III. 19. ~Betegség.*

Zayn szemszögéből:

Végeztünk a fotózáson. Perrie a Little mix-ből nagyon jó fej csaj. Annyira hasonlít rám és Will-re a személyisége. Elbeszélgettünk. Úgy döntöttünk, beülünk együtt a Starbucks-ba. Mikor megjöttünk, elvonultunk az egyik elzárt kis részbe. Itt nyugodtan beszélgethettünk. Will elég gyakran köhögött. Furcsa volt, de bizonygatta, hogy jól van.

- Amúgy én is trendeltem a Together for the animals érdekében. És a lányok is a bandából. - mondta Perrie.

- Remek. Egyre többen vagyunk. - örültem meg.  

- És Molly olyan kis édes. - jegyezte meg.

- Jaj, igen. Képzeld a múltkor magára borította a tejet, mikor Leah-nal voltam. - nevetett Will, majd megint köhintett egyet.

- Kis bolond. - mosolyodott el Perrie.

- Bocsánat, de nekem mennem kell próbára. - állt fel Will.

- Elviszlek. - álltam fel.

- Minek Nyuszi? Csak két sarok. - rántotta meg a vállát.

- De szívesen elviszlek.

- De hamarabb odaérek gyalog, mint a londoni fogalomban kocsival. Majd a stúdióban átöltözöm. - a cucc már most is nála volt.

- Rendben. - bólintottam.

- Beszélgessetek nyugodtan. Perrie, még biztosan találkozunk. - mosolygott a lányra.

- Biztosan. - ismételte meg.

- Vigyázz magadra Baby. Csak ügyesen. - megcsókoltam. Sajnos ez most nem tarthatott sokáig. Mennie kellett. Elköszöntünk, majd visszaültem.

- Szóval most az Olimpiára próbálnak? - kérdezte Perrie.

- Igen. Sok táncban benne lesz a csapatuk.

- És ti is felléptek, ha jól tudom. - mondta.

- Igen, de te ezt honnan tudod? - kerekedett ki a szemem.

- Mi tudjuk, de nyugi senki más. Tudom, hogy titok. - mosolygott.

- Rendben. - bólintottam.

Beszélgettünk. Rengeteget. Perrie olyan jó fej.

- És este mész valahová? - kérdeztem.

- Persze. A Funky Buddha-ba bulizni. - felelte.

- Remek. Mi is megyünk. - mosolyogtam.

- Remek. Akkor....- folytatta volna, de csörgött a telefonom. Will hívott. Hogyhogy? Neki most próbája van. Felvettem.

- Szia Baby. Mi az? Nincs próbád? - kérdeztem zavartan.

- Nyuszi értem jönnél? Nem bírok táncolni. Lora észrevette, hogy lázam van.

- Micsoda? Máris megyek érted, és hazamegyünk. - jelentettem ki, és le is tette.

- Mi a baj? - kérdezte Perrie idegesen.

- Will belázasodott a próbán. Érte megyek, és hazaviszem. - álltam fel.

- Értem. Akkor a ma este törölve. Inkább gyógyuljon. - mondta.

- Add meg a számod. Majd beszélünk. - adtam oda a telefonom, hogy írja bele. Megtette, majd visszaadta.

- Oké. Még hívlak. Szia.

- Szia. Üzenem, hogy jobbulást, és gyógyuljon meg hamar. - kiabálta utánam, mert idő közben már elindultam ki.

- Átadom. - szóltam vissza, és siettem a kocsihoz.

Olyan gyorsan hajtottam a stúdióhoz, ahogy csak tudtam. Will kint várt az ajtóban. Megálltam előtte. Be is szállt egyből.

- Baby, hogy érzed magad? - tapogattam meg a homlokát.

- Álmosnak. - mondta teljesen sápadtan.

- Nagyon forró vagy. Máris befekhetsz az ágyba. - hajtottam olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Nem telt el sok idő, már otthon is voltunk. Beálltam az udvarra, majd bementünk a házba. Will lerúgta a cipőjét, majd bement a konyhába.

- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem.

- Teát. Fáj a torkom. - felelte.

- Nem. Te felmész, átveszed a pizsid, és bedőlsz az ágyba. Azt majd én megcsinálom. - mondtam határozottan.

- Aranyos vagy Nyuszi, de tényleg meg tudom csinálni magamnak. - mosolyodott el, majd köhögött. Száraz, kaparó köhögés volt. Hallatszott, hogy nagyon erőltetni.

- Feküdj le. Most én szolgállak ki. Beteg vagy. - mondtam. Látta rajtam, hogy komolyan gondolom, így nem mondott semmit, csak elindult fel.

Megcsináltam a teát, majd felvittem neki. Bent feküdt az ágyban.

- Baby, itt a tea. Öntöttem neked. - adtam oda csak a bögrét.

- Köszönöm. - kortyolt bele.

- Hoztam a lázmérőt is. - megmértük a lázát. - Te jó isten. 38.6 fokos lázad van. Hozok neked lázcsillapítót. - gyorsan lefutottam, majd vissza a gyógyszerrel. Bevette. Felhívtam a dokit. Kijött, de mit tud mondani ilyenkor egy orvos?! Megmondja, mit vegyen be és kész. Most is ennyi volt. Kicsit megvizsgálta, majd felírta a recepteket. Megbeszéltük a dolgokat, azután elment a doktor. Bedőltem Will mellé az ágyba, és néztük a tévét.

- Miről beszélgettetek Perrie-vel? - kérdezte egyszer.

- Sok mindenről.

- Sajnálom, hogy megzavartalak titeket. - húzta el a száját.

- Ne butáskodj. Beteg vagy.

- És mi lett volna a terved mára? Hisz péntek este van.

- Itthon maradok veled, és ápollak. - jelentettem ki.

- Nem. Menj el nyugodtan bulizni. - mondta.

- De nem akarok.

- Kérlek Zayn. Miattam ne hagyd ki. Valaki biztos hívott magával bulizni. Ez az utolsó pénteked a ramadán előtt. - mondta.

- És? - rántottam meg a vállam.

- Menj el! Tudom, hogy szeretnél, és ha miattam nem mész el, megharagszom. - mondta határozottan.

- De... - dadogtam.

- Figyelj. Én most mindjárt el fogok aludni, és reggelig nem kelek fel. Te közbe este csapsz egy hatalmas bulit, és reggel egymás mellett ébredünk. Mindenki jól érzi magát, és kész. - jelentette ki.

- Rendben. - nevettem el magam.

És igazat mondott. Oldalra fordult, és fél percre rá már szuszogott is. Írtam egy SMS-t Perrie-nek: "Csak én megyek este a Funky Buddhába, de én biztosan ott leszek."

Nem telt sok időbe, már kaptam is a választ: "Rendben, találkozunk ott."

***

Összekészülődtem nagyon halkan, és elindultam. Egy farmer, a fehér "Yes"-es pólóm, és egy kockás ing volt rajtam.

Beültem a kocsiba, és a Funky Buddha fele vettem az irányt. Már 11 volt. Leparkoltam, és bementem. Itt már törzsvendégeknek számítunk a srácokkal, mivel tényleg szinte mindig ide járunk. A pult fele vettem az irányt, hogy először is kérjek egy italt. Sokan voltak. Már most is rengetegen táncoltak, meg buliztak. Szeretem ezt a helyet, mert már korán este is beindul. A többiben általában csak 1-2 fele kezd el felpörögni az élet. Leültem a pulthoz és iszogattam. Furcsa volt, hogy nem állt mellettem Will. Mindig itt volt. Mindig amikor ittunk, én ültem ő pedig állva ivott, és közben táncolt. Volt, hogy csak egy helyben, de volt, hogy körülöttem. Aztán persze mentünk táncolni. De most nem. Most egyedül voltam. Ez így rossz volt.

Kértem még egy italt. Ekkor valaki megfogta a vállam, majd megállt mellettem.

- Szia Zayn. - mondta a szőke hajú lány.

- Perrie. Szia. - mosolyodtam el.

- Tudtam, hogy a pultnál talállak. - nevetett.

- Mivel itt adják a piát. - nevettem én is.

Kért ő is egy italt. Állt, és egy helyben táncolt. Pont mint Will, mikor együtt vagyunk. Közbe beszélgettünk.

- És hogy van Will? Csodálkozom, hogy eljöttél. - mondta.

- Rávett, hogy jöjjek el. Ezt a napot ki kell használni. Az utolsó péntekem. - mondtam.

- Ezt hogy érted? - ráncolta a homlokát.

- Jövő héten kezdődik a ramadán. Még kihasználom ezt a napot. - rántottam meg a vállam.

- Ja, értem. Akkor használjuk ki. Gyere táncolni. - húzott fel. Elindultunk az emberek között, majd megálltunk középen.

Perrie nagyon jól táncol. Pont úgy, mint Will. Pont olyan mozdulatokkal, és pont ugyanannyi erotikát visz bele, mint Will. Mintha ő is itt lenne velem. De Baby sajnos otthon fekszik betegen az ágyban. Még nagyobb bűntudatom lett, hogy egyedül hagytam. Kitudja mi van vele.

- Zayn, jól vagy? Miért nem mozogsz? - kérdezte Perrie. Erre eszméltem.

- Bocsi. Elbambultam. - tértem észhez.

- Menjünk, igyunk valamit. - bólintottam, és visszamentünk a pulthoz.

Egész este Perriev-vel voltam, és nagyon csúnyám berúgtunk. Aztán leültünk egy asztalhoz pihenni. Beszélgettünk. Ő háttal ült a táncolóknak. Egy részeg pasas idedőlt az egyensúlyzavarában, és meglökte hátulról. A lány rám esett. A férfi egyből elnézést kért, és ment is tovább. A kezével a tőle távolabb lévő combomon tartotta magát, hogy  ne essen rám.

- Will jól vagy? - kérdeztem, de eszméltem is, hogy részegen hülyeséget mondtam, így javítottam. - Vagyis Perrie.

- Igen. - nézett fel rám. Közel voltunk egymáshoz. Nagyon közel. Túl közel. Mélyen a szemembe nézett, és én is.

- Segítek felülni. - kaptam észbe, és visszatámogattam az eredeti pozíciójába.

- Istenem, de jó illata van a parfümödnek. - mondta egyszer. - Jaj, bocs. Ezt csak a pia teszi. - nevette el magát.

- Nem para. Will választotta. - rántottam meg a vállam.

- Aha. - nézett maga elé.

Még rengeteget beszélgettünk az este. Perrie nagyon aranyos csaj, és szép is. Hazamentem olyan 5-fél 6 fele. Will az igazak álmát aludta az ágyban. Remegett, pedig be volt takarva teljesen. Össze volt gömbölyödve. Tényleg nagyon fázott. Levetkőztem, megmostam az arcom, és szájvízzel kiöblítettem a szám, hogy ne legyen olyan pia és cigi szagom. Leterítettem még egy pléddel Will-t, majd egy száll alsógatyában bebújtam mellé.  Ennyibe szoktam aludni. Átkaroltam Baby-t hátulról, hogy ezzel is melegítsem. Remegett, de mégis forró volt a teste. Még mindig magas láza volt. Az érintésemre mélyen beszívta a levegőt, majd felém fordult. A nyakamba temette az arcát, és hozzám simult. Magamhoz szorítottam, és megdörzsöltem a hátát.

- Már haza is értél? - kérdezte álmosan és halkan.

- Igen. Volt valami baj? - kérdeztem.

- Nem. Aludtam. - felelte. - Milyen volt?

- Majd reggel elmesélem. Most pihenned kell. Vettél be lázcsillapítót azóta?  - mondtam, és húztam még közelebb magamhoz, hogy melegítsem.

- Igen. Valamikor 3 körül. - megigazította a fejét a karomon.  

- Rendben. - bólintottam.

Lassan csukódott le a szemem. Már fél álomban voltam, mikor éreztem, hogy Will egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám. Összegombolyodott. Megrezzentem, és jobban átkaroltam.

- Zayn? - mondta nagyon óvatosan rekedt hangon.

- Igen?

- Nagyon fázok. - kulcsolta a lábát az enyémekbe, hogy azt is melegítsem.

- Pedig olyan meleg van a takaró alatt, hogy majd' meg sülök, és a te bőröd is szinte süt. Mérjük meg a lázad! - kapcsoltam fel az éjjeli lámpát.

- Maradj, majd megmérem. - ült fel, és már nyújt is a lázmérő után.

Visszadőlt. Feljebb csúsztam a párnán, hogy jól lássam az arcát, és magasabban legyek mint ő. Will arca vörös volt, de egyben sápadt is. A homlokán gyöngyözött is izzadtság, a szája kirepedezett, és a szemei erőtlenek voltak. Kisimítottam a kósza tincseket az arcából.

- De forró vagy. - jegyeztem meg. Lehunyta a szemét. - Egy pillanat. - mondtam.

Kimentem a fürdőszobába. Előkaptam egy nagyon apró négyzet alakú törölközőt, és langyos vízzel benedvesítettem az egyik felét. Alaposan kicsavartam, majd felkaptam az aloeverás szájfényét, amit akkor szokott használni mikor ki van száradva a szája. Ezekkel visszamentem. Visszafeküdtem az ágyba. A lázmérő még nem jelzett.

- Mit csináltál? - kérdezte Will.

- Ezekért mentem. - vettem elő a kis törölközőt, majd megtörölgettem az arcát, először a vizes, majd a száraz részével. Aztán megfogtam a kis szájfényt. Ügyetlenül levettem a tetejét, és kicsavartam.

- Add csak ide, majd én. Köszönöm, hogy idehoztad. - nyúlt volna érte, de nem adtam oda.

- Nem. Most én gondoskodom rólad. Én csinálom. - mosolyogtam. Elnevette magát.

- Igenis kis ápolóm. - nevetett.

- Te is elláttál, mikor először megcsókoltalak. - jutott eszembe, miközben bekentem a száját, majd letettem a kis szájfényt. - És akkor én hívtalak ápolónőnek. Emlékszel? - mosolyodtam el az emlékeken.

- Hát hogyne. Az a legcsodálatosabb emlékem. Bár jobb lett volna, ha az a csók, nem vérző kézzel csattan el. - mosolygott erőtlenül. Csipogott a lázmérő. Megnéztem.

- 38.8. - mondtam. Csak sóhajtott egyet. - Vedd be a gyógyszert. - adtam oda neki.  

- De nemrég vettem be. - tiltakozott.

- Már letelt a idő. Vehetsz be még egyet. - néztem meg a telefonomon az órát.

Bólintott, majd bevette a kis bogyót.

- Remélem az Olimpiára már ennek nyoma sem lesz. - aggódott.

- Most ne ezzel törődj. És különben is...addig még van két hét. - nyomtam egy puszit a homlokára. Visszabújt a takaró alá. Én is.

Egymás felé fordultunk, és hozzám bújt. Magamhoz szorítottam, hogy ne fázzon annyira. A bőre égette az enyémet, és hihetetlenül melegem volt, de ő remegett, szóval tűrtem. Nagyon hamar elkezdett szuszogni. Elaludt. Már nem remegett. A bőrének hőmérséklete is kezdett enyhülni. Ha alszik javul. Lassan nekem is lecsukódott a szemem, de még gondolkoztam. Közben persze szorítottam Will-t. Nekem kell védelmeznem. Rajtam kívül nincs senki, aki megtenné. Családja nincsen, csak a barátai és persze én. Ha átverem ezt a szegény lányt, azt nem élné túl. Visszazuhanna a rossz korszakába tánc ide vagy oda. Én vagyok a családja. És ha én is átverem? Nagyon nehéz megállni. Én nem akarom, de nem feltétlen a józan eszemen múlik. Én teszem, de mégse. El kell szívnom egy cigit! De most nem mehetek ki. Nem hagyhatom itt Will-t, felkelne rá. Azt hiszi, megint csak heti kettőt-hármat szívok. Ha tudná? Napi kettőt-hármat jobb esetben...megint. Nem szeretnék Will-nek ártani, de ő is a része lett most már. Sőt ő indította el...