Harry a telefonjához
kapott, miközben reggel a kávénkat szürcsöltük a konyhában.
- Tényleg meg fogod
csinálni? - kérdeztem kételkedve.
- Persze. És viszem
Molly-t is, hogy lássák, milyen kis édes teremtést hagytak magára. - mondta
határozottan, majd elkezdett tárcsázni. Mutattam, hogy hangosítsa ki, én is
halljam. Megnyomta a hangszóró gombot, majd letette a pultra a telefont.
- Jó reggelt.
- Szia Loui. Van egy nagy
hírem és egy ötletem. Gyertek át most, léci. - kérte.
- Rendben Haver. Megyünk
mindjárt. - és le is tette.
Harry mindenkit felhívott
a bandából, majd Ed-et kezdte el csörgetni.
- Igen? - szólt bele
álmosan a fiú.
- Bocs Haver.
Felkeltettelek? - húzta el a száját Harry.
- Igazság szerint még most
értem haza nem régen. Este Pen elrángatott egy buliba. Haver...az a csaj... -
mondta elismerően.
- Jah. Akkor aludj. Majd
hív fel, ha használható vagy. Oké?
- Aha. - és már ki is
nyomta.
Tényleg nagyon álmos
hangja volt. Pen, azaz Penelope egy lány, akinek már Harry egyszer bemutatott.
Tényleg nagyon szép és csinos, de én is és Harry is kiismertük. Ed-nek nem
ment, és nagyon beleszeretett. De csak a külsejébe, mivel a belsejét nem
ismeri. Vagyis nem az igazit ismeri. Mondtuk neki, hogy ne legyen vele annyit,
de Ed meg sem hallotta. Este is Pen-nel vot, azért ilyen álmos. Képzelem mikbe
keverte az a lány. Szerintem még ő sem tudja. Még a hírességeknek is vannak
ilyen gondjaik.
15 perc múlva
összegyűltünk nálunk. Mindenki leült a nappaliba. Izgatottan várták, mi az oka
Harry hívásának.
- Ma délután kimegyek a
térre, és szeretném ha velem jönnétek segíteni. Szeretném, ha mindenki megtudná,
egyes emberek, hogyan bánnak az állatokkal. Hogy képesek magukra hagyni
szegényeket? Mert ez a mi felelősségünk is, hisz ránk hallgatnak az emberek. -
mondta Harry.
- De Haver. Te ezzel eddig
soha nem foglalkoztál. Úgy értem, mitől lett ez ilyen fontos hirtelen? -
dadogta Niall.
- Majd én megmutatom. -
mosolyodtam el, majd felsiettem a szobába. Molly a kosarában aludt. Óvatosan
felemeltem, és a karjaimba vettem. Ki-ki nyitotta a szemeit, és ébredezett.
Ahogy mentem vissza, hallottam, hogy Harry elkezdte mesélni, mi történt tegnap
este, de még nem mondta el pontosan, mit is találtunk.
- Ő itt Molly. Ő volt a
dobozban. - mondtam, és megsimítottam a cicust. Édesen megdörzsölte a pofiját a
kezemben, majd letettem a földre. Senki nem szólalt meg. Először tett pár
ügyetlen lépést, majd teljesen felébredt, és elsétált Harry lábáig. Figyeltem,
mit csinál. Felnézett rá, majd a lábához dörgölőzött jelezve, hogy vele
foglalkozzon. Harry arca meglágyult, és
lemosolygott a cicusra. Felvette, és szeretetteljesen elkezdte simogatni. Még
soha nem láttam Harry-t ilyennek. Teljesen máshogy nézett a cicusra, mint
mondjuk rám, vagy a srácokra. Rám is szeretetteljesen néz, de máshogy. Olyan
édes volt.
Aztán felállt Louis, és
odament Harry-hez. Harry mosolyogva felnézett rá. Louis nem szólt, semmit csak
Molly-t nézte. Óvatosan megvakargatta a fülét, mire a cica elégedetten
dorombolni kezdett.
- Segítek! - jelentette ki
Louis.
- Természetesen mi is. -
nézett össze Liam a többiekkel, majd felállt. Mindenki bólintott.
Harry rám mosolygott, majd
letette Molly-t. A cica elindult a kanapén ülők fele. Mindenki hallatott egy
halk "ó"-t, majd figyelték a cicust. Megtorpant, és végignézett az
ülőkön. Gondolt egyet, és megfordult. Elindult a konyha felé, de hamar ismét
megtorpant. Rám nézett, majd elindult felém. Leült előttem a földre, és
nyávogott egyet.
- Jaj, gyere Molly. -
mosolyodtam el, és felvettem. - Kérsz egy kis tejet? - simogattam, miközben
elindultam ki a konyhába. Öntöttem neki a tányérkájába tejet, majd lettem elé a
földre. Elégedetten elkezdett szürcsölni. Hallottam, amint bent kiagyalják, hogyan
is lesz ez az egész. Mikor végzett Molly, bementünk. Ő szépen jött mellettem,
majd Vicky-hez sétált, aki feltette maga mellé. A kiscica lefeküdt egy
díszpárnára, és édesen elaludt. Közbe beszélgettünk. Kiterveltük ezt az
egészet.
Mikor végeztünk
hozzákezdtünk.
- Oké. Akkor először is
Tweet-time van gyerekek! - mondta Harry, és már vette is elő a telefonját. Mindenki
elkezdett írni, majd egyeztettünk, és kiírtuk. Egyből láttuk, hogy mindenkiét
Retweet-elték. Sokan fognak eljönni. Ezután Harry felhívta Nick-et. Nick-kel
együtt a BBC Radio 1 Team Lads csapatát alkotják. Kihangosította.
- Szia Harry.
- Szia Nick. Még nem vagy
adásban, igaz? - kérdezte gyorsan.
- Nem. Még van 20 percem.
Mi a baj, Harry? - kérdezte zavartan.
- Kérnék tőled valamit.
Mondd be, hogy fontos dolgot fogunk ma bejelenteni a srácokkal. Akit érdekel,
az nézze meg a Twitterünk. - kérte meg.
- Várj egy percet. -
mondta Nick. - Megnéztem a Twittered. Én ilyet nem mondhatok be, mivel nincs
belőle a csatornának pénze, de az adásba bejuttathatlak. - mondta.
- Oké. De nem maradhatok
sokáig, és nem is biztos, hogy én megyek. Lehet Leah megy, de ő is megfelel,
nem? - nézett rám. Kikerekedett a szemem, majd némán tiltakoztam.
- Meg. Csak valaki jöjjön
el, aki hozzátok kapcsolódik, a rajongók kíváncsiak rá, és dob a csatorna
hallgatóságán. - magyarázta.
- Oké. Köszi Nick. Akkor
valaki nem soká érkezik. Még nem tudom, ki, de írok egy SMS-t ha eldől.
- Oké. Mennem kell.
Kiírjuk mi is. - és már ki is nyomta.
Harry letette.
- Mit csináltál? -
méltatlankodtam.
- Mit? Segítek az
állatokon. - mondta.
- De én nem megyek be a
rádióba! - ejtettem le a kezem.
- Meg kell tenned Leah. Én
nem mehetek, a srácok pedig nem tudják a sztorit, és nem voltak a részesei. -
mutatott feléjük tenyérrel felfelé. Ijedten néztem rá, majd lehajtottam a
fejem. Tudtam, hogy meg kell tennem az állatokért, és Molly-ért. Harry átölelt,
és magához húzott.
- Kérlek Kicsim! -
suttogta a fülembe.
- Rendben. De csakis az
állatokért, és Molly-ért! - adtam meg magam.
- Szeretlek. - nyomott egy
puszit az arcomra, majd eltolt magától, és írt egy SMS-t Nick-nek, hogy én
megyek. Szinte rá fél percre, egyszerre csörrent meg a telefonunk Harry-vel,
hogy a BBC Radio 1 mind kettőnket megjelölt egy Tweet-ben, majd egy Facebook
állapotban is. Aztán sorra kaptuk az értesítéseket, hogy hozzászóltak. Már
kiakasztott, de sietnem kellett az öltözéssel, mivel alig volt 15 percem
odaérni, és összekészülődni. Rávettem Rebeccát, hogy jöjjön el velem.
Összekaptuk magunk, és már
száguldott is Rebecca kocsija a BCC fele. A forgalom miatt 10 perc késéssel
értünk oda.
Ahogy beléptem a stúdióba
egyből elkapott egy férfi, és bevitt magával az üveg mögé. Intett Nick-nel. Ő
csak bólintott, majd berakott egy számot. Levette a fülest, és kijött hozzánk
az üveg mögé.
- Szia Leah. Jó újra
látni. Gyere. Elmagyarázok mindent. - követtem be. Már találkoztunk jó párszor,
mivel Harry egyik nagyon jó barátja. Nick benyomott egy nagy piros gombot.
- Így nem hallanak minket
szám alatt. - magyarázta. Bólintott. - Majd ezt kell felvenned. Ahogy jól esik.
Lehet fél füllel, de teljesen is. - tette elém a fejhallgatót. - Miről lenne
szó? Van időnk. Ez egy hosszú mix. - kérdezte.
- Szeretnénk felhívni az
emberek figyelmét, az állatok fontosságára. Egyesek nagyon csúnyán bánnak velük.
Tegnap este, mikor mentünk haza Harry-vel, találtunk az út szélén egy dobozt.
Egy cica volt benne, akit magára hagytak. Magunkhoz vettük, és most velünk él.
A neve Molly lett. Ezt itt nem mondom el, csak annyit, hogy a srácok fontos
dologra szeretnék felhívni a figyelmet ma a Trafalgar-téren. - magyaráztam.
- Rendben. De ha már itt
vagy, fel tennék pár kérdést a rajongók kedvéért is. Remélem, nem baj. Sokan
szeretnék tudni, mi van veletek. Hisz csak egy sztárpár vagytok. - mosolygott
rám.
- Ha mellénk állsz, nincs
ellenemre. - mondtam.
- Rendben. Támogatom
mindenben Harry-t. - mondta kedvesen. Tényleg nagyon jó haverok voltak. -
Figyelj nagyon. Mindjárt lejár a mix. - mondta, és felvette a fejhallgatóját.
Én is így tettem. Rám mosolygott, majd benyomta a piros gombot.
A fülesen a zenét
hallottam, majd Nick hangját. Úgy döntöttem jobb, ha fél fülemen van csak
rajta. Ekkor kezdett csak világossá válni, hogy mire is vállalkoztam. Egyre
idegesebb lettem, és a szívem is zakatolt. Ijedten kinéztem az üvegablakon át
Rebeccára, aki ott figyelt. Meglepődött, majd mélyen beszívta a levegőt
jelezve, hogy én is tegyem ezt. Megtettem, majd visszafordultam Nick fele.
Látta, hogy ideges vagyok.
- Nyugi. - tátogta.
Bólintottam, és egy pillanatra lehunytam a szemem. Meghallottam, hogy Nick
ismét elkezdett beszélni.
- És most itt van az, akit
annyira vártatok. Az a lány, akit nagyon sokan irigyelnek, tisztelnek. Nem
mellesleg az én jó barátom is. Itt van velem Leah Crawford, és valami fontosat
akar mondani. - mondta.
- Sziasztok Srácok. A One
Direction nevében jöttem. Harry nagyon, nagyon sajnálja, hogy nem tudott
eljönni személyesen, de ő már szervezi a dolgokat. Így én vagyok itt. Páran már
biztosan láttátok, hogy mindannyian kiírtuk Twitterre is, de itt is elmondom. A
One Direction-nek fontos bejelentése van a Trafalgar-téren. Csak annyit mondok,
hogy tegnap este, mikor mentünk haza egy nagyon furcsa dolog történt velem meg
Hary-vel, és ez mindkettőnket megrendített, valamint gyarapította a párosunkat
egy taggal. Majd meglátjátok. Akit érdekel, és ráér jöjjön el a térre. A srácok
már nemsoká ott vannak, sőt lehet már várnak rátok. Akit tudunk magunk mellé
állítunk ebben a nagyon fontos ügyben. - mondtam.
- Bizony. Én is
csatlakoztam. - egészítette ki Nick. - Szóval siessetek a térre, ha kíváncsiak
vagytok. De csak okosan. A tér sem végtelen nagy. - elnevettem magam, és ő is.
- És a hírességeket is
várjuk, hogy csatlakozzanak. - mondtam.
- Aki elmegy, az
trendelje, hogy: #ImRunningToThe1D. - találta ki Nick. Elmosolyodtam. Ez jó
ötlet volt. - Szóval, reggel a rajongók írhattak kérdéseket egy trendbe hozzád.
Tudtál róla?
- Hűh. Nem. - lepődtem
meg.
- Akkor sikerült a
meglepetésünk. Ebből fogunk most véletlenszerűen felolvasni párat. -
világosított fel. - Kész vagy?
- Megpróbálok mindre
válaszolni. - mosolyogtam.
- Remek. Akkor lássuk az
első kérdést.
Elkezdte nyomogatni az
iPad-ját.
- Az első kérdés egy
bizonyos Coutney _S-től jött, és azt kérdezi: Szeretnéd folytatni a karriered
az énekesi pályán?
- Hát ezzel az a gond,
hogy én nem vagyok színpadra teremtve. Valójában nagyon félénk, béna és
lámpalázas vagyok ha sokan néznek. Jó nekem a kis ajándékboltomban. - feleltem.
- Rendben. Ehhez
kapcsolódik a következő kérdés. Milyen a boltod? Szereted? - kérdezte.
- Igen. Nagyon imádom.
Nekem ez volt az álmom gyerekkorom óta, és végre megvalósítottam. -
magyaráztam.
- Most jöjjön a következő
kérdés. Tényleg szereted Harry Styles-t? Mit szeretsz benne? - mosolygott rám
gonoszul. Igazság szerint számítottam egy ilyen kérdésre.
- Igen, nagyon szeretem
Harry-t. Ő nem olyan, mint ahogy a rajongók ismerik. Vagyis olyan, de ez csak
az egyik része. Ez is hozzá tartozik, de ha úgy ismernék a rajongók is mint én,
akkor tudnák pontosan ki ő. Ő egy nagyszerű ember. Sok olyan tulajdonsága van,
amit nem tudnak róla. Én már teljesen kiismertem, és teljes szívemből szeretem,
minden hibájával. Mert akármilyen különös is, még neki is vannak hibái. Egy
nagyszerű ember, aki ha a fejébe vesz valamit, azt meg is valósítja, de
szerencsére ezek mindig csak jó dolgok. - bambultam el, aztán észbe kaptam. -
Mint most is.
- Hűh. Te tényleg nagyon
szereted. - mosolyodott el Nick. - A következő kérdés....- elkezdett nevetni. -
Bocsi, de ezt muszáj beletennem. Valaki azt kérdezte, milyen Harry az ágyban. -
alig bírt beszélni a nevetéstől. Én is lenevettem magam. Hát...valakinek ez
fontos. Kinéztem az üveg másik oldalára. Mindenki szakadt a nevetéstől...sőt
Rebecca a legjobban.
- Sajnálom, de úgy
gondolom, hogy ez magánügy. - mondtam kedvesen, és őszintén.
- Óh, Leah. Most tudod te,
hányan várták a válaszod? Ne legyél már ilyen. Sokan akarják tudni. Nos milyen
Harry az ágyban? Nem mered beégetni, és megmondani, hogy borzalmas? -
viccelődött Nick. Elnevettem magam.
- Szerintem ez tényleg....
- ekkor Nick és az én telefonom is jelzett. Összenéztünk, majd a telefonunkra.
- És mit ad Isten, ki
jelölt meg? Harry. - nevette el magát Nick.
- Téged is? Engem is. -
nevettem én is.
- Azt írja: @TeamGrimmy
ezt megjegyeztem, és még visszakapod. @Leah_Crawford már én is kíváncsi vagyok, mit
mondasz. Haha - olvasta fel, hogy mindenki képbe legyen. - Szóval Leah,
halljuk!
- Legyen. Harry nagyon
figyelmes, és aranyos az ágyban is mint a hétköznapokban. Nagyon romantikus, és
már kiismertem, hogy mit szeret. - nevettem el magam.
- Igen? Ezt meg hogy
érted? Adj egy tippet a rajongóknak. Mit szeret Harry? - kapott egyből az
alkalmon.
- Szereti, ha megpuszilom
a jobb füle alatt, és szereti a nyakamat puszilgatni. - elpirultam, és kínosan
elnevettem magam.
- Hűh. Ha most látnátok, milyen
piros lett Leah. Nyugalom. Most sokan örültek meg, hogy tudják mi Harry
kedvence. - nevetett.
Ekkor megint megcsörrent a
telefonom, de csak az enyém. Odakaptam a fejem.
- Na, mit írt már ez a
hősszerelmes? - viccelődött Nick.
- Azt írja: @Leah_Crawford én is szeretlek. Ez titok lett
volna. Elárultál hahaha...- elnevettem
magam. Tudtam, hogy csak viccel. - Sajnálom Harry. Te mondtad, hogy kíváncsi
vagy rá. Szeretlek. Mindjárt megyünk hozzátok Rebeccával. - mondtam neki, mivel
ő hallgatta a rádiót.
- Huhúú. Harry
besértődött. - nevetett Nick. - Amúgy félre ne értsétek. Imádom Harry-t, jó
Haverom, csak szeretem szivatni. - magyarázta a hallgatóknak, mivel én tudtam.
Még kérdezett kettőt, de
az a származásomra vonatkozott, hogy magyar vagyok.
- Látom, megy a trendelés.
Csak így tovább. Mi is megyünk Rebeccával a többiekhez. Tudjátok, ő elkísért. -
mondtam, mikor megnyitottam a trendeket a telefonomon.
- Én is megyek veletek.
Vége a Morning Show-nak. Itt egy búcsúszám. Sziasztok. - búcsúzott el Nick,
majd benyomta a piros gombot. - Na? Megérte izgulni az elején? - kérdezte.
- Nem. Ez nagyon vicces
volt. Köszönök mindent Nick.
- Ne köszönd. Én is
szívügyemnek érzem az állatokat. Menjünk. Már kíváncsi vagyok Molly-ra.
Elindultunk ki.
- Leah! Nagyszerű voltál!
Látod, nem kellett izgulnod! - ölelt meg Rebecca, mikor kimentem.
- Igen. Menjünk a térre.
Összekaptuk magunk, majd
elindultunk ki mind a hárman a parkolóba. Mi beszálltunk Rebecca kocsijába,
Nick pedig a sajátjába. Elindultunk a srácokhoz. A tértől távolabb megláttuk a
csapat kocsijait egy zárt parkolóban. Megálltunk mögöttük. Besétáltunk a térre.
Már amikor bekanyarodtunk
a térre, megtorpantunk. Rengeteg ember volt itt. Nem tudtunk átmenni rajtuk, és
nem is akartuk, hogy megállítson mindenki. Visszafordultunk, és megálltunk
oldalt. Felhívtam Harry-t.
- Szia Kicsim. Hol
vagytok?
- Itt a tér szélén. Nem
tudunk átmenni a tömegen. Segíts!
nagyon jó lett:)már nagyon vártam ezt a részt is:)
VálaszTörlésNagyon jó rész lett! :) A negyedik kérdés volt a legjobb xD Ès Molly olyan édes, hogy az hihetetlen ^^ Várom a folytatást. Remélem jól sül a tüntetés :)
VálaszTörlésigen. az a kérdést muszáj volt beletennem, és Molly-ról is olyan aranyos képeket találtam. majd meglátod, mi lesz. remélem, tetszeni fog :)
TörlésCsatlakozom az előttem szólókhoz. Ők már mindent leírtak amit én is írtam volna. :)
VálaszTörlésVárom a kövit! :D
by: http://almoknehavaloravalnak.blogspot.hu/ Bloggerinája :DD
akkor ezek szerint neked is tetszett. ennek örülök :)
Törlés