Biztos vagyok benne,
hogy a sok millió rajongó álla le fog esni, ha ott is ilyen édesen beszélsz és
pirulsz, mint előttem. Én olvadtam minden mondatodtól, pedig ismertem a
válaszokat. Nem lesz ott gond. Csak képzeld azt, hogy ott is velem beszélgetsz.
- Köszönöm Kicsim. -
mosolyodott el.
Ismét magunk elé vettük a
gyros-tálakat, és folytattuk a vacsorát. Egyszer valami eszembe jutott, ami nem
hagyott nyugodni.
- Harry, nem furcsa, hogy
Molly még mindig alszik?
- A srácok annyit
játszottak vele ma, hogy azt sem csodálnám, ha holnap is csak szunyálna. -
nevette el magát.
- Az úgy más. - kaptam be
egy salátalevelet.
Csak falatoztunk. Éppen
végeztem, és a tekintetem a falon lógó órára tévedt. Még csak fél 7 volt. Harry
is letette az asztalra a tálat, jelezve, hogy ő is végzett.
- Elmegyek hajat mosni. -
álltam fel, majd megfogtam a két tányért, és elindultam a konyha fele.
Felsiettem az emeletre. A
szokásos módon megmostam a hajam, majd tettem rá hajpakolást is. Jól esett
érezni a meleg vizet a fejbőrömön. Mikor végeztem, hozzáláttam a szárításhoz.
Szokásomhoz híven ismét elkezdtem énekelni közben. Valamiért úgy gondoltam,
hogy a hajszárító zaja elnyomja a hangomat, pedig tudat alatt éreztem, nem így
van. De ez egy rossz szokás. Először csak a LWWY-t dúdolgattam, majd áttértem a
Diamonds in the sky-ra. Ezt már énekeltem is. Végül valahogyan kikötöttem egy
saját dalomnál. Jealous volt a címe. Kicsit szomorú szám. Még régen írtam,
mikor nagyon zavart, hogy annyi rajongóval kell osztoznom Harry-n. Mikor minden
egyes puszi vagy ölelés kikészített.
Ekkor kinyílt mögöttem az
ajtó. Ijedten összerezzentem.
/Kedves olvasóim! Bocsánat,
hogy most a rész végére írok, de el akartam mondani, hogy ez az interjú a
valóságban is megtörtént (Heatworld), én csak kicsit kiegészítettem. Ha tetszett
a rész, elfogadok pár kommentet. :)/
Ez is jó rész lett. :)
VálaszTörlésVárom a kövit! :D
örülök, hogy tetszik :)
TörlésHA??? mi az hogy? nagyon nagyon tetszett! :) végre egy Leah-s rész! köszönöm! imádom! nagyon siess! ;) puszi: Rebi
VálaszTörlésköszönöm, csak a Lerry az alappár :D /még csak próbálgatom a neveket/ :D
Törlésuhh nagyon jó mint mindig :)) ez a kedvenc blogom! <3 éés végre egy Harry-s rész *-*
VálaszTörlésjaj, köszönöm, hogy ez a kedvenced. ez sokat jelent :')
TörlésNagyon jól sikerült, mint minden eddigi rész! Nagyon örültem, hogy most róluk hoztál részt! :) Nagyon várom a kövit!! ;)
VálaszTörlésRebeca
xx
köszönöm. látom, neked is a favorit Lerry :)
TörlésHello nagyon jó lett várom a kövit :)
VálaszTörlésIlletve arra szeretnélek kérni hogy ezen a blogomon ( http://interview-blog01.blogspot.hu/ ) legyél a 2. "alanyom".Szóval szeretnék neked valamennyi kérdést feltenni amit felrakok a blogomra.Kérlek válaszolj és add meg az e-mail címedet ha benne vagy. előre köszi
rendben, benne vagyok. jól hangzik. ha nem haragszol, nem a sajátomat adom meg, hanem egy ilyen "ál e-mailt"-t, amit barátnőmmel csináltunk még régen :D mydream@citromail.hu :)
VálaszTörlésszia írtam e-mailt az interjúval kapcsolatosan :D kérlek nézd meg ; válaszolj rá :DD köszi
Törlés