- Siess már Harry. Én
vagyok magas sarkúba, de te nem tudsz futni. - húztam a kezénél fogva.
- Igen? - gyorsított fel,
és meg is előzött. - Siess Kicsim. Már csak 5 perc van. - állt meg az ajtó
előtt jóval előttem. Kinyitotta az ajtót mire odaértem, és már futhattam is be
a többiekhez.
- Végre, hogy ideértetek.
- örült meg Zayn.
- Hol voltatok? - kérdezte
Louis.
Már éppen feleltem volna,
de Liam megelőzött.
- Erre már nincs idő.
Srácok! Kör!
Beálltak a szokásos körbe,
majd hallottam egy kis suttogást, végül Harry szokásos mondatát.
- Menjünk, és csináljunk
szart.
Eltávolodtak. Közben
Rebecca odajött hozzám, és megigazította a hajam, meg a ruhám kicsit. Gonoszul
elmosolyodott. Gondolom látszott rajtam, hogy Harry-vel voltam. Kimentünk a
színpad szélére, és vártuk a kezdést. Ezúttal kivétel nélkül mindenki tiszta
ideg volt. Debby odajött hozzám, és próbált nyugtatni.
- Nyugi Leah. Minden
rendben lesz. És nagyon köszönöm, hogy fellépsz velem.
- Nincs mit, de én ezt az
izgalmat nem bírom. - álltam folyamatosan egyik lábamról a másikra.
- Nyugalom Kicsim. Tudod
mire kell gondolni. - húzott magához Harry.
- Igen. - temettem a fejem
a mellkasába.
A arcomon éreztem, amint a
szíve száguld az izgalomtól.
- De érzem, hogy te sem
vagy teljesen nyugodt a látszat ellenére. - néztem rá, de nem távolodtam el
tőle, így csak az állát láttam alulról. Kicsit vagyok, nincs mit tenni.
- Igen, de én már sokszor
csináltam. De igazán nem értem, hogy te miért aggódsz? Jobb hangod van, mint
némelyik már befutott énekesnek. Az enyémnél is sokkal. - az utolsó mondatánál
kikerekedett a szemem. Eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek.
- Harold Edward Styles! Te
egy világhírű sztár vagy. Senkinek nem jobb nálad a hangja. Csak 4 fiú tudok
felsorolni, aki egy szinten van veled. Szóval ezt többé soha ne mond, vagy még
annyit sem énekelek, mint most. - néztem rá szigorúan.
- Ahogy akarod Kicsim. -
kacsintott rám. Ekkor megjelent az óriás kivetítőn a "Debby Medwin"
felirat. - De most mennem kell. És tudod. Csak nyugodtan. - nyomott egy puszit
az arcomra, és már távolodott is el a srácokkal.
A lányok már a színpadon
táncoltak, a fiúk pedig mentek még egy utolsó smink, és ruha ellenőrzésre. Így
én ottmaradtam egyedül. Figyeltem Debby-t. Olyan lazán, és természetesen
mozgott a színpadon. Bár én is így tudnék kint járkálni! Debby végzett az első számmal, és tudtam,
ezután az én dalom jön.
- Most jön a meglepetés,
amit Harry említett. Remélem mindenki várja már. Következik egy még soha nem
hallott szám. Ezt az az ember írta, akit annyira vártok, és velem fog most
énekelni. Hát nem fantasztikus? Remélem örülni fogtok. Csodás hangja van, és
végre kész megmutatni egy fellépés erejéig. Na de kezdem is. - és elkezdte
énekelni a dalomat. Nagyon jó volt visszahallani ennyire hangosan az én saját
szerzeményemet. De egyre inkább kezdett elfogni a pánik. Mindjárt én jövök.
Neee! És ez a pillanat is eljött. Elkezdtem énekelni szélről. Mindenki kapkodta
a fejét lent, hogy vajon ki a hang tulajdonosa. Egy sor után kiléptem, ahogy
meg lett beszélve. Mindenki felém kapta a fejét. "Gondolj Harry-re!
Gondolj Harry-re!" Ismételgette egy kis hang a fejemben. Végigsétáltam a
színpadon, és nem néztem oldalra. Mire a helyemre értem vége lett a refrénnek,
és jött az én külön részem. Még nem estem el, ez jó. De most muszáj volt a
rajongók felé fordulnom. Mindenki sikítozott, és ugrált. Nekem. A stadionban
minden csillogott. Lehet csak a fényektől van, de minden olyan mesés volt.
Kicsit sem féltem. Mintha minden megváltozott volna. Mintha...biztonságban
éreztem volna magam a színpadon. Nem féltem, hogy elcseszek valamit, és attól
sem, hogy kiadjam a hangom. Egyszerűen jött magától minden. Tetszett, hogy
mindenkinek bejön a hangom, és nem csalódtak, hogy én vagyok a meglepetés.
Imádtam, hogy mindenki engem néz, és rám figyel. Még soha nem éreztem ilyet
azelőtt. Én mindig is félénk voltam nagy közönség előtt, de ez most egy-kettőre
elrepült, és mintha soha nem is lett volna. Lehullott rólam a lepel, és
élveztem a helyzetet. Arra eszméletem, hogy már a végénél vagyunk, és ki kell
tartanom a hangokat. Szorgalmasan húztam a végéig, majd ott meghajlítottam, és
vége lett. Egymás mellett állva Debby-vel figyeltük, ahogy a sok directioner
tapsol és sikítozik nekünk. Jó volt ezt látni.
- Köszönjük. Kinek
tetszett Leah? - kérdezte Debby. Egy hatalmas sikítás volt a válasz.
- Hűh. Hát köszönöm. Én
még soha nem csináltam ilyet. Be kell valljam, nagyon féltem, de csodás volt
itt kint állni.
- Az biztos. Puszi
directionerek. Mindjárt jönnek a srácok.
- küldött egy puszit a tömegbe Debby, és én is elkezdtem integetni.
Lementünk.
Ahogy beértem a színfalak
mögé, Harry egyből elkapott.
- Remek voltál Kicsim.
Ugye, hogy nem is olyan borzasztó? Tudom, hogy élvezted, ne tagadd. - nyomott
egy puszit a számra.
- Igen. Tényleg. De ez
egyszeri alkalom volt. - emlékeztettem, de be kell valljam, igaza volt.
Már értem, miért szeretik
a srácok annyira a fellépéseket. Hitetlen élmény, hogy mindenki téged bámul, és
élvezi a hangod, ahogy énekelsz. A fiúk is felmentek a színpadra, és hatalmas
koncertet csaptak. Elbeszélgettünk közbe Debby-vel.
Egyszer odajött Beth
hozzám.
- Leah. Tudnál jönni egy
percre?
- Persze. - és követtem.
Bementünk egy irodába.
Egyikőnk sem ült le.
- Tudod Édesem, sok kiadó
meg fog veszni a hangodért, ha meglátják ezt a koncertet. Márpedig meg fogják
látni. Szeretném, ha én lehetnék az első, aki ajánlatot tesz neked. Leah. Nem
akarsz velem dolgozni? Világsztárt tudnék varázsolni belőled. Főleg így, hogy
Harry Styles barátnője vagy.
- Köszönöm, de én nem
akarok híres lenni. Ez egyszeri alkalom volt, és nem ismételném meg. Én nem
vagyok színpadra teremtve. Inkább maradnék csak a zuhany alatti éneklésnél. De
azért köszönöm. - mosolyodtam el.
- Ahogy gondolod Édesem,
de tudod a számom. Egy jó tipp. Ha mégis be akarsz futni, ne szakíts Harry
Styles-sal. - indult el az ajtó fele.
- Ezt meg hogy értette? -
kerekedett ki a szeme.
- Tudod te azt Leah. -
szólt vissza, és kiment.
Ezt úgy értette,
használjam ki Harry-t, hogy híres legyek? De én nem akarok énekes lenni. És
szeretem Harry-t. Soha nem használnám ki. Ha mégis híres szeretnék lenni, akkor
pedig biztos nem hagynám neki, hogy segítsen ebben.
Visszamentem Debby-hez, és
tovább élveztük a koncertet. A srácok a végén lejöttek. Most nem voltak
félreéneklések.
- Wow. Hogy bírtad ki
bakik nélkül? - mondtam viccesen Harry-nek, mikor lejött, és megcsókolt.
- Egyszerűen. Rád
gondoltam. - felelte, és húzott magához a derekamnál fogva.
Ettől a mondattól az a
gúnyos mosoly eltűnt az arcomról, és a szemeim is meglágyultak. Ez hihetetlenül
aranyos volt.
- Köszönöm. - mondtam
halkan, és lábújhegyre álltam, hogy elérjem az ajkait, és megcsókolhassam.
Hihetetlen mennyire
szeretnek a nyelveink együtt táncolni. Ajkaink elváltak, és elindultunk haza
átöltözni, hogy aztán frissen mehessünk a szokásos koncert utáni bulinkra.
Sajnos azt a csodás ruhát vissza kellett adnom Lou-nak.
- Tetszik ez a fölső, de
nem fogsz így fázni? - ölelt meg hátulról, és suttogta a fülembe Harry,
miközben a tükör előtt igazítottam a hajam. A fejét a vállamra helyezte.
- Nem. - döntöttem az
arcom a homlokának.
- De amúgy nagyon csinos.
- simította végig a hátam keresztbe a legnagyobb bevágásnál.
- Köszönöm. - fordultam
felé. - Képzeld, mit mondott nekem most, koncert után Beth. - érdeklődve nézett
rám. - Megkérdezte, nem akarok-e vele dolgozni. Azt mondta, világsztárrá tenne,
de visszautasítottam. Erre azt felelte, hogy rendben, de ha mégis be akarok
futni, ne szakítsak veled. Azt hiszi képes lennélek kihasználni? Hol él ez a
nő? Ő biztos mindenkit kihasznál, de én nem vagyok olyan, és rosszul esett,
hogy kinézi belőlem. - mondtam felháborodottan.
- Ne törődj Beth-el. Ő egy
más világban él, de én tudom, milyen vagy, és ez a lényeg. - éppen mag akart
csókolni, mikor csörgött a telefonja. Megforgattam a szemem, és elnéztem
oldalra. A zsebéhez nyúlt.
- Emlegetett szamár. - és
felvette. Igen?...Igen... Gondolom. Miért?... Hogy micsoda?....Igen....De hát
már ivott. Ezt nekünk nem mondták el....Igen....Rendben. - és hozzám fordult. -
Fájt a hasad, a fejed, és szédültél, mióta kijöttél a kórházból. Jól gondold
meg!
- Igen. De fejsebem van.
Jó hogy fájt. A hasam pedig, mert megvolt.
- tártam szét a karom.
Majd ismét a telefonba
beszélt.
- Hallottad?...
Rendben...Holnap...Nem...Igen... Szia.
- Beth volt az? Mi történt
Harry? - öleltem meg, mivel láttam, milyen ideges.
- Kár volt felvenned, ezt
a fölsőt. Nem mehetünk sehova. - húzta el a száját.
- Mi? Miért nem? - néztem
fel rá.
- Beth nem engedi.
- Beth? Mondd el pontosan,
mit mondott!
- Kérdezte, hogy menni
akarunk-e ma valahova. Feleltem, hogy igen, mire megkérdezte, akarunk-e inni,
majd a megtiltotta. - és itt ijedten nézett rám.
- De miért? - ijedtem meg.
- Mert neked a gyógyszer
mellé tilos alkoholt innod, de nekünk erről senki nem szólt senki. - nézett
oldalra idegesen.
- Basszus tényleg nem
ihatok, de lehetett volna ennyi eszünk. Amúgy meg nem rögtön rá ittam, csak
utána. És látod, még itt vagyok. - fordítottam magam fele a fejét, és mondtam
nyugodtan. - Látod? - bólintott.
Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a szájára.
- De holnap be kell
mennünk a kórházba, és kivizsgáltatni. Nehogy mégis legyen valami baj. - mondta
határozottan.
- Rendben. Ma akkor nem
megyek sehova. - rántottam meg a vállam.
- Nem MEGYÜNK sehova. -
javított ki.
- De te menj el nyugodtan.
- Dehogyis megyek. Ha te
maradsz, hát én is. - húzott magához a derekamnál. - bólintottam egyet, mire
gonoszul elmosolyodott. - Nekünk szerintem jobb program lesz így, buli nélkül,
mint a többieknek.
Csak nevettem egyet, hisz
tulajdonképpen igaza volt.
Így hát aznap este nem
mentünk sehova. Megmondtuk a többieknek a helyzetet. Először halálra rémültek,
és mind körém gyűltek, majd megnyugtattuk őket, aztán elmentek.
- Mi legyen? Megnézzünk
egy filmet? - fordultam Harry felé az előszobába.
- Nekem jobb ötletem van.
- húzta arra a féloldalas mosolyára a száját, majd megcsókolt. Egy pillanatra
lehajolt, így én voltam magasabban, a combom alá nyúlt, felkapott, és elindult
velem fel az emeletre. Na de sajnálom, nem mesélem tovább. Ez innen már
történelem.
***
- Látod Harry? Mondtam,
hogy semmi bajom sincs. - csuktam be magam mögött az ajtót.
- Tudom, de így most már
teljesen megnyugodtam. - mosolyodott el, és összekulcsolta az ujjaink.
Elindultunk a kis
folyosón, a fehér falak közt, a barna járólapon. A cipőm sarka kopogott.
Rászoktam a magas sarkúakra. Egyenesen a lift felé vettük az irányt. Minél
hamarabb haza akartunk érni ebből a rideg kórházból. Mindenütt német feliratok,
és emberek beszélgettek természetesen a saját nyelvükön. Ez még inkább
ellenszenvessé tette számomra ezt a helyet. És az sem volt ínyemre, hogy vissza
kellett jönni egy vizsgálatra emiatt, az alkohol probléma miatt. Egyáltalán nem
volt semmi bajom. Nem ájultam el, nem haltam meg. Csak Harry ijedezik mindig
egyből. De nem baj. Hisz ez csak azt bizonyítja, hogy szeret.
***
Sokáig már nem maradtunk
Németországba. Szép volt, jó volt, elég
volt.
Irány újra London. A
reptéren Niall-t széles mosollyal Destiny várta. Elválaszthatatlanok lettek
most, hogy végre ismét együtt vannak. Des-nek egész jól megy a suli. A mi drága
városunkban még volt egy "again London" koncert, és vége a turnénak. Vége
a mesének, vége az álomnak, vége az utazásnak. Ismét a jól megszokott lakásunk
közepén álltam a nagy bőrönddel magam
mellett. Rebecca éppen becsukta maga mögött az ajtót.
- Jó újra itthon, nem
Leah? - kérdezte.
- De. - mosolyodtam el. -
Pakoljunk ki. - indultam el a szobám felé.
- Rendben, de előtte...-
rohant a hifihez, hozzákapcsolta a telefonját, és elindította a zenét jó
hangosan.
Kipakoltunk, majd
kimentünk a nappaliba. Csaptunk egy csajos estét, aztán elmentünk lefeküdni.
Csak forgolódtam az ágyba. Nagyon régóta most először egyedül. Már megszoktam,
hogy Harry mindig átölel, és mellettem van. Szokatlannak, és hidegnek éreztem
az ágyam nélküle. Elveszett voltam este.
Mintha védtelen lennék. Furcsa érzés volt. Nem is akartam erre gondolni, így
elővettem a fülesem, elindítottam az "Alvás" lejátszási listát, és
elaludtam. Így már végre nem gondolkoztam.
Reggel halk ajtócsukódásra
keltem. Ez első gondolatom, hogy Harry hamarabb kelt fel, mint én, és halkan
próbál kiosonni. Kinyitottam a szemem, de egyből rá is jöttem, hogy már nincs
itt mellettem a fiú. Akkor biztos Rebecca kelt fel, és ment ki a szobájából.
Felültem az ágyban. A telefonom kihúztam a párnám alól. Fél 8 volt. Kimentem. A
konyhában Rebecca nyitogatta éppen a szekrényeket.
- Jó reggelt. Mit
csinálsz? - ráncoltam a homlokom. Felém fordult.
- Szia. Nem mondod
komolyan, hogy nincs itthon kávé? - nézett rám kétségbeesetten.
- Pedig attól tartok. -
húztam el a szám.
- Akkor menjünk el a
Starbucks-ba. Moooost! - hajtotta hátra fejét, és nyöszörögte fáradtan.
- Rendben menjünk. -
indultam el a fürdő fele.
Nagyon jó lett ez a rész!! Olyan jó, hogy hosszú :D Jaj annyira szeretem a történeted*-* Várom a következő részt! <3
VálaszTörlésÓ nagyon édes vagy, köszönöm:)
TörlésNagyon jó lett ez a rész!! Olyan jó, hogy hosszú :D Jaj annyira szeretem a történeted*-* Várom a következő részt! <3
VálaszTörlésDe jó. Bíztam benne, hogy nem lesz semmi baj.
VálaszTörlésJó rész lett ez is. Várom a kövit! :D
imádom mikor hosszút írsz!!*.*
VálaszTörlésMostanában egyre több ilyen van :)
Törlés