III. 1. ~Nincs időm!*

Itt a III. évad első része. Remélem tetszeni fog. :)

III. 1. ~Nincs időm!*

Destiny szemszögéből:

- Gyorsan lerendezem, és felhívlak, oké? - mosolyogtam az előttem álló fiúra.

- Rendben. Csak ügyesen. - mosolygott vissza azzal az édes mosolyával Niall, miközben a keze a derekamon pihent.

- Oké. Köszönöm, hogy kihoztál. Semmi kedvem nincs még egy edzéshez Pierrel. - húztam el a szám.

- Igazán nincs mit Szerelmem. Pierre miatt pedig ne idegeskedj. Csak érezd jól magad Tücsökkel. - tanácsolta.

- Rendben. Nem...

- Des, Niall! - szakított félbe egy férfi hang. Távolról kiabálták. Odakaptuk mindketten a fejünk. Apa közeledett felénk Piszkos Jack hátán.

- Szia Apa! - mondtam mikor megérkezett.

- Szia Ian! - köszönt Niall is. Annyira örülök, hogy ilyen jól kijönnek egymással.

- Sziasztok. Prücsök siess. Az előbb láttam megérkezni Pierret. - figyelmeztetett Apa.

- Rendben. De nem hal bele, ha ő nyergeli fel a lovát. Rá is fogom venni. - csillant meg a szemem az ötlettől.

- Felesleges. Már Melissa kivitte őket. A nagy istálló előtt vannak. Figyelmeztesd Pierret, hogy ma egy nagyon szilaj lovat kapott.

- Kit készített elő neki Melissa? - kérdeztem.

- Ma Jacky-t kapta meg. - mondta.

- Jacky-vel nem lesz gond. Én jól kijövök vele. - legyintettem.

- Te. De Pierre nem biztos. Jacky egy nagyon önfejű kanca és makacs is. Csak óvatosan. Ha nem fogadja el, bajok lesznek.

- Rendben. Megyek is. - kivettem a táskám Niall kocsijából, majd felé fordultam. - Majd beszélünk.

- Szia Szerelmem. - és megcsókolt, de ez nem volt hosszú. Sietnem kellett. Régen nem zavart minket, hogy Apa is ott van, és már ő is megszokta. Már csak nevet rajtunk, pedig valamikor ő is volt fiatal.

Elmentem az öltözőkhöz. Átváltottam a cuccom, majd bezártam egy szekrénybe. Villám tempóban elindultam a nagy istálló fele.  Csak remélni tudtam, hogy Pierre még nem lesz ott. Megláttam a két lovat...egyedül. A fiú sehol nem volt. Odasiettem Tücsökhöz.

- Szia kislány. Hogy vagytok? - mire izgatott nyerítések voltak a válaszok. - Mindjárt jönnek hozzád is, Jacky. - simítottam meg a csodaszép fekete kanca nyakát.

Felültem Tücsökre, és mentem vele egy kört az istállóval szembeni ugrató pályán. Innen láttam mikor érkezik meg Pierre. A kellemes, gyenge langyos szél megcsapta a arcom, és belekapott a hajamba. Már tavasz vége volt. Ugye hogy repül az idő?! Ez az első alkalom hosszú idő óta, hogy kimehettünk lovagolni a szabadba. Tudtam, hogy gonosz dolog ennyire utálni az edzéseket Pierrel. Én magam sem értettem az okát. Pedig Pierre rendes srác, jóképű, és fontos lenne Apának, ha netán nyerne. Mivel immár biztosra vált, hogy tőlünk is fog indulni az olimpián egy versenyző Anglia nevében. És ez Pierre lesz. Még csak 20, és nem is tősgyökeres angol, de kit érdekel, amikor nagy esélye van a győzelemre. Átugrattam az utolsó akadályt is hibátlanul. Közben észre sem vettem, hogy már nem Pierrren gondolkoztam, hanem átváltottam a törire. Megálltam tücsökkel, és a kijárat irányába indultunk el.

Ekkor tűnt csak fel, hogy egy fiú figyelt a pálya kerítésének támaszkodva.

- Pierre? Mióta figyeltél ott? - kérdeztem elpirulva, mikor odaértem hozzá.

- Már egy ideje. Hogyhogy eddig nem vettél észre? - fél év alatt olyan jól elsajátította az angol kiejtést, hogy már alig hallatszott a francia akcentus.

- Elgondolkoztam. - leszálltam Tücsökről, és megálltam kívül a fiú előtt. - Mehetünk?

- Persze. - szélesen rám mosolygott, és felszállt Jacky-re. Én is így tettem Tücsökkel.

- Ma hova megyünk? - állt mellém a lóval.

- Végre kimehetünk a szabadba. Ma elmegyünk az egyik erdei ugrató pályára.  Ott még nem gyakoroltál, de biztos vagyok benne, hogy már láttad. - indultam el az erdei ösvény fele.

Ügetésben elindultunk ki. Nem siettük. Egymás mellett mentünk. Ezzel az volt a célom, hogy jobban szokják egymást a lóval.

- Milyen az a pálya? - kérdezte egyszer.

- Könnyebb akadályok vannak ott, mint az olimpián, de egynek jó lesz. - magyaráztam.

- Rendben. Hiszek neked. És min gondolkoztál annyira a pályán? - kérdezte.

- A törin. - rántottam meg a vállam.

- Miért? - nézett rám zavartan.

- Tanulnom kell a töri tételeket. Idén fogok érettségizni.

- És nem félsz tőle?

- De. Nagyon. - nevettem el magam. - Neked milyen volt?

- Borzasztó. A matekból egy szót sem értettem. - nevetett ős is.

- Ne ijesztgess! - mosolyodtam el.

- Ez két éve volt. Most nem tudom, milyen lesz.

- Remélem nem lesz nehéz... - ijedtem meg ettől. Ha Pierre-nek nem sikerült, nekem hogy fog? Nem fognak felvenni az Oxfordra. Hisz ö egy nagyon okos ember. De nem is gondolok ilyenre. Sikerülni fog, és fel fognak venni.

Csak lovagoltunk, és beszélgettünk tovább. Nem értem mi  bajom van ezzel az emberrel, hisz olyan kedves és rendes. Talán csak annyi gond van vele, hogy elvesz két órát a napomból, amit Niall-lel vagy tanulással tölthetnék. De nem baj. Igazból nem olyan rossz ez. Legalább Tücsök is mozog velem. Kiértünk a tisztásra, ahol annak idején Niall-el ültünk a patakpartján. De most edzeni jöttünk.

- Mi a sorrend? - kérdezte Pierre.

- Ott van az akadályok alján. - böktem hátra a fejemmel, miközben Tücsök szárát igazítottam.

- Destiny. Ott nincs! - mondta zavartan.

- Micsoda? - kaptam oda a fejem. Tényleg nem volt rajtuk egy sorszám sem. Megijedtem, és ahogy csak tudtam odavágtattam az akadályokhoz. Végigmentem köztük. Egyiken sem volt sorszám.

- De hogyan? - zavarodtam meg, és ejtettem le a kezem, mikor visszaértem Pierre mellé a kiindulóponthoz.

- Most akkor mi legyen? - nézett rám segélykérőn. Furcsa, hogy fiatalabb vagyok nála két évvel, és mégis én tanítom, és tőlem vár segítséget.

- Hát elmagyarázom, mi miután jön. Most elnézem, ha összevissza csinálod, de próbáld megjegyezni. Az első az, aztán mész a három fára, majd a keresztre.... - mutogattam neki lóról.

- Des. Ez így nem lesz jó. Mutasd meg nekem, léci. Te tudod fejből. Nem mennél egy kört? - nézett rám úgy, mint még soha. Olyan édesen. Látszott, hogy a legszebben néz rám, hogy megtegyem. Ez furcsa volt.

- Legyen. Figyelj! - indultam el Tücsökkel. Vágtában mentem végig.

 Nem volt kedvem sokáig tökölni, hogy szép legyen. Szerencsére tudok annyira lovagolni, hogy vágtában is menjenek ezek az akadályok hibátlanul. Végigmentem rajtuk szépen, és gyorsan. Ezzel csak az volt a baj, hogy ha ilyen sebességgel megyek, már nem ülhetek a nyeregbe, így kicsit nehezebb irányítani a lovat, de nem okozott gondot. A versenyeken ezt a fajta lovaglást nem díjazzák, mivel ott az elegancia is számít, ami ebbe nem igazán van meg.  De ide pont elé volt. Visszaértem Pierre mellé.

- Te jössz! - mosolyogtam. - De szépen! És óvatosan Jacky-vel!

Bólintott, és elindult. Van, ami stimmelt neki, de a legtöbb akadályt teljesen más sorrendbe csinálta, mint ahogy mutattam. Pedig ez egy egyszerű pálya. Miért nem tudta megjegyezni? Az akadályokkal nem volt gond. Zavartan néztem rá, mikor visszaért.

- Mi volt a gond? Teljesen máshogy csináltad, mint ahogy mutattam. Pedig ezt egyszeri látás után meg lehet jegyezni. Nem figyeltél? - csóváltam meg a fejem.

- De. Nagyon is figyeltelek! - mosolygott sejtelmesen. Nem értettem.

- Hát akkor borzasztó a memóriád. - nevettem el magam. - Ezt edzeni kell. Az olimpián hamar be kell majd magolnod a sorrendet. Úgy látom az idegen lovakkal nincs gond. Velük jól kijössz. Mostantól a memóriádra edzünk.

- Rendben. De amúgy jó volt?

- Igen. Szép volt a vágta, az ugrás, a tempó és a fordulás is. Minden tökéletes volt, csak nem bírom felfogni, miért nem tudtad megjegyezni ezt az egyszerű sorrendet... - mosolyogtam, csak megrántotta a vállát. - Induljunk el vissza. - fordítottam az ösvény irányába Tücsköt.

Visszafele még elbeszélgettünk, majd én gyorsan lerendeztem Tücsköt, Jacky-t pedig bevittük a karámba. Rá még ma várnak órák. Tücsköt is kivittem, de ő már tiszta volt. Mikor mindennel kész voltam, visszaöltöztem, és bementem az "irodába" a többiekhez. Apát kerestem. Meg is találtam. Éppen a szobájából jött ki.

- Apa! - mentem oda hozzá.

- Szia Prücsök.

- Hova mész? - néztem le az aktatáskájára.

- Haza. Miért? Te is végeztél?

- Igen. Hazamegyek veled. - mondtam.

- Oké. Induljunk.

Közben elbeszélgettünk. Kiszálltunk a kocsiból a garázsban, és bementünk a házba.

- Még tanulsz? - kérdezte Apa.

- Igen. Muszáj. Már nincs sok hátra az érettségiig. Lassan el kel küldenem a jelentkezési lapot.

- Igen. Olyan büszke vagyok rátok Prücsök.

- Köszi Apa. Na megyek. - és már rohantam is fel a lépcsőn.

Halkan benyitottam Angy-hez.

- Szia Ang.

- Szia. Végeztél? - fordult felém az íróasztalnál.

- Igen. Most megyek tanulni. - húztam el a szám.

- Jó későn. Ügyes legyél. - mosolygott.

- Oké. Jó éjt Angy. - és kimentem.

Végre a saját szobámban álltam. Imádtam. Az én külön kis helyem. Megfogtam a füzetem, és a spirálnál félbehajtottam. Leültem törökülésbe az ágy közepére, és elkezdtem tárcsázni a telefonomon.

- Szia Szerelmem. - szólt bele a kedvenc hangom.

- Szia Niall. Most végeztem.

- Jó soká. És még csak most fogsz tanulni? - lett meglepett a hangja.

- Igen. Hát 4-ig tartanak az óráim, aztán az edzés, és még csak most jutottam ide. Ráadásul holnap írok a töri tételekből. A tanár szerint így biztosan megtanuljuk az érettségire. - húztam el a szám.

- Pierre nagyon rossz hatással van rád. Alig van időd tanulni, és holnap tiszta fáradt leszel a suliba.

- Ez már csak ilyen. De már nincs sok hátra. - gondoltam bele.

- Hívj fel Skype-on, ha végeztél a tanulással! - mondta határozottan.

- De nagyon késő lesz. Már biztos aludni fogsz.

- Nem baj. Max telefonon veszem fel. Úgyis te is arról fogsz hívni, nem? A lényeg, hogy láthassalak.

- Legyen. De te is fáradt leszel holnap.

- Nem baj. Szeretek Des. Mindennél jobban. - mondta azzal az aranyos akcentusával.

- Én is téged. Szia.

- Szia. - és letettem.

Hozzáfogtam ahhoz a rohadt törihez. Minden egyes részletet és évszámot próbáltam a fejembe vésni. Valamilyen szinten sikerült is, de nagyon kevertem a dolgokat, ezért kezdtem előröl. Végre sikerült mindent letisztázni. Kész voltam. Megnéztem az órát, ami fél 1-et mutatott. 8-től fél 1-ig tanultam. Te jó isten. És ez csak a töri tételek fele. A másik részét még majd most fogjuk megkapni. De legalább biztosan tudom. Megígértem, így hát muszáj volt felhívnom Niall-t Skype-on. Bejelentkeztem gépről, és elkezdtem hívni. Pár csöngés után fel is vette, és bekapcsolta az első kamerát.

- Szia Szerelmem. - köszönt nekem az ágyból. Csak az arcát, az izmos felsőtestét, és az ágyneműt láttam.

- Szia. Már aludtál. Én mondtam, hogy rossz ötlet ha felhívlak. - húztam el a szám.

- Nem. Nem baj. Jó soká végeztél. Fél 1 van. Ez nem egészséges.

- Csak ez a napom az ilyen. A többi normális. - rántottam meg a vállam, és ásítottam egyet.

- Jaj Destiny. Nagyon fáradt vagy. Aludj Szerelmem. - csóválta a fejét.

- Nem kell kétszer kérni. Jó éjt Niall.

- Szép álmokat. Szeretlek.

- Én is. - küldtem egy puszit.

Elkapta, és a szívéhez szorította, majd kikapcsolta a hívást.

Ahogy letettem a fejem a párnára, már el is aludtam. Az sem érdekelt, hogy a füzet és a laptop még mellettem van.