III. 21. ~Megmentő.*

Kedves olvasóim. Mi van veletek? Alig kapok kommenteket (tisztelet a kivételnek). Látom, hogy nap mint nap minimum 75-en nézik meg a részt, de senki nem kommentel :/ 

III. 21. ~Megmentő.*

Megálltam a parkolóban. Nem volt kedvem ehhez, de muszáj volt. Bementem a terembe. Már majdnem mindenki bent volt. Köszöntem Will-nek, és Vicky-nek. Beszélgettünk. Aztán megjött Chris. Éppen elindult volna felém, de ekkor megjött Lora. Szerencsére. Elkezdődött a próba. Hihetetlenül rossz rézés volt megint körbetáncolni Chris-t, ahogy majd Liam-et fogom. Végigment a két óra. Sajnos megint egy fél órás szünet jött. Magamban azt kívántam: bárcsak inkább végigtáncolnánk a 4 órát szünet nélkül! Kimentem a stúdióból levegőzni. Leültem a bajárat melletti padra.

- Tudom, hogy valami nincs rendben veled. - mondta mögülem valaki. A francba. Megismertem. Chris volt az. Ki más?!

- Nincs semmi baj. Tényleg. - feleltem, de nem néztem rá. Leült mellém.

- Ma nem mosolyogtál, mikor táncoltál körülöttem. Nem örültél neki, hogy én állok ott. - jelentette ki, és húzta el a száját. - Mi bajod van velem Rebecca? - bukott ki belőle.

- Semmi bajom nincs veled. - mondtam, és ijedten néztem rá.

- Miért akarod, hogy Viviennel beszéljek? - kérdezte.

- Mert ő hozzád való. - mondtam.

- Micsoda? Hogy én meg Vivienn? - kerekedett ki a szeme.

- Igen. Miért ne?

- Szép lány, de nekem olyan ellenszenves. - ennek hallatán egy kicsit elmosolyodtam. Ha tudná?!

- Miért nem beszélgetsz vele? - kérdeztem.

- Miért olyan fontos ez? Én veled szeretnék beszélgetni. - csúszott közelebb.

- Nem. Velem nem lehet.

- Miért nem? Sokat jelentesz nekem. Sokkal többet, mint Vivienn. Sőt.

- Ha tényleg fontos vagyok neked, akkor kérlek beszélj vele, és próbáld megkedvelni. - néztem rá kérőn. A szeme meglágyult. Látta, hogy ez fontos lenne nekem, majd a megvilágosodás fénye csillant meg a kék íriszeiben.  

- Mit tett veled? - kérdezte.

- Semmit. - mondtam, és elnéztem a másik irányba.

- Látom, hogy valamit mondott. Mondd el!

- Lényegtelen. Nem fontos neked. - mondtam egyszerűen.

- De csak az, hisz úgy tűnik, én is a  részese vagyok. - mondta.

- Neked csak annyit kell tenned, hogy összejössz vele.

- Hát ez nem kis dolog. Én szívesebben jönnék össze veled, de ez már bonyolultabb. - felelte.

Meglepetten felé kaptam a fejem. A szavai szíven ütöttek. Chris nem csak a barátom akar lenni. Vagyis a barátom akar lenni csak éppen pasi értelemben. De én csak egy havert látok benne. Tény, hogy nagyon jól néz ki, de én Liam-et szeretem. Még ha elhanyagol is, ő a szerelmem, és mindig is az lesz. Chris nem állhat közénk a szép mosolyával, a kedvességével, a kék szemeivel, a segítőkészségével, az izmos felsőtestével..."ÁLLJ!" Kiáltotta a fejemben egy kis hangocska. Ezek mind megvannak Liam-ben is. Mondanom kell valamit...

- Nekem van barátom. - feleltem végül komolyan.

- Tudom. - sóhajtott egyet. - És legalább ő tudja az okát, hogy miért vagy ilyen? - megráztam a fejem. - Kár. Pedig ha szeret , segítene.

- Ez nem ilyen egyszerű. Ő azzal segít, ha nem tudja. Van elég gondja nélkülem is.

- Hidd el nekem, ha tényleg annyira szeret, mint amennyire megérdemled, te leszel neki az első. - felelte.

- Gondolod? - kerekedett ki a szemem.

- Biztos vagyok benne. - mosolygott, de igencsak erőltetettre sikeredett. Megláttam, hogy rosszul esett, hogy ezt mondta. Hogy ő ad nekem tanácsot Liam-mel kapcsolatba.

- Chris én...áh. - mondtam mérgesen. Elegem lett ebből az egészből. - Nem is értem, miért vagyok én itt. Per pillanat egy csődtömeg vagyok, akit mindenki leszar vagy kihasznál. - ejtettem le a kezem tehetetlenül.

- Dehogyis. Te egy csodás lány vagy. Többen szeretnek mint gondolnád. És ezt biztos ki is mutatják, csak most nagyon el vagy kenődve. - mosolygott bíztatóan.

- Jah...kimutatják. A legjobb példa erre a sok utálkozó levél, amit a directionerektől kapok. - húztam el a szám cinikusan.

- Velük ne törődj. Bár ezzel jár, ha egy sztár a barátod. Félre ne értsd, Liam biztos tökéletesen néz ki és mindent tökéletesen csinál, hisz egy világsztár, de annyi mindenből kimaradsz emiatt. Nem gondoltál még rá, hogy egy egyszerű pasi mellett könnyebb lenne? - a szemében remény csillant meg.

- Chris. Ez az egyszerű pasi te lennél? - hunytam le a szemem, és kérdeztem halkan. Ehhez most nem volt hangulatom, és sok türelmem sem.

- Például, de bárki. - javított.

- Én szeretem Liam-et. Túlságosan is. Talán az a gond, hogy ő is engem. Rajtam keresztül sebezhető a karrierje. Neki lenne sokkal egyszerűbb, ha nem lennék neki. Ha nem leszek ügyes, tönkre is tehetem, pár szóval. - hajtottam le a fejem. Ismét elöntött a Vivienn iránti szín tiszta düh.

Chris szeme meglágyult, és méregetni kezdett.  

- Mi történt veled? Egy életvidám, nevetős lány voltál, de tegnap mikor kijötté a mosdóból valami megváltozott. Mi történt? - kérdezte.

- Besétált Vivienn az életembe. - feleltem túlságosan is meggondolatlanul.

- Miért? Mit tett? - kérdezte ismét. Nem feleltem. Az agyam kattogott. Egyre csak az a mondat ismétlődött a fejemben: "Mit kéne mondanom? Mit kéne mondanom? - Kössünk alkut. Ha elmondod, megteszek minden  tőlem telhetőt, hogy segítsek. - mondta.

- Tényleg? - kaptam felé a fejem.

- Igen. Még ha ez az is, hogy beszélgetnem kell Viviennel. - mosolygott bíztatóan.

- Legyen. - sóhajtottam. - Tegnap a mosdóban Vivienn megfenyegetett. Ha nem szállok le rólad, és hozlak össze vele, akkor el fogja érni, hogy vége legyen Liam karrierjének. Egyszerűen csak felhívja a médiát, és névtelenül nyilatkozik valami hazugságot. Ezzel őt is, engem is és a bandát is tönkre tenné. Liam-nak az élete az éneklés. Nem élné túl, ha megutálnák egy hazugság miatt. Az én lelkemen száradna. - csordult ki egy könnycsepp. Chris szeme kikerekedett.

- Erre...erre lenne képes. Miattam? - dadogta.

- Igen.

- Te jó ég.

- Lehet beszélek Liam-mel, csak nem akarom még ezzel is terhelni. Alig találkozunk annyi dolga van. Reggel elmegy és csak késő este jön haza. - dadogtam.

- Segítek. Meg is van, mit teszek vele. Kicsit gonoszul fog hangzani, és ez nem én vagyok, de ő kezdte. - mondta.

- Mit akarsz csinálni? - kérdeztem.

- Kihasználom. Köcsögül.  - jelentette ki. Kikerekedett a szemem. - Ez nem én vagyok, de így hátha megtanulja a leckét. Így téged sem fog hibáztatni, engem pedig megutál. Na és? Kit érdekel az a boszorkány? - magyarázta.

- Te megtennéd ezt, hogy végre leszálljon rólam? - kérdeztem.

- Persze. Ez egy..egy nem is tudom, mit mondjak rá. Csak így nem lesz gond. - rántotta meg a vállát.

- Chris, te képes lennél Viviennel....? - nem fejeztem be.

- Nem úgy, te butus. - nevetett. Összezavarodtam. Látta, így elmagyarázta. - Beszélgetek vele. Elhívom egy randira, majd egyszerűen elhagyom. Csak megvárom, mire belém szeret teljesen, aztán csinálok egy hisztit, és elküldöm a francba. - mosolygott.

- Köszönöm. - halványan elmosolyodtam. Egy hatalmas kő esett le a szívemről.

- Neked bármikor. Kapok érte egy ölelést? - állt fel, és tárta ki a karjait előttem.

Elmosolyodtam, és hozzá bújtam. Magához szorított. Jól esett érezni, hogy végre valaki szeret, és megölel. Persze tudom, hogy Liam mindennél jobban szeret, de mégis...elhanyagoljuk egymást. Késő este ér haza, és akkor megy el, mikor én még alszok. Megoldás. Nem szabad sokáig aludnom. Tudom, hogy nem keltene fel. Legközelebb korán felkelek. Chris a fejemre hajtotta a fejét. Ez már kicsit kezdett kellemetlen lenni. Nehogy félreértse. Eltávolodtam.

- Köszönöm. Nagyon. - mondtam ismét, és mosolyogtam.

- Ne köszönd. Neked szívesen segítek bármikor. De ugye attól mi még beszélgethetünk? - kérdezte óvatosan, miközben ismét leültünk.

- Remélem abból, hogy barátian elvagyunk nem csinál gondot. De csak óvatosan. - mondtam.

Bólintott. Előhúzott a zsebéből egy tábla csokit.

- Egy kis boldogsághormont? - tartotta elém, hogy törjek. Elnevettem magam, és törtem belőle. Beleharaptam. Chris-re néztem, aki ijedt fejet vágott.

- Mi az? - kérdeztem.

- Te jó isten. Nézd, máris hogy rakódnak a tökéletes alakodra a párnák. - viccelődött ijedt hangon.

- Jó van már. Néha mindenki eszik édességet. Az már más, hogy te többet, mint egy átlag ember. - löktem oldalba.  Elnevettük magunk.

Aztán lejárt a szünet. Vissza kellett menni. Úgy tűnik ez a fél óra, most 45 perc lett. Lora nem jött vissza időben. Próbálgattuk mi magunk a táncot, meg  elbaromkodtunk. Chris rám mosolygott, majd odament Vivenn-hez. Láttam a lányon, hogy nagyon zavarban van, és most igazán boldog. Nagyon belezúgott Chris-be, és végre ő is észrevette. Igaz az én segítségemmel, és majd pofára fog esni, de most boldog. És különben is.  Nem érdemli meg, hogy egy kicsit majd neki is fájjon?!

Aztán betoppant Lora.

- Sajnálom a késésért, de el kellett ugranom, és a Londoni forgalom nem a legjobb ilyenkor. - mentegetőzött. - Hajrá gyerekek, táncoljunk! - tapsolt kettőt. Már be is álltunk a nyitóceremóniai tánchoz. Eltáncoltuk vagy háromszor. Ez is sok volt, mivel ez a tánc nagyon hosszú. A nyitóünnepségen hatalmas show lesz. Persze nem akkora, mint a záró ceremónián, de Lora elmondása szerint először úgy lesz berendezve a stadion, mintha egy dombon lennénk. Mint kint a szabadban, és a végén ki fogják önteni az 5 karikát vasból, amit majd fel fognak emelni a levegőbe. Megvan erről az egészről az elképzelésem, de általában úgyse úgy néz ki, ahogy az ember elgondolja. Ez már csak így szokott lenni.

- Remek volt. Nagyon szép. Már kívülről tudjátok, oda-vissza. Holnap és holnapután a stadionba fogunk próbálni a többiekkel. Nem kell hozzájuk igazodnotok, ti külön táncba lesztek, csak mégis megnézzük, hol fogtok állni, merre kell táncolnotok, ki után jöttök. - magyarázta. Már alig várom, hogy meglássam milyen lesz a stadion. - Szóval akkor holnap fél kettőre a stadion-hoz kell menni, nem ide. De nekem már most futnom kell oda. Holnap találkozunk. Sziasztok. - kapta össze a cuccát, és ki is ment. Lora mindig nagyon elfoglalt. Mindig siet valahova. Most éppen a stadionba. Irigylem, hogy ő már tudja, hogy fog kinézni, én meg csak a fantáziámra hagyatkozhatok. Most kb. egy órával hamarabb ért véget a próba. De nem gond. Már úgyis tökéletesen tudjuk.

Összepakoltam a cuccom. Vivienn boldogan leguggolt mellém.

- Kösz Csipkerózsika. - mosolygott, de egyben komolyan is mondta. A hangsúllyal jelezte, hogy még nincs vége. És megint a Csipkerózsika... lehajtottam a fejem, és összeszorítottam a szemem. Itt helybe meg tudtam volna tépni, de nem lehetett. Annak csak Liam meg a banda szívja meg a levét. Inkább viselem. Ennyi volt. El is ment.

Elköszönt tőlem Will és Vicky. Átmentek a Starbucks-ba, ahogy szoktak. Már csak én voltam bent meg Emily. Kimentem az ajtón, egyenesen le a lépcsőn. Sok nem volt kedvem semmihez. Már kezdtem boldog lenni hála Chris-nek, erre Vivienn megint megszólalt, és elrontotta a hangulatom. A kijárat melletti padon Chris ült. Megálltam mellette.

- Hát te? - kérdeztem.

- Téged várlak. Mit mondott Vivienn a próba végén? Láttam a reakciód. - mondta.

- Megköszönte. - rántottam meg a vállam.

- Igen? Ezért lettél ilyen kedvtelen megint? Mit mondott pontosan? - kérdezte. Leültem mellé a padra.

- Azt mondta: Kösz Csipkerózsika. - hajtottam le a fejem.

- De hát miért hív így?  - ráncolt a homlokát.

- Mert Liam szokott így hívni. - hunytam le a szemem.

Azóta szólít így mióta először aludtunk náluk, még tavaly. Mikor Harry eltörte a kezét, és ott kellet maradnunk Leah-val. Akkor mondta ezt amíg aludtam, és felvitt a szőnyegről az ágyba. Ez a szó sokat jelent nekem. Mikor Liam ezt mondja, lényegtelen mennyit találkozunk egy nap, érezteti velem, hogy fontos vagyok. Ezzel az egy szóval kifejezi a szeretetét. De már ez a szó sem az övé. Már tudom, hogy fájdalmat is tud okozni. Az a szó, ami olyan sokat jelent nekem egy ember szájából, ha egy másikéból hallom össze is tud törni.  

Chris látta, hogy ez sokat jelent nekem. Átkarolta a vállam, hogy megnyugtasson.

- Ne is foglalkozz vele. Gonosz egy csaj. - mondta. Bólintottam.

Vivien tudja, hogy így bánthat a legjobban. Csak azt nem értem, ez miért jó neki? Megteszem, amit kér, és még belém is rúg. Elköszöntem Chris-től, és hazamentem. Otthon lezuhanyoztam, és rendbe tettem magam, majd eldöntöttem, hogy bemegyek Leah-hoz a boltba. Már vagy két hete áradozik Noémiről, de én még nem találkoztam vele. Most megismerem. Mire végeztem magammal, már meg nem mondta volna senki, hogy most épen mélyponton vagyok. Magamra öltöttem a legszebb mosolyom, és kiléptem a házból. Eldöntöttem, hogy keverem a fejemből mára Vivienn-t. Így, hogy nyár van Leah tovább van nyitva. Egészen pontosan 7-ig. Még csak 6 óra.

III. 20. ~ Te nem vagy normális.*

Rebecca szemszögéből:

- Csináljátok már normálisan! Alig van időnk az Olimpiáig! Chris, miután felemelted Rebeccát, kérlek csak gyere ide, és tedd is le. És Vivienn. Óhajtanál utána idejönni és csinálni Rebeccával egy kézenállást.  Könyörgöm. Már nem is tudom, mióta gyakoroljuk azt a rohadt koreográfiát. Ha azt meritek mondai, hogy nem megy, itt helyben leszúrom magam. Olyan nehéz? Akinek ez már túl tesz az értelmiségi szintjén, lehet távozni. - kiabálta Lora. Az arcán a vörös minden árnyalata megjelent. Közben mutogatott nekünk, mint a kisgyerekeknek, hogy hova kell állni. És amúgy jogos volt. Chris, kiemelt, és el is jött velem eddig, de ment is tovább. Szóltam neki mindig, hogy itt le kellett volna tennie. Ekkor megtorpan, de nem csinál semmit. Vivienn pedig túl lassan, és undorodottan jön felém, ezért nem jön össze a kézenállás. Ezt csak mi ketten tudjuk megcsinálni. Össze kéne kapaszkodnunk közbe fél kézzel, és egymás felé fordítani a lábunk. Nem nagy ördöngösség. Megpróbáltuk még egyszer. Egy idő után nem volt gond. Lora kiabálása jót tett. Táncoltunk a tükör előtt. Mi, lányok eltáncoltuk a záró ceremónián az 1D-s táncot. Mily meglepő, nekem Liam körül kell majd táncolnom. Ez sajnos elég nehéz, ha nincsenek itt a srácok. Hát Lora beállított az 5 Escape-es fiút, hogy játsszák el az énekeseket. Hozzám Chris-t állította. Őt kellet körbetáncolnom. Vicces és egyben furcsa is volt, hogy nem Liam-be kapaszkodtam, de őt képzeltem oda. Aztán folytattuk a többi tánccal. Már kívülről tudtunk mindent, de az Olimpiára nem lehet eleget gyakorolni. És már nincs messze. Tulajdon képen most kezd bennem tudatosulni, hogy már csak három nap, és fellépünk a nyitóceremónián. Már Will is meggyógyult. Minden a legnagyobb rendben.

Ahogy tovább próbáltunk, Lora is megnyugodott, amint normálisan csináltuk a táncot.

- Rendben. Jó volt. Tartunk egy fél órás szünetet, aztán ismét két óra tánc. - mondta, és kiment.

És valóban. Már két órája táncoltunk. Nem tűnt annyinak. És vár ránk még két óra. De ezzel jár az Olimpia. És én személy szerint már nagyon várom. Felvettem a vizem, és leültem a földre. A hátam a falnak támasztottam. Ittam. Nem éreztem magam szomjasnak, mégis jól esett a víz. Aztán valaki leült mellém. Belekortyoltam a vízbe még egyszer, majd a könyököm megtámasztottam a combomon. Chris felé fordultam. Ő ült le mellém.

- Lora nagyon kemény. - mondta.

- Én nagyon szeretem. Amúgy aranyos, és vicces, csak vannak ilyen pillanatai. - rántottam meg a vállam, és mosolyogtam.

- Félre ne értsd, engem nem zavar. Az előző koreográfusunk is ilyen volt. - mondta.

- Gondoltam, hogy nem zavar. - nevettem.

- Várod már az Olimpiát? - kérdezte.

- Persze. Ez hatalmas dolog. Már most nagyon izgulok. - feleltem.

- Felesleges. Ahogy néztelek, amint táncoltál körülöttem, nincs miért félned. Nagyon ügyes vagy. Szerencsés lesz Liam, hogy ezt majd ő élheti át. Persze most én is átéltem. - mondta gonoszul, majd elnevette magát.

- Hűh, hát köszönöm. - dadogtam, és el is pirultam. Ezt ő is kiszúrta.

- Most zavarba hoztalak. - jelentette ki az amúgy is nyilvánvaló tényt.

- Ha nem mondod rá sem jövök. - mondta cinikusan és viccesen. Elkezdtünk nevetni. - Kimegyek a mosdóba. - álltam fel.

- Az édesség automatáig elkísérlek. - állt fel ő is.

Elindultunk ki.

- Ennyire édesszájú vagy? Nem gondoltam volna rólad. - mondtam miközben lementünk a lépcsőn.

- Igen. Oda vagyok az édességért és az édes dolgokért. - mondta érdekes hangsúllyal. - Te szereted? - kérdezte.

- Igen, de nem ehetek. - húztam el a szám.

- Miért? - lepődött meg.

- Könnyen hízok, és nem tenne jót a táncnak. Csak nagyon ritkán eszek, mikor filmezünk. - magyaráztam. Közben befordultunk a folyosón. 

- Nem értelek. Tökéletes az alakod, nagyon csinos vagy. Miért figyelsz ennyire az alakodra? Egy kis csoki mindig feldob, és ha nem viszed túlzásba, nem is árt. - megállt az automata mellett.  Elmosolyodtam, majd tovább mentem a mosdók fele.

Már kezet mostam.

- Hogy van Liam? - kérdezte egy hang, a hátam mögül. Megijesztett, így felkaptam a fejem. A tükörbe néztem. Onnan megláttam, ki áll mögöttem.

- Vivienn. Megijesztettél. Nem láttalak. Jól van. - mosolyodtam el.

- És szereted? - kérdezte. Összezavarodtam. Ezt miért kérdezi?

- Persze. - feleltem.

- Akkor szállj le Chris-ről. Van egy sztár pasid, de neked ez sem elég? Hagyd békén Chris-t. - ismételte az utolsó mondatot lassan, és fenyegetőn.

- Micsoda? Nekem nem kell Chris. Szeretem Liam-et. Chris csak a barátom, és jól elbeszélgetünk. Ennyi az egész. - zavarodtam meg.

- Persze-persze. Szállj le róla, vagy nem állok jót magamért. - mondta halkan.

- Te most fenyegetsz? - húztam fel a szemöldököm.

- Ez olyan csúnya szó. De beválik, mert te segíteni fogsz nekem. - jött közelebb.

- Na azt lesheted. Hagyj engem békén. - igazítottam meg a copfom a tükörbe, és elindultam az ajtó fele.

- Te kérted. Bár gondolom, nem akarod, hogy egy névtelen forrás felhívja a médiát, és véget vessen Liam és a te karrierednek is. - megtorpantam, de nem fordultam meg. -Na mi történet? Már nem vagy olyan bátor? Te sem akarod, hogy az állítólagos szerelmednek tönkre menjen az élete csak miattad... te lennél mindennek azokat. Amennyire szeretett, annyira meg is utálna. Többé szóba sem állna veled. - a torkom összeszorult. Összeszorítottam a szeme, majd hirtelen  megfordultam.

- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem szinte kiabálva. Éreztem, amint egy kis csepp lefolyik az arcomon. Ennek láttán elmosolyodott.

- Segíts, hogy összejöjjek Chris-sel. Jóba vagytok, hát tegyél róla, hogy belém szeressen.

- Ennyi? Ezért tennél velem meg Liam-mel ilyet? - kerekedett ki a szemem. - Te nem vagy normális. - néztem végig rajta lenézőn.

- Lehet, de elérem a célom. - mosolygott. - Csak ügyesen Csipkerózsika. - ment el mellettem, és a vállamra tette a kezét egy pillanatra. Az érintésétől kirázott a hideg. Hallottam az ajtó csukódását. Kiment.

A pulthoz mentem, és rátámaszkodtam. Minden egyes porcikám undorodott Vivienn-től. Hogy lehet valaki ilyen gonosz? Mintha az éltetné, hogy nekem fájdalmat okozzon. Sajnálom Chris-t, hogy őt nézte ki magának. Csak azt nem tudom, ebből, hogy jövök ki én jól. Az egyetlen esélyem, ha összehozom őket. De nem hiszem, hogy Vivienn Chris esete. Nem elég neki, hogy megfenyeget, még a végén le is Csipkerózsikázott. Ezt eddig csak Liam mondta nekem. Ez a becenevem, de csak Liam szólít így. Ez csak az ő "kiváltsága". Nem tudtam, mi lenne jobb. Ha elmondanám vagy ha megtartanám magamnak. De nem akarom ezzel terhelni  Liam-et. Van elég gondja nélkülem is. A lányok meg...hát Leah nem értené meg, a csapatból pedig senkinek nem mondanám el, mert abból csak feszültségek lennének az Olimpiára. Inkább megtartom magamnak, és megteszek minden tőlem telhetőt. Összeszedtem magam, és kimentem.

A bejárat előtti pad felé vettem az irányt levegőzni. Elücsörögtem. Csak én és a gondolataim. Arra kaptam észbe, hogy mindjárt lejár a fél óra szünet. Muszáj visszamennem. A táncok simán mentek. Annyira kerültem Chris-t, ahogy csak tudtam. Ha próbált hozzám is szólni finoman leráztam valami mentséggel, és elmentem. Vivienn tekintetét kerültem. Sikerrel. Alig vártam, hogy leléphessek. Nagy nehezen eltelt ez a két óra is. Csak felkaptam a cuccom, és már siettem is ki. Nem köszöntem el senkitől. Még szerencse, hogy most nem kellett hazavinnem a lányokat. Azt mondták, még bemennek a Starbucks-ba. Egyedül voltam szerencsére. A parkolóban mentem. Már láttam a kocsimat. Megkönnyebbülés töltött el. De ekkor meghallottam, hogy valaki fut mögöttem. Ijedten megfordultam.

Chris volt az. Mikor meglátta, hogy észrevettem elmosolyodott, de ahogy közelebb ért a mosoly szépen lassan lefagyott az arcáról.

- Mi a baj? Jól vagy Rebecca? - kiszúrta, hogy valami nincs rendben.

- Persze, csak beszélgess Viviennel, kérlek. - mondtam, de nem néztem rá. A földet bámultam.

- Mi? De hát miért?

- Csak tedd meg. - rántottam meg a vállam, mintha egy apróság lenne.

 - De én nem akarok Viviennel beszélni. Én veled szeretnék beszélgetni. - tiltakozott.

- Nem. Ne mondd ezt. Csak beszélj vele a kedvemért. - fordultam meg, és célba vettem a kocsit, de megfogta a karom. Nem fordított meg, csak megállított. És nem is szorította, csak gyengéden megfogta. - Rebecca mi van veled? Én veled szeretnék lenni és nem Viviennel. Ne menj el! - mondta.

- Nem. Hagyj engem. Hidd el, neked Viviennel kell lenned. Kérlek. - rántottam ki a kezem az övéből, és elmentem.

- Rebecca várj! - hallottam magam mögül, de nem álltam meg és fordultam vissza. Bevágtam magam a kocsimba, és elhajtottam. A visszapillantóból láttam, hogy Chris továbbra is ott áll a parkoló közepén.

A kocsiban kibuktak a könnyeim. Csak sírtam egész hazafele úton. Miért akarja, ez a gonosz lány, hogy megbántsam a szeretteim? Nem bírtam felfogni. Van más lehetőség is, hogy beszélgessen Chris-sel. Nem kell egyből zsarolni. Csak legyen kedvesebb. De ez nála lehetetlen. Végre megérkeztem. Beálltam a garázsba, és bementem a házba. Liam ma is okáig dolgozik...mint mindig. Mondta, hogy ne várjam. Megvacsoráztam. Teljesen egyedül. Csak én és a gondolataim. Nem vall rám, hogy meg sem próbálom megvárni Liam-et, de most bedőltem az ágyba kora este. Nem akartam ébren lenni. Gondoltam, ha alszok, nem gondolkodok, és legalább repül az idő. Nem kellett sokat forgolódnom, már álomba is zuhantam.

***

Reggel Liam-re keltem. Halkan próbált öltözni a szobában. Kevés sikerrel. Magamba szívtam a levegőt, és megfordultam. Liam észrevette, és az ágy széléhez ment. Ránéztem. Elmosolyodott.

- Jó reggelt Csipkerózsika. - nyomott egy apró csókot a számra. Ettől a szótól kirázott a hideg. Eszembe jutott tegnap Vivienn. Felültem az ágyba.

- Liam! - mondtam. Felém kapta a fejét, de öltözött is tovább.

- Mondd gyorsan. Nagyon sietek. Késében vagyok. - mondta, miközben a nadrágjával szenvedett. Kimásztam az ágyból, és hozzá siettem. Megfogtam a kezét, és a falhoz toltam. Hozzá bújtam, és megcsókoltam. Hosszan, és szenvedélyesen. Érezni akartam, hogy még szeret. Hogy mellettem van. Hogy támogat. Hogy az enyém. A derekamnál fogva húzott közelebb magához. Élvezte. Én az arcához kaptam, és végigsimítottam a kicsit borostás bőrét. Eltávolodtam.

- Szeretlek. - mondtam.

- Én is Csipkerózsika. - megint ez a szó. - Sajnálom. Szeretnék még maradni, de nagyon kell sietnem. Majd este bepótoljuk, rendben? Nagyon sietek haza. - mondta és kiment a hálóból.

Lehuppantam az ágy szélére. Hallottam, ahogy kiáll a kocsival, és elmegy. Mostanában ez van. Korán reggel elmegy, és késő este jön haza. Soha nincs időnk egymásra. Liam-mel élek, mégis hiányzik. Már fél 10 volt. Még visszadőltem az ágyba. Valahogyan sikerült elaludnom. Nem vártam ezt az időt, de eljött dél is, és csörgött a telefonom. Liam hangja keltett, amint a Back for you-ban énekli a végén a szólóját. Még mikor írták a dalt, felvettem. Fél kettőre mennem kellett próbálni. Megreggeliztem, ami minősülhetett ebédnek is, aztán elkezdem készülődni. Testem lelkem nem kívánta, hogy ismét találkoznom kelljen a csapattal, de muszáj volt. Amennyire vártam a próbákat és az Olimpiát, most annyira féltem tőlük.

III. 19. ~Betegség.*

Zayn szemszögéből:

Végeztünk a fotózáson. Perrie a Little mix-ből nagyon jó fej csaj. Annyira hasonlít rám és Will-re a személyisége. Elbeszélgettünk. Úgy döntöttünk, beülünk együtt a Starbucks-ba. Mikor megjöttünk, elvonultunk az egyik elzárt kis részbe. Itt nyugodtan beszélgethettünk. Will elég gyakran köhögött. Furcsa volt, de bizonygatta, hogy jól van.

- Amúgy én is trendeltem a Together for the animals érdekében. És a lányok is a bandából. - mondta Perrie.

- Remek. Egyre többen vagyunk. - örültem meg.  

- És Molly olyan kis édes. - jegyezte meg.

- Jaj, igen. Képzeld a múltkor magára borította a tejet, mikor Leah-nal voltam. - nevetett Will, majd megint köhintett egyet.

- Kis bolond. - mosolyodott el Perrie.

- Bocsánat, de nekem mennem kell próbára. - állt fel Will.

- Elviszlek. - álltam fel.

- Minek Nyuszi? Csak két sarok. - rántotta meg a vállát.

- De szívesen elviszlek.

- De hamarabb odaérek gyalog, mint a londoni fogalomban kocsival. Majd a stúdióban átöltözöm. - a cucc már most is nála volt.

- Rendben. - bólintottam.

- Beszélgessetek nyugodtan. Perrie, még biztosan találkozunk. - mosolygott a lányra.

- Biztosan. - ismételte meg.

- Vigyázz magadra Baby. Csak ügyesen. - megcsókoltam. Sajnos ez most nem tarthatott sokáig. Mennie kellett. Elköszöntünk, majd visszaültem.

- Szóval most az Olimpiára próbálnak? - kérdezte Perrie.

- Igen. Sok táncban benne lesz a csapatuk.

- És ti is felléptek, ha jól tudom. - mondta.

- Igen, de te ezt honnan tudod? - kerekedett ki a szemem.

- Mi tudjuk, de nyugi senki más. Tudom, hogy titok. - mosolygott.

- Rendben. - bólintottam.

Beszélgettünk. Rengeteget. Perrie olyan jó fej.

- És este mész valahová? - kérdeztem.

- Persze. A Funky Buddha-ba bulizni. - felelte.

- Remek. Mi is megyünk. - mosolyogtam.

- Remek. Akkor....- folytatta volna, de csörgött a telefonom. Will hívott. Hogyhogy? Neki most próbája van. Felvettem.

- Szia Baby. Mi az? Nincs próbád? - kérdeztem zavartan.

- Nyuszi értem jönnél? Nem bírok táncolni. Lora észrevette, hogy lázam van.

- Micsoda? Máris megyek érted, és hazamegyünk. - jelentettem ki, és le is tette.

- Mi a baj? - kérdezte Perrie idegesen.

- Will belázasodott a próbán. Érte megyek, és hazaviszem. - álltam fel.

- Értem. Akkor a ma este törölve. Inkább gyógyuljon. - mondta.

- Add meg a számod. Majd beszélünk. - adtam oda a telefonom, hogy írja bele. Megtette, majd visszaadta.

- Oké. Még hívlak. Szia.

- Szia. Üzenem, hogy jobbulást, és gyógyuljon meg hamar. - kiabálta utánam, mert idő közben már elindultam ki.

- Átadom. - szóltam vissza, és siettem a kocsihoz.

Olyan gyorsan hajtottam a stúdióhoz, ahogy csak tudtam. Will kint várt az ajtóban. Megálltam előtte. Be is szállt egyből.

- Baby, hogy érzed magad? - tapogattam meg a homlokát.

- Álmosnak. - mondta teljesen sápadtan.

- Nagyon forró vagy. Máris befekhetsz az ágyba. - hajtottam olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Nem telt el sok idő, már otthon is voltunk. Beálltam az udvarra, majd bementünk a házba. Will lerúgta a cipőjét, majd bement a konyhába.

- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem.

- Teát. Fáj a torkom. - felelte.

- Nem. Te felmész, átveszed a pizsid, és bedőlsz az ágyba. Azt majd én megcsinálom. - mondtam határozottan.

- Aranyos vagy Nyuszi, de tényleg meg tudom csinálni magamnak. - mosolyodott el, majd köhögött. Száraz, kaparó köhögés volt. Hallatszott, hogy nagyon erőltetni.

- Feküdj le. Most én szolgállak ki. Beteg vagy. - mondtam. Látta rajtam, hogy komolyan gondolom, így nem mondott semmit, csak elindult fel.

Megcsináltam a teát, majd felvittem neki. Bent feküdt az ágyban.

- Baby, itt a tea. Öntöttem neked. - adtam oda csak a bögrét.

- Köszönöm. - kortyolt bele.

- Hoztam a lázmérőt is. - megmértük a lázát. - Te jó isten. 38.6 fokos lázad van. Hozok neked lázcsillapítót. - gyorsan lefutottam, majd vissza a gyógyszerrel. Bevette. Felhívtam a dokit. Kijött, de mit tud mondani ilyenkor egy orvos?! Megmondja, mit vegyen be és kész. Most is ennyi volt. Kicsit megvizsgálta, majd felírta a recepteket. Megbeszéltük a dolgokat, azután elment a doktor. Bedőltem Will mellé az ágyba, és néztük a tévét.

- Miről beszélgettetek Perrie-vel? - kérdezte egyszer.

- Sok mindenről.

- Sajnálom, hogy megzavartalak titeket. - húzta el a száját.

- Ne butáskodj. Beteg vagy.

- És mi lett volna a terved mára? Hisz péntek este van.

- Itthon maradok veled, és ápollak. - jelentettem ki.

- Nem. Menj el nyugodtan bulizni. - mondta.

- De nem akarok.

- Kérlek Zayn. Miattam ne hagyd ki. Valaki biztos hívott magával bulizni. Ez az utolsó pénteked a ramadán előtt. - mondta.

- És? - rántottam meg a vállam.

- Menj el! Tudom, hogy szeretnél, és ha miattam nem mész el, megharagszom. - mondta határozottan.

- De... - dadogtam.

- Figyelj. Én most mindjárt el fogok aludni, és reggelig nem kelek fel. Te közbe este csapsz egy hatalmas bulit, és reggel egymás mellett ébredünk. Mindenki jól érzi magát, és kész. - jelentette ki.

- Rendben. - nevettem el magam.

És igazat mondott. Oldalra fordult, és fél percre rá már szuszogott is. Írtam egy SMS-t Perrie-nek: "Csak én megyek este a Funky Buddhába, de én biztosan ott leszek."

Nem telt sok időbe, már kaptam is a választ: "Rendben, találkozunk ott."

***

Összekészülődtem nagyon halkan, és elindultam. Egy farmer, a fehér "Yes"-es pólóm, és egy kockás ing volt rajtam.

Beültem a kocsiba, és a Funky Buddha fele vettem az irányt. Már 11 volt. Leparkoltam, és bementem. Itt már törzsvendégeknek számítunk a srácokkal, mivel tényleg szinte mindig ide járunk. A pult fele vettem az irányt, hogy először is kérjek egy italt. Sokan voltak. Már most is rengetegen táncoltak, meg buliztak. Szeretem ezt a helyet, mert már korán este is beindul. A többiben általában csak 1-2 fele kezd el felpörögni az élet. Leültem a pulthoz és iszogattam. Furcsa volt, hogy nem állt mellettem Will. Mindig itt volt. Mindig amikor ittunk, én ültem ő pedig állva ivott, és közben táncolt. Volt, hogy csak egy helyben, de volt, hogy körülöttem. Aztán persze mentünk táncolni. De most nem. Most egyedül voltam. Ez így rossz volt.

Kértem még egy italt. Ekkor valaki megfogta a vállam, majd megállt mellettem.

- Szia Zayn. - mondta a szőke hajú lány.

- Perrie. Szia. - mosolyodtam el.

- Tudtam, hogy a pultnál talállak. - nevetett.

- Mivel itt adják a piát. - nevettem én is.

Kért ő is egy italt. Állt, és egy helyben táncolt. Pont mint Will, mikor együtt vagyunk. Közbe beszélgettünk.

- És hogy van Will? Csodálkozom, hogy eljöttél. - mondta.

- Rávett, hogy jöjjek el. Ezt a napot ki kell használni. Az utolsó péntekem. - mondtam.

- Ezt hogy érted? - ráncolta a homlokát.

- Jövő héten kezdődik a ramadán. Még kihasználom ezt a napot. - rántottam meg a vállam.

- Ja, értem. Akkor használjuk ki. Gyere táncolni. - húzott fel. Elindultunk az emberek között, majd megálltunk középen.

Perrie nagyon jól táncol. Pont úgy, mint Will. Pont olyan mozdulatokkal, és pont ugyanannyi erotikát visz bele, mint Will. Mintha ő is itt lenne velem. De Baby sajnos otthon fekszik betegen az ágyban. Még nagyobb bűntudatom lett, hogy egyedül hagytam. Kitudja mi van vele.

- Zayn, jól vagy? Miért nem mozogsz? - kérdezte Perrie. Erre eszméltem.

- Bocsi. Elbambultam. - tértem észhez.

- Menjünk, igyunk valamit. - bólintottam, és visszamentünk a pulthoz.

Egész este Perriev-vel voltam, és nagyon csúnyám berúgtunk. Aztán leültünk egy asztalhoz pihenni. Beszélgettünk. Ő háttal ült a táncolóknak. Egy részeg pasas idedőlt az egyensúlyzavarában, és meglökte hátulról. A lány rám esett. A férfi egyből elnézést kért, és ment is tovább. A kezével a tőle távolabb lévő combomon tartotta magát, hogy  ne essen rám.

- Will jól vagy? - kérdeztem, de eszméltem is, hogy részegen hülyeséget mondtam, így javítottam. - Vagyis Perrie.

- Igen. - nézett fel rám. Közel voltunk egymáshoz. Nagyon közel. Túl közel. Mélyen a szemembe nézett, és én is.

- Segítek felülni. - kaptam észbe, és visszatámogattam az eredeti pozíciójába.

- Istenem, de jó illata van a parfümödnek. - mondta egyszer. - Jaj, bocs. Ezt csak a pia teszi. - nevette el magát.

- Nem para. Will választotta. - rántottam meg a vállam.

- Aha. - nézett maga elé.

Még rengeteget beszélgettünk az este. Perrie nagyon aranyos csaj, és szép is. Hazamentem olyan 5-fél 6 fele. Will az igazak álmát aludta az ágyban. Remegett, pedig be volt takarva teljesen. Össze volt gömbölyödve. Tényleg nagyon fázott. Levetkőztem, megmostam az arcom, és szájvízzel kiöblítettem a szám, hogy ne legyen olyan pia és cigi szagom. Leterítettem még egy pléddel Will-t, majd egy száll alsógatyában bebújtam mellé.  Ennyibe szoktam aludni. Átkaroltam Baby-t hátulról, hogy ezzel is melegítsem. Remegett, de mégis forró volt a teste. Még mindig magas láza volt. Az érintésemre mélyen beszívta a levegőt, majd felém fordult. A nyakamba temette az arcát, és hozzám simult. Magamhoz szorítottam, és megdörzsöltem a hátát.

- Már haza is értél? - kérdezte álmosan és halkan.

- Igen. Volt valami baj? - kérdeztem.

- Nem. Aludtam. - felelte. - Milyen volt?

- Majd reggel elmesélem. Most pihenned kell. Vettél be lázcsillapítót azóta?  - mondtam, és húztam még közelebb magamhoz, hogy melegítsem.

- Igen. Valamikor 3 körül. - megigazította a fejét a karomon.  

- Rendben. - bólintottam.

Lassan csukódott le a szemem. Már fél álomban voltam, mikor éreztem, hogy Will egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám. Összegombolyodott. Megrezzentem, és jobban átkaroltam.

- Zayn? - mondta nagyon óvatosan rekedt hangon.

- Igen?

- Nagyon fázok. - kulcsolta a lábát az enyémekbe, hogy azt is melegítsem.

- Pedig olyan meleg van a takaró alatt, hogy majd' meg sülök, és a te bőröd is szinte süt. Mérjük meg a lázad! - kapcsoltam fel az éjjeli lámpát.

- Maradj, majd megmérem. - ült fel, és már nyújt is a lázmérő után.

Visszadőlt. Feljebb csúsztam a párnán, hogy jól lássam az arcát, és magasabban legyek mint ő. Will arca vörös volt, de egyben sápadt is. A homlokán gyöngyözött is izzadtság, a szája kirepedezett, és a szemei erőtlenek voltak. Kisimítottam a kósza tincseket az arcából.

- De forró vagy. - jegyeztem meg. Lehunyta a szemét. - Egy pillanat. - mondtam.

Kimentem a fürdőszobába. Előkaptam egy nagyon apró négyzet alakú törölközőt, és langyos vízzel benedvesítettem az egyik felét. Alaposan kicsavartam, majd felkaptam az aloeverás szájfényét, amit akkor szokott használni mikor ki van száradva a szája. Ezekkel visszamentem. Visszafeküdtem az ágyba. A lázmérő még nem jelzett.

- Mit csináltál? - kérdezte Will.

- Ezekért mentem. - vettem elő a kis törölközőt, majd megtörölgettem az arcát, először a vizes, majd a száraz részével. Aztán megfogtam a kis szájfényt. Ügyetlenül levettem a tetejét, és kicsavartam.

- Add csak ide, majd én. Köszönöm, hogy idehoztad. - nyúlt volna érte, de nem adtam oda.

- Nem. Most én gondoskodom rólad. Én csinálom. - mosolyogtam. Elnevette magát.

- Igenis kis ápolóm. - nevetett.

- Te is elláttál, mikor először megcsókoltalak. - jutott eszembe, miközben bekentem a száját, majd letettem a kis szájfényt. - És akkor én hívtalak ápolónőnek. Emlékszel? - mosolyodtam el az emlékeken.

- Hát hogyne. Az a legcsodálatosabb emlékem. Bár jobb lett volna, ha az a csók, nem vérző kézzel csattan el. - mosolygott erőtlenül. Csipogott a lázmérő. Megnéztem.

- 38.8. - mondtam. Csak sóhajtott egyet. - Vedd be a gyógyszert. - adtam oda neki.  

- De nemrég vettem be. - tiltakozott.

- Már letelt a idő. Vehetsz be még egyet. - néztem meg a telefonomon az órát.

Bólintott, majd bevette a kis bogyót.

- Remélem az Olimpiára már ennek nyoma sem lesz. - aggódott.

- Most ne ezzel törődj. És különben is...addig még van két hét. - nyomtam egy puszit a homlokára. Visszabújt a takaró alá. Én is.

Egymás felé fordultunk, és hozzám bújt. Magamhoz szorítottam, hogy ne fázzon annyira. A bőre égette az enyémet, és hihetetlenül melegem volt, de ő remegett, szóval tűrtem. Nagyon hamar elkezdett szuszogni. Elaludt. Már nem remegett. A bőrének hőmérséklete is kezdett enyhülni. Ha alszik javul. Lassan nekem is lecsukódott a szemem, de még gondolkoztam. Közben persze szorítottam Will-t. Nekem kell védelmeznem. Rajtam kívül nincs senki, aki megtenné. Családja nincsen, csak a barátai és persze én. Ha átverem ezt a szegény lányt, azt nem élné túl. Visszazuhanna a rossz korszakába tánc ide vagy oda. Én vagyok a családja. És ha én is átverem? Nagyon nehéz megállni. Én nem akarom, de nem feltétlen a józan eszemen múlik. Én teszem, de mégse. El kell szívnom egy cigit! De most nem mehetek ki. Nem hagyhatom itt Will-t, felkelne rá. Azt hiszi, megint csak heti kettőt-hármat szívok. Ha tudná? Napi kettőt-hármat jobb esetben...megint. Nem szeretnék Will-nek ártani, de ő is a része lett most már. Sőt ő indította el...

III. 18. ~ Te magyar vagy?*

Nagy nap a mai. Ma lesz a közös fotózás a Little Mix-el. Mi is elkísérjük a srácokat. Harry folyamatosan azt bizonygatja, hogy szeret. Valami megint nem stimmel. Vagy megint tett valamit, vagy készül tenni valamit. Legutóbb a Caroline-os ügy előtt bizonygatta ennyire, bár ez most más. Most várakozással és izgalommal mondta. Tényleg készül valamire, de nem tudom, mire. De mindegy is. Megbízok Harry-ben. Nem fog átverni. Ed...hát...előttünk van úgy, hogy nem sikerül az álcája, de nem is baj. Mikor velünk van, nem kell megjátszania magát. Tudjuk, hogy most nincs a toppon, de támogatjuk. Viszont ilyenkor csodás dalokat ír. Belemerült. Így önti ki a szívét. Igazi művész. Csodás szakítós, szomorú számok születnek. Elénekli nekünk őket, de általában nem bír az érzéseivel és félbehagyja. Szegény. Annyira szeretem, és olyan rossz ilyen állapotba látni. Elbúcsúztunk Molly-tól, majd  a ház előtt találkoztunk a többiekkel. Együtt mentünk a kisbusszal, amit Paul vezetett. Lou már a helyszínen volt. Remélem, hozza Lux-ot is. Annyira megszerettük azt az édes kisbabát. És Lux is odavan Harry-ért. Mikor meglátja, le sem tudja venni róla a szemét. Harry teljesen elvarázsolja. Ezért van az, hogy néha csak úgy átmegyünk Lou-ékhoz. Ők szinte már a családunk része.

Megérkeztünk. A Little Mix-ben nagyon aranyos lányok vannak. Teljesen olyanok, mint a srácok, csak eggyel kevesebben és lányban. Jól elvoltunk velük. Én is összebarátkoztam mindannyijukkal. Úgy tűnt, Will nagyon magára talált Perrie-ben. Rengeteget dumáltak. Nagyon jól kijöttek. Olyan hasonlóak, mintha már régen ismernék egymást. Aztán mikor elkezdődött a fotózás, rájöttem, hogy mégsem hasonlít annyira a két banda. A Little mix olyan színes és kirívó, míg a srácok visszafogottak és egyszerűen elegánsak. Először készült pár kép a Little Mix-ről. Hát tényleg nagyon színesek lettek. Ezalatt a fiúkat csinosították ki, majd a csajok is öltözhettek a visszafogottabb ruhákba, hogy ne térjen el annyira a két banda a képeken. Azért volt ilyen háttér is. Csodás képek lettek. Mi oldalról figyeltünk Will-lel, Vicky-vel, Rebeccával, Des-sel, és persze Lux-szal. Olyan édes az a kislány. Felvettem. Mikor végeztek a srácok, elkezdtek viccelődni a babával. Louis mindig produkálta magát neki, hogy megnevettesse. Most éppen azt játszotta el, hogy rákiabál Lux-ra, majd megfogta a baba kezét, és úgy irányította, mintha Lux egy szép jobbossal ajándékozta volna meg cserébe. A baba nagyon élvezte. Majd Zayn és Niall is csatlakozott a mókához. Ez mind az én kezemben zajlott, mivel én fogtam Lux-t.

Aztán egyszer megjelent Liam és Harry is. Megálltak előttünk. Érdekesen végigmértek minket lányokat. Mögöttük megjelent Lou, a fotós és Will Bloomfield, az egyik menedzser feje  is. Ők is megvizsgáltak minket.

- Mit csináltok? - kérdezte óvatosan Vicky.

- Ugye, hogy jó ötlet? - kérdezte Liam a menedzsert.

- Igen. Sokat dobna a hírneveteken. Tényleg gyönyörűek. - mért végig minket a férfi. - Olyan családias, és romantikus lenne.

-  Miről van szó? - kérdezte Rebecca is.

- Lou megoldod, hogy ugyanolyanok legyenek? - kérdezte a fotós.

- Persze...csak megkeresem a megfelelő ruhadarabokat. - indult el hátra Lou.

- Valaki mondja már el, miről van szó? - mondta Will hangosan, de még éppen nem kiabálva.

- Le fogunk fotózni titeket a párotok stílusának megfelelő ruhában. - mondta Will Bloomfield.

- Neem. Kizárt. - tiltakoztam egyből. Hidegzuhanyként ért ez a hír. Én nem vágytam a fotózásra.

- Leah, ne csináld már. - jött hozzám Harry. Már várta szerintem, hogy mikor fogok elkezdeni tiltakozni.

- És nektek, mi a véleményetek? Benne lennétek? - kérdezte a fotós a többieket.

- Hát nem is tudom. - nézett aggódóan Rebecca.

- Lányok, tegyétek már meg miattunk. - állt középre Louis.

- De mi ezzel mit segítünk nektek? Több utálkozót szerzünk? - aggódott Destiny is.

- Dehogyis. Ettől romantikusak lesznek a képek. A rajongók meg fognak őrülni. - magyarázta Zayn.

- Tőlünk? - húzta fel a szemöldökét Vicky.

- Már így is elég bajuk van velünk. Azt hiszik elveszünk titeket tőlük. - húztam el a szám.

- És arra kellenek a képek, hogy ők is belássák milyen szépek vagytok, és a srácok mellett a helyetek. - mondta a menedzser.

- De... - tiltakozott Rebecca.

- Kérlek lányok. A kedvünkért? - álltak meg előttünk a srácok. Nagyon szerették volna.

- Megbeszéljük. - mondta Vicky, és félrehívott minket. Átadtam Lux-ot Harry-nek.  

Elvonultunk az egyik sarokba.

- Lányok, nagyon szeretnék, ha megcsinálnánk. - húzta le a száját Des. 

- Én nem...- kezdtem bele, de nem tudtam folytatni. Harry nagyon boldog lenne.

- Ti is tudjátok, hogy én nem vagyok az a pózolós cicababa. - ejtette le tehetetlenül a kezét Will.

- Akkor ki van benne? - kérdezte Vicky.

- Én megcsinálom. - jelentette ki Rebecca.

- Én is. - mondta Des is. Csak mi ketten voltunk ellene Will-lel.

- Gondoljatok bele, mennyire boldog lenne Zayn és Harry. - keltett bennünk bűntudatot Vicky.

- Legyen. De csak Harry-ért. - egyeztem bele. Már csak Will volt hátra.

- Will. Szerinted nem esne jól Zayn-nek? - kérdezte Rebecca.

- De. Biztosan. - húzta le a száját a lány. - Csináljuk meg, de ha engem be mernek öltöztetni, olyan színes bohóccuccokba, mint a Little Mix-et, lelépek. - tisztázta le. Elnevettük magunkat.

Visszamentünk a srácokhoz.

- Na? - néztek ránk reménykedve.

- Legyen. - mondta Will elhúzott szájjal. Mindannyian bólintottunk.

Harry hozzám rohant, és egy hatalmas ölelést kaptam. Mindenhol ez volt. De Harry nagyon nagy erővel szorított. Alig kaptam levegőt.

- Harry.... Úgy nem fogok tudni pózolni...ha megfojtasz. - mondtam nehézkesen.

- Jaj, ne haragudj Kicsim. Ez olyan sokat jelent nekem. Végre te is megtudod, milyen ez én világom. - vigyorgott.

- Nem volt elég neked a színpad?! - mondtam cinikusan, de nem vártam meg, mit mond rá, mivel Lou intett hátul, hogy menjek oda. Nyomtam egy puszit szerelmem arcára, majd elmentem.

- Leah, végre megint lányokat öltöztethetek. Köszönöm. - mosolygott rám.

- Ennyire borzasztó a srácokkal? - nevettem.

- Nem, dehogyis. Imádom őket, de lányokat midig is jobban szerettem öltöztetni. Ilyenkor kiélhetem magam. - nyomott a kezembe egy ruha összeállítást. - Ez hogy tetszik?

- Nekem bejön. - néztem meg.

- Remek. Akkor futás az öltözőbe. Mindjárt odaadom a többieknek is a ruhákat, és mennek utánad. Ha végeztél jöhetsz vissza hajat igazítani meg sminkelni. - mosolygott. Bólintottam, és elindultam az ajtó fele. Az összeállítás egyszerű volt, de mégis tetszett. Egy rövidfarmerből, és egy zsebes fehér trikóból állt. Megjöttek a többiek is. Együtt átöltöztünk, és kimentünk fodrászhoz, meg sminkeshez. Mindenkin olyan ruha volt, ami teljesen a párja stílusára vall. És igazán jól néztek ki a darabok.

Először csak miket fotóztak le, majd a srácok is csatlakoztak hozzánk. Majdnem ugyanolyan mintájú és színű ruhában, mint mi. Ezzel jeleztük a képeken, hogy mi és a párunk összetartozunk. Meg persze a pózokkal is. Voltak páros képek is. Ezen szembe álltam a kamerával, Harry pedig hátulról átkarolt. Aztán a fotós kitalálta, hogy ha már úgyis elmondtam a rádióba, hát puszilgassa a nyakam. Jó képek születtek. Ránk vallanak. Én teljesen természetes arcot vágtam, mivel soha nem tudok ellenállni annak az érzésnek, amit Harry kelt bennem, mikor meglep a puszijaival a nyakamon. Will és Zayn képei olyan vadak, és indulatokkal teltek, mint ők maguk. Születtek olyanok, hogy Zayn Will előtt áll védelmezőn. Ezeken nagyon tetszik a komoly, durva tekintetük. De készültek egészen vadul romantikus képek is. Louis és Vicky következett. Róluk szinte csak idióta képek készültek, amiken bolond fejeket vágnak. Mi is rengeteget nevettünk rajtuk. De mindketten nagyon szépek a képen. Niall és Des képei nagyon nyugodtak és békések. Sugárzik róluk a szeretet. Rebeccát és Liam-et fotózták le utoljára. Ők is békések voltak. Többnyire azt sugallták, hogy mennyire szeretik egymást, és soha nem szeretnének külön lenni. A legtöbb képen Liam ad puszit Rebeccának. Barátnőmnek olyan szép arca van, és ezek a képek meg pózok csak kiemelték a szépségét. Őket jó sokáig fotózták. Még volt pár kép, amin mind a 10-en rajta vagyunk, és a legutoljára még csináltunk egy nagy közös képet, ahol már a Little Mix-esek is csatlakoztak. A végére élveztem ezt az egészet. Amennyire ellene voltam, annyira csalódtam. Tényleg vicces egy fotózás.

Perrie, Will és Zayn nagyon jól elbeszélgettek. Szerintem még maradtak is miután mi elmentünk vagy beültek valahova hárman. Be kellett mennem a boltba. Harry elkísért. Természetesen annyira elrejtette az arcát, amennyire csak tudta. Miközben sétáltunk a bolt fele a téren, megálltunk a Mc Donald's-ba. Vettünk elvitelre ebédet. Úgy voltunk vele, hogy majd a boltba megesszük. Kinyitottam, és bementünk. Átfordítottam a Zárva támlát, majd megigazítottam az "Kisegítőt keresek!" feliratot. Még nem találtam meg az igazit. Éppen befejeztük az ebédet Harry-vel, mikor bejött egy kb. velem egyidős lány a boltba. Szerelmem elfordult, hogy ne ismerje fel. A lány, nem nézett szét, egyből hozzám jött a pulthoz.

- Szia. Úgy látom, kisegítőt keresel. - mosolygott.

- Igen? Egyedül nem győzöm. Érdekel az állás? - kérdeztem.

- Persze. Mindig is nagy álmom volt, hogy egy ilyen boltba dolgozzak. - mondta a lány izgatottan. Furcsa volt a kiejtése. Nem volt teljesen angol. Ismerős volt ez a beszédmód.

- Remek. Gyere be mellém. - kértem meg. Beállt mellém a pultba. - Hogy hívnak?

- Noémi vagyok...Noémi Kiss. - mosolygott kedvesen.

- Te jó isten, te magyar vagy? - örültem meg és váltottam a régen használt nyelvre.

- Igen. - dadogta. Meglepődött, hogy pont itt találkozott össze egy magyarral. A szemei egészen nagyra kikerekedtek. Harry is felénk kapta a fejét. Gondolom egy árva szót sem értett a beszélgetésből, csak az tűnt fel neki, hogy magyarul beszélünk mindketten, és nagyon örülünk. - Azt ne mond, hogy te is az vagy.

- Igen? Leah Crawford vagyok. Istenem, de jó ismét ezen a nyelven beszélni. - sóhajtottam.

- Nekem is. Te mióta élsz kint? - kérdezte.

- Több mint egy éve. Te?

- Én még csak karácsony óta, de te sem élsz kint régen.

- Nem. Istenem. Hány éves vagy? Miért jöttél ki Angliába? - kérdeztem izgatottan.

- 20 vagyok, és a barátommal költöztem ki, de szakítottunk, és én itt ragadtam. - sóhajtott.

- Jaj, úgy sajnálom. De van egy jó hírem. Fel vagy véve. Végre egy magyar. - vigyorogtam.

- Ó te jóságos ég. Köszönöm. Nem gondoltam, hogy pont a nemzetiségem miatt fognak felvenni, de jó helyre jöttem be. - örült meg.

- Ugye, milyen csúcs?! És...- akartam kérdezni még, de Harry megköszörülte a torkát mögöttem, jelezve, hogy halvány fogalma sincs a helyzetről.

- Jaj, ne haragudj, de váltanunk kell ismét angolra. - beszéltem immár ezen a nyelven. - Noémi, ő itt Harry, a barátom. Harry, ő itt Noémi Kiss az új kisegítőm. - mutattam be őket egymásnak. Noémi szeme kikerekedett Harry láttán. Tudta, hogy ki ő, de nem akart rajongónak látszani.

- Szia. És ti ismeritek egymást? - kérdezte óvatosan.

- Most már igen. - felelte Noémi. Elnevettem magam.

- Noémi is magyar. - magyaráztam.

- Értem. Ebből csak én jövök ki rosszul. Mostantól nem fogom érteni mit beszéltek. - nevetett Harry.

- Nem. Előtted angolul beszélünk majd, igaz? - kacsintottam a lányra.

- Persze. - nevetett Noémi.

- Csak, nehogy otthon is így beszélj majd Kicsim. - nevetett.

- Csak néha. - feleltem.

Ekkor megpittyent Harry telefonja. Felkapta, és megnézte.

- A francba. Kiment a fejemből. Sajnálom Kicsim, azt hittem ma együtt lehetünk, de el kell mennem. - húzta el a száját.

- Semmi gond. Csak siess haza. - mosolyogtam elnézőn.

- Rendben. És nem kibeszélni magyarul. - nyomott egy puszit az arcomra, majd ki is viharzott a boltból.

- Szóval...- megbeszéltük a részleteket Noémivel. Elnyerte a tetszését minden.

- És mikor állhatok be. - kérdezte végül izgatottan.

- Mikor szeretnél? - nevettem.

- Mindegy. Akár most is. - pirult el kicsit.

- Rendben. Nekem nincs ellenemre. Legalább megmutatom, mi hol van, és beszélgetünk. - mosolyodtam el, és kimentem a pultból. Követett. Megmutattam, mi hol van. Végül a raktárba vezettem be. - Ez itt a raktár. Ezzel a polccal vigyázz. Kicsit lejt, és ha szélre teszed a dobozt lecsúszhat. Amióta Harry fejére borult még a legelső szállítmányom arról a polcról, azóta ilyen. - nevettem. Noémi is csatlakozott.

- Innen voltál olyan ismerős már elsőre is. Láttalak a neten. - mondta, miközben visszaálltunk a pult mögé.

- Igen. - húztam el a szám.

- Mi a baj? Nem tűnsz nagyon lelkesnek. - lepődött meg.

- Nincsen baj, csak ez soha nem volt a én világom. A koncert, a fotózás, hogy leszólítanak az utcán képért, hogy a neten virítok. Harry kedvéért mindig bele megyek. Ez hülyén fog hangzani, de a szemével mindig meggyőz. - nevettem kínosan.

- Pedig láttam a koncertfellépésedet is. Csodás voltál. Remek hangod van. És nem hangzott hülyén. Harry-ről köztudott, hogy a szemével mindent el tud érni.

- Az már biztos. És melyik városból jöttél? - kérdeztem.

- Szegedről. Te?

- Pesti vagyok. - feleltem.

- Furcsa. Tudod a neved alapján nem gondolnám, hogy magyar vagy. Olyan angolos. - ráncolta a homlokát.

- Igen. Londonban születtem, de 1 éves koromba elköltöztünk Budapestre. És most megint itt vagyok. - mosolyogtam.

Rengeteget beszélgettünk. Megismertük egymást. Mesélt a volt barátjáról. Bence volt a neve, őt is megcsalta a pasija, azért mentek szét. Úgy látszik, hogy ez a magyaroknál nagy szokás az ország minden részén. Aztán 4-kor bezártunk. Még beszélgettünk utána a Mc Donald's-ban egy-egy shake mellett. Végül, fogtam egy taxit és elköszöntünk. Noémi nem messze lakik a bolttól, szóval ő gyalog ment. Annyira jó érzés volt találni valakit, aki ennyire hasonlít, és ráadásul olyan aranyos lány. Most már nem kell azon aggódnom, ki lesz bent, ha én nem érek rá. Majd Noémi. Persze először még vele maradok, és együtt vagyunk, de ez nem sokáig lesz így. Csak amíg belejön, és tényleg megbízok benne 150%-osan.